Fallout 76, avagy hogyan kaptam rá a hangyapörköltre (Morte írása)

Csillogó szemmel, tettre készen léptem ki a 76-os számú bunker ajtaján, hogy újra felépítsem Amerikát, de megdöbbenve hőköltem vissza, amikor orosz párbeszéd hangjai ütötték meg fülemet. Nyugat Virginia elveszett volna? Ja nem, csak a hang kommunikáció defaultból be volt kapcsolva, és a játékosokat hallottam beszélni. Ez a béta ilyen volt, kicsit még nyers és kiforratlan, de ezzel együtt kellemes és humoros meglepetésekben gazdag. Nem hiányzott az eredeti, hamisítatlan Fallout hangulat a kupakokkal, háromfejű tehenekkel, Nuka Colával és a sugárzó arcokkal.

A játékot alapvetően kisebb társaságokra tervezték, (a csapatok max. 4 fősek lehetnek), de barátságosan viszonyul a magányos játékosokhoz is. Ötödik szintig egyáltalán nincs PvP, és utána sem kell állandó életveszélyben éreznünk magunkat az ellenséges játékosok miatt. Ha megtámadnak, akkor amíg nem támadunk vissza, addig kevésbé sebződünk. Amikor egy nálam pár szinttel magasabb játékos rám lőtt, épp, hogy csak megkarcolt, és bőven maradt időm elmenekülni. Genkelő csapatokba persze így is belefuthatunk, és az afk játékosokra vadászó kisstílű gazemberekben itt sincs hiány, ahogy ezt is megtapasztaltam már a béta rövid ideje alatt is. Sokan kérték, hogy legyenek külön PvP és PvE szerverek, azt nem tudjuk, hogy ezt megvalósítják-e, de a tervek között szerepel, hogy privát szervereket is lehessen indítani, ahol a baráti társaságok nyugodtan és zavartalanul szórakozhatnak.

PvE tartalom bőven akad a játékban: a szokásos küldetések, eventek, insták mellett már maga a túlélés és a világ felfedezése is nagy kaland. A szabadon bejárható, nyitott pálya hatalmas, sok titkos helyre, érdekességre bukkanhatunk, miközben mutánsokra, háromfejű oposszumokra vagy óriás kullancsokra vadászunk, és porszívóként gyűjtjük a zsákmányt meg az alapanyagokat.

A tárgyak készítése is fontos része a játéknak, a zsákmányolt fegyverek, páncélok tovább fejleszthetőek, alakíthatóak, és mi magunk is elkészíthetünk mindent a talált tervrajzok alapján. Saját hordozható táborunk is van, melyet szintén a begyűjtött alapanyagokból építhetünk fel. Kezdetben ez csak egy tábortűz, melyen bográcsban rotyog a vakondhús, esetleg kis kunyhó, munkapadokkal és egy-két őrrobottal, amik odapörkölnek a váratlan vendégek alá. Később, ha lesz elég alapanyagunk, egész nagy épületeket is felhúzhatunk, erősebb falakkal, őrtornyokkal, elektromos kerítéssel, még több robottal és hangulatosabb berendezéssel.

Karakterünk fejlődése úgy történik, hogy szintenként választhatunk, hogy a hét alap tulajdonság (Strenght, Perception, Endurance, Charisma, Intelligence, Agility, Luck) közül melyiket akarjuk fejleszteni. A rájuk költött pontok alapján különböző perkeket vehetünk fel, melyeket kártyák jelképeznek (ezeket véletlenszerűen kapjuk szintlépéskor). A kártyákat kombinálni is lehet, az azonosakat összerakva például erősebb effekteket kapunk. A nem hivatalos talent leosztó segítségével már bele lehet kukkantani ebbe a rendszerbe (a béta alapján összegyűjtött infókra támaszkodva készült, a teljesség igénye nélkül).

