Utóbbi periodikus ingadozások után kutat a csillagok fényében, amelyek arra utalhatnak, hogy a távcső irányából nézve a csillag korongja előtt rendszeresen áthaladó bolygó vagy bolygók kitakarhatják a központi égitest egy részét, csökkentve annak látszólagos fényességét. A TOI–178 esetében a jelek szerint legalább hat bolygóról van szó, amelyek közül a külső öt rezonáns pályán kering. Utóbbi azt jelenti, hogy az égitestek pályája között szoros összefüggés mutatkozik, ami abból adódik, hogy az égitestek gravitációsan hatnak egymásra.
A Naprendszerben a legjobb példa erre a Neptunusz és a Pluto, amelyek pályaideje 3:2-höz aránylik, vagyis amíg a Pluto kétszer megkerüli a Napot, a Neptunusz háromszor ér körbe a csillag körül. Utóbbi azzal jár, hogy amikor a Pluto eléri napközelpontját, a Neptunusz mindig viszonylag távol (átlagosan negyed pályányi távolságra) van tőle, ami nagyban hozzájárul a törpebolygó pályájának nagyfokú stabilitásához.
A TOI–178b-től a TOI–178g-ig terjedő bolygók esetében a pályaidők rendre a következők: 1,91 nap, 3,24 nap, 6,56 nap, 9,96 nap, 15,23 nap és 20,71 nap. Vagyis a d és az e jelű bolygó majdnem pontosan 2-szer, illetve 3-szor annyi idő alatt kerüli meg csillagát, mint a c bolygó, az f kétszer ér körbe, amíg az e háromszor, a g bolygó pedig háromszor ér körbe pályáján, míg az f négyszer.
A TOI–178 mindössze az ötödik olyan bolygórendszer, amelyet hasonló rezonancialánc jellemez, holott a bolygóképződési elméletek alapján az ilyen mintázatok kialakulásának egészen magas a valószínűsége. A protoplanetáris korongban formálódó bolygók ugyanis gravitációsan kezdettől hatnak egymásra, és elvileg a rezonancia segíthet a pályák stabilizálásában.
Másrészről viszont az ilyen soktagú rezonáns láncok elég labilisak, hiszen ha csak egy bolygó is eltér a megszokott mintázattól, mert valamilyen külső gravitációs befolyás alá kerül, az a rendszer össze tagjára komoly hatással lehet. Mindez azt sugallja, hogy a TOI–178 viszonylag lassan, nyugodt körülmények között formálódhatott. A csillag nagyjából 7 milliárd éves, vagyis a pályák valószínűleg nagyon régóta stabilak, ami azt is jelzi, hogy a rendszert nagyon régóta nem érte szokatlan külső gravitációs hatás. Amit persze az is segíthet, hogy nagyon kompakt rendszerről van szó, a bolygók rendkívül közel keringenek csillagukhoz, így jelentős behatásra lenne szükség ahhoz, hogy megbomoljon a rendszer.
A TESS megfigyelési adataiból az is kiderül, hogy a bolygók mindegyike nagyobb a Földnél, de kisebb a Neptunusznál (a Földhöz képesti átmérők: b = 1,18, c = 1,71, d = 2,64, e = 2,17, f = 2,38, g = 2,91). Ezekről a szuperföldekről és minineptunuszokról egyelőre nagyon keveset tudunk, mivel ilyen típusú planéta saját rendszerünkben nem ismert. Így sokszor az is bizonytalan, hogy ebben a mérettartományban kőzetbolygókról vagy gázbolygókról van-e szó.
Jelen esetben ugyanakkor ezzel kapcsolatban is van némi információnk, mivel a szakértők a bolygók tömegére is következtetni tudtak azok csillagra kifejtett gravitációja alapján. Az adatok alapján a bolygók Földhöz képesti sűrűsége a következő: b = 0,91, c = 0,9, d = 0,15, e = 0,39, f = 0,58, g = 0,19. Vagyis míg a két legbelső bolygó sűrűsége csak egy kicsit kisebb a Földénél, az második legnagyobb, d jelű bolygóé, és a legnagyobb, g jelű bolygóé sokkal alacsonyabb, mint saját bolygónk sűrűsége. Köztük pedig van két méretesebb planéta, amelyek közepes sűrűséggel rendelkeznek a többiekhez képest.
A Naprendszerben a gázbolygók sűrűsége a földinek legfeljebb 0,2-szerese, míg a kőzetbolygóké nagyjából megegyezik a Földével. A TOI–178 ehhez képest sokkal nagyobb varianciát mutat, amelyben vannak valószínűsíthető gázbolygók, vélhető kőzetbolygók, és ezek közt sűrűségben átmenetet jelentő, teljesen ismeretlen kategóriát jelképező égitestek is. A rendszer kétségkívül nagyon furcsának tűnik a Naprendszerhez képest, ugyanakkor az a tény, hogy mindössze 200 fényévre találtak egy ilyet, statisztikailag azt jelzi, hogy a hasonló összeállítások igen elterjedtek lehetnek.