Az Atomic Shop, azaz a játékon belüli bolt berendezési tárgyakat, kozmetikai jellegű dolgokat (ruhák, tetkók, lakberendezési tárgyak, pózok, emote-ok) kínált a bétában, ez alapján nem kell aggódni, hogy a pénzes vérpistikék hitelkártyájukkal döngölnek majd mindenkit a földbe. Amíg nem árulnak talent kártyákat, alapanyagokat, buffokat, vagy túltápolt felszerelést, addig nem lesz baj.

A béták alapján a Fallout 76 egy szokásos túlélő játéknak tűnik, a grafikája nem a legszebb, vagy a legmodernebb, és egyelőre technikailag sem a legtökéletesebb (a menürendszer, és a billentyűzetkiosztás pl. konzolos logikát követ), de nagyon hozza a Fallout hangulatot és a humort. Kisebb baráti társasággal nagyon jó móka kalandozni, mi legalábbis nagyon élveztük a bétát. A technikai hiányosságokat, ahogy a Bethesda játékoknál már megszokhattuk, a modderek majd befoltozzák. Hogy mennyi tartalom lesz benne, és hosszú távon mennyire tudja lekötni a játékosokat, az még a jövő zenéje.

Fallout 76 - Amíg nem kaptál az arcodba atombombát, nem is éltél igazán! (Villányi Gergő írása)

Romos, kopottas házak, autóroncsok, növények által benőtt, elvadult területek, futurista 70-es évek és egy radioaktív poszt apokaliptikus világ maradványai. Akinek erről még nem a Fallout világa jut eszébe, az tesz 10-20 lépést és az első óriás kullancs vagy vakondpatkány (molerat) támadás után már biztos lehet benne: megérkezett a Bethesda legújabb játékába.

Az az első pillanattól nyilvánvaló, hogy a negyedik rész hangulatát, mechanikáit és kinézetét egy az egyben áthozták, sőt tovább is fejlesztették. Nem meglepetés, hogy egy Vaultban ébredünk és amint kiverekedtük magunkat innen, elénk tárul Nyugat Virginia hatalmas térképe. A 76 a sorozat előzményének számít, de ettől függetlenül, aki elég időt töltött a 4. résszel annak a legtöbb dolog ismerős lesz. Ettől függetlenül újdonságok is bőven akadnak: új szörnyek, fegyvertípusok várják, hogy felfedezzük őket és ez az első lépéseknél is nyilvánvaló lesz. A legszembetűnőbb dolog az NPC-k hiánya lesz.

Az ARK vagy a Conan Exiles nyomdokain haladva olyan érzés a 76 világába csöppenni, mintha kis túlzással egy MMO és a Fallout 4 hibridjét játszanánk. Jó szerepjátékhoz híven küldetéseket kapunk, helyhez és NPC-hez kötött több részes eseményeken vehetünk részt, csapatosan fedezhetjük fel a romos településeket, gyárakat, elhagyatott rádiótornyokat, de egy katonai kiképző központ és egy lezuhant repülő roncsait is megtalálhatjuk, ha jó irányba megyünk. Lehetne statisztikákat böngészni azzal kapcsolatban, hogy a Fallout 4. része, a Fallout 76 és egyéb játékok mekkora térképet adnak felfedezésre, de a lényeg úgyis ugyanaz maradna: hangulatos? El lehet veszni benne? A válasz mindkét esetben egyértelmű igen!

Fontos részét képezi a craftolás és a bázisépítés is a játéknak. Veterán Falloutosként természetesen porszívó üzemmódba váltottam, vagyis mindent felszedtem amit lehetett és nem volt leszögelve, hiszen alapanyagként még jól jön majd egyszer.

Ez azonban jól jött, mert elég hamar összekalapáltam egy mesterlövész puskát magamnak és a bőrpáncélom is folyamatosan fejleszteni tudtam. Apró trükkökre is rájöttünk: ha fogytán a lőszer, elég visszamenni a fatelep mellett lakó kedves ghoulokhoz, akik bőséggel hordanak a zsebükben belőle. A sok „szemétnek” köszönhetően egy alapbázist sem volt nehéz ledobni, és futotta védelmi lövegekre is, hozzácsaptunk egy kis raktárat, egy ágyat és főzésre alkalmas állomást is. Borzalmasan primitív összedobált jellege volt a bázisnak, de az alapvető szükségleteket kielégítette.

Folytatva a felfedezést kiokoskodtuk, hogy a radioaktív vízből hamar tisztát lehet varázsolni, és ezek után sokkal kevésbé akart bárki is szomjan halni a kis csapatból. A játékbeli kereskedelemnek köszönhetően páncélt, lőszert, gyógyszereket tudtunk adni az újonnan érkezőknek is, vagyis szintben voltak csak lemaradva már. A szintlépés kártyás-gyűjtögetős rendszere amúgy nagyon jó és rugalmas – főként az tetszett benne, hogy váltogathatjuk a skillt/passzív képességet adó kártyákat, vagyis egy újratalenthez hasonló módon különböző feladatokra is felkészíthetjük a karakterünket. Játékos elleni harcba nem igazán keveredtünk, valahogy senkinek nem volt kedve emberekre lövöldözni, inkább elmerült a felfedezésben.

Mikor közelebb értünk egy kisebb horda ghoul támadott ránk és amíg lefoglaltak minket egy játékos befutott és hogy, hogy nem, power armorban távozott, miközben még egy hordányi dögöt ránk húzott. Jó kis harc volt, a páncélt elbuktuk, de mivel a csapattagok pacifista hozzáállásúak voltak, nem támogatták azon ötletemet, hogy a játékost átképezzük hullává, majd megpróbáljuk leszedni az annyira óhajtott páncélt róla.

Mindent összevetve hatalmas élmény csapatosan, barátokkal felfedezni azt a világot, amit egyjátékos módban is nagyon szerettem már. Egy kérdés lóg még a levegőben, mégpedig az, hogy PvP mellé kapunk-e PvE szervereket induláskor. Nagyon sokan lelkesednek az egymás elleni harcért, de sokakat a felfedezés és az építés vonz inkább és nem szeretnék, ha a szerver domináns vagy magas szintű klánja porrá rombolná az egészet egy pillanat alatt. Remélem, a Bethesda megoldást talál erre a problémára is és mindenki úgy játszhat, ahogy neki a legjobb. Elvégre a Fallout világa iránti lelkesedés köt össze minden játékost, kár lenne az élményt egy ilyen korlátozással elrontani.

Csapatban is szép ez a táj (Nephin írása)

A bétát nagyrészt Gergővel próbáltam ki, és egy ideig Morte is csatlakozott hozzánk később. Már az első pillanatban átjött a Fallout-hangulat, mármint az, ami a negyedik részt jellemezte.

Ennek egy részét a látvány adja: a szokásos elemek, mint a vault berendezése, a robotok, a karakter ruhája mind a helyükön vannak, és persze a hangok terén sem volt gondom, hiszen a Pip-Boyon belőhető rádiócsatornákból szólhat a zene. Akár a hatvanas évek dalaira, akár klasszikus muzsikára vágytam, nem okozott csalódást, de a játék alapzenéje is teljesen rendben van.

A fő sztoriszál követése alapos túrára indít minket a térképen, de ehhez még számtalan mellékküldetés, vagy akár esemény csatlakozhat, ez utóbbiak adott helyekhez kötve. Mivel legtöbbször multiplayer játékokkal játszom, nekem semmi bajom nem volt azzal, hogy egy Fallout-kalandban csapattársaim vannak, és mások is ott szaladgálnak körülöttem, sőt, ez csak emelt az élményen. Ami meglepett, hogy minden idegen barátságos volt, senki sem támadt ránk egyszer sem (viszont ahogy Morte írása is bizonyítja, nem volt mindenki ilyen szerencsés).

A túlélő-elemek közül a szomjúság bosszantott egy kicsit, mert még dupla dromedárperkkel is túlságosan hamar innivalóra volt szükségem, rá kellett fanyalodnom az itt-ott fellelt vodkásüvegekre is. Az éhség, a betegségek, a radioaktivitás leküzdését könnyebbé tette a rengeteg loot, és útközben elénk kerülő craftállomás, vagy robotkereskedő, esetleg gyógyszerautomata, bár ez utóbbiakhoz pénzre (kupakra) is szükségünk volt.

A táborépítést kezdetleges szinten próbáltuk, főzőcskéztünk és felhúztunk néhány pofás lövegtornyot, de a lehetőségek kiismeréséhez több idő kellett volna. Ha már Bethesda, a bugokról is érdemes beszélni: egyszer fagytam ki, a kamera ezután átállt külső nézetre, és nem tudtam visszatenni belsőre, illetve egy láthatatlan feral ghoul ölt meg kétszer, akit sebezni sem lehetett. Csapattársaim között előfordult lootolási probléma, illetve sorozatos lefagyás is, szóval igazából én még jól jártam.

Ami nem tetszett, az a menürendszer, úgy, ahogy van. Látszik, hogy konzolos irányítást tartottak szem előtt, PC-n feleslegesen túlbonyolított, körülményes még a barátok hozzáadása, vagy csapatba hívása is. Ezen valószínűleg nem fognak változtatni, tehát az „ez van” kategória, de morcogni lehet érte…

A béta arra volt jó, hogy bár korábban nem terveztem, elgondolkoztasson azon, hogy megvegyem a Fallout 76-ot – egy ideig biztosan jól eltölteném vele az időt, ha csapatban bóklászom.

Fallout 76 béta – Ugyanazt, csak fémből (Freelancer írása)

Megjegyzés: Aki kritikát várna, vagy a játékmechanikák részletes leírásában reménykedik, az fejezze be az olvasást. Egy merőben szubjektív, könnyen lehet, hogy nem is a lényegre fókuszáló élménybeszámoló következik a részemről.

Egy művész 1956-os emigrálásának okát firtató, megkérdőjelezhető hitelességű, ám ha nem is igaz, de találó anekdota csattanója.

Fekete humor, egy bizarr, kulturálisan az ötvenes évek Amerikájára hajazó, viszont annál technikailag nagyságrendekkel fejlettebb éra romjain felépült világ, többféle módon megoldható, érdekes küldetések, döntési helyzetek, egyedi karakterek, és természetesen világbajnok párbeszédek – nekem ezt jelenti a Fallout. Emiatt a negyedik részt egyértelmű szégyenfoltként éltem meg, hiszen itt számos kötelező kellék hiányzott. A megszokottnál jóval primitívebb misszió-struktúra, a Todd Howard által is tévútnak bélyegzett dialógusrendszer, az elvártnál gyengébb szövegek és az érdemi választások közel teljes hiánya: nem ilyen lovat akartam. Inkább maradtam az ezredjére is frissnek ható Fallout 2-nél, illetve a meglátásom szerint a széria csúcspontjának számító New Vegas-nál, és fokozódó iszonyattal szemléltem, hogy sekélyessége ellenére az új epizód kasszát robbant.

A Fallout 76-nak keresztelt MMO-spin-offba ezért körülbelül olyan lelkesen vágtam bele, mintha azt közölték volna velem, hogy abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy a világon elsőnek rajtam próbálnak ki egy teljesen új, költséges műszerek, vagy jól képzett orvosok helyett csupán egy analfabéta, piás segédmunkást, némi csilipaprikát és egy-két tompa kiskanalat igénylő élveboncolási technikát. (Azért önként jelentkeztél rá. ;) - a szerk.) Rossz előérzetemet tovább fokozta, hogy a telepítő hajnalok hajnalán úgy döntött, hogy újrakezdi a negyvenvalahány giga letöltését, de nem volt mit tenni. Magamban csendben elmormoltam a fejlesztők édesanyjának foglalkozásáról vallott, nem teljesen szalonképes sejtésemet, és vártam. Aztán a procedúra befejeztével felsóhajtottam, és lelkiekben felkészültem arra, hogy bemerészkedjek a gankerek felségterületére.

Ám egy-két órával a startot követően előítéleteim némileg enyhültek és a tesztidőszak második napjára arra jutottam, hogy megcsontosodott szokásomhoz hasonlóan négy-hat-nyolc árnyalattal sötétebbnek véltem a helyzetet a valódinál. Egyrészt, mivel a hatalmas pályán könnyedén találni üres zónát, ahol az ember egymaga barangolhat, a potenciális humán veszélyforrásokat nem kunszt messziről elkerülni. Ezen felül nem volna ildomos letagadnom: kellemes meglepetésként a kalandorokat többnyire nem az a cél vezérli, hogy egy forgalmas úton megállva sötétes puskával halomra gyilkolják a velük összefutó pechvogeleket.

Ennél is fontosabb, hogy ugyan a beszélgetés lehetősége, és az ember-NJK-k hiánya kézzel tapintható, a közvetett történetmesélés, és hangulatteremtés iskolapéldájával állunk szemben. A fejlesztők kihasználták, hogy mindössze huszonöt év telt el a nukleáris holokauszt óta: lépten-nyomon a 2077-es végítéletre emlékeztető, érintetlenségük miatt frissnek ható mementókra bukkanunk. Megesik, hogy egy kempingező párocska csontjai, vagy megvizsgálásukkor porrá omló tetemek mesélnek szavak nélkül a borzalmakról. De jócskán találunk a katasztrófa után élni próbáló páriák szomorú tengődésének emléket állító holodiszkeket, és a boldog békeidőkbe, majd a szörnyű új helyzetbe bepillantást engedő, bőségesen adagolt akasztófahumorral papírra-képernyőre vetett feljegyzéseket.

Ezeknek hála, hatalmas élmény felfedezni Appalachia megannyi régióra osztott vidékét, mert a háború előtti épületek, vadonbéli táborok és sebtiben összeeszkábált kunyhók nem csak zsákmányt és ellenfeleket rejtenek. Átkutatásukkal elmélyedhetünk egy eddig ismeretlen korban- bár azt, hogy miért kellett egy izzadtságszagú, korábban sehol sem hallott ötlettel az események részesévé tenni az ekkoriban még a környék közelében sem lévő Acél Testvériségét egy új frakció kitalálása helyett, fel nem foghatom.

Ezt a bakit leszámítva azonban szinte el is felejtjük, hogy nem egyedül vagyunk, és hogy nem a fősodor egyik képviselőjébe feledkeztünk bele. Persze, ez az illúzió a főbb csomópontokra visszatérve egyből megtörik, ám mihelyst elhagyjuk a központi zónákat, újfent az az érzés vesz rajtunk erőt, hogy az érdekességgel teli világ kizárólag ránk vár.

Összességében tehát, a Fallout 76-on érződik, hogy mást-jobbat próbál nyújtani, mint a vetélytársai, és már puszta igyekezet miatt is kedvezőbb benyomást tett rám, mint az általam súlyos hibaként, sőt, bűnként számon tartott negyedik felvonás. Elvégre, a látottak meggyőztek arról, hogy a Bethesda ha akar, változatlanul elsőrangú atmoszférát tud teremteni – de profitorientált vállalkozásként kénytelenek követni a trendeket.

Egyedül az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon az éles verzióban is ilyen szellősen lesznek-e a felhasználók elhelyezve a szervereken. Mert ha igen, akkor az inkább az egyjátékos módot preferálók is remekül elszórakozhatnak majd vele - feltéve, ha nem zavarja őket, hogy a műfaj sajátosságaiból adódóan számos olyan elem hiányzik belőle, ami a szériát naggyá tette.