I. oldal
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, a világ egy eldugott szegletén, volt egy csodálatos hely, tele virágokkal, vízesésekkel, boldog erdei állatkákkal, tündérmesékkel és öreg, poros, de annál értékesebb könyvekkel. Ezt a vidéket a régmúlt idők nagy mesehősei lakták, akik egy napon elhatározták, hogy fellázadnak a modern, képregényekkel, rajzfilmekkel, és videojátékokkal teletűzdelt világ ellen, és bármi áron is, de visszaszerzik régi, ködbe veszett hírnevüket. Az elismerést és megbecsülést hajtva négy nagy hős indult útnak, harcolva az őket elnyomó sötét erők ellen, de vajon elég bátrak lesznek, hogy véghezvigyék nemes céljukat?
Red Riding Hood, a Grimm testvérek Piroska és a farkas meséjéből ismert Piroska mind közül a legkegyetlenebb gyilkos, aki megélt már egy-két embert próbáló dolgot, a Farkassal történt incidense óta pedig nem riad vissza a vér látványától sem. Barátnője, Snow White, a Hófehérke és a hét törpe címszereplője hasonlóan elborult személyiség, mostohájának mérgezett almával való gyilkossági kísérlete óta bátran kiáll az életére törő ellenségei ellen, és bárkivel elbánik, aki az útjába mer állni. De az erősebbik nem képviselői sem félnek kimutatni foguk fehérjét, Naked Emperor, a Császár új ruhája című Andersen műből ismert ruhamániás uralkodó bármit megtenne, hogy újra népszerű legyen, hasonlóan Beanstalk Jackhez, a Benedek Elek-féle Égig érő paszuly hőséhez, aki az óriással való találkozása óta keresi a hozzá méltó ellenfelét.
A Playlogic által fejlesztett, PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra egyaránt megjelenő Fairytale Fights-ban az ő történetüket élhetjük át, az első sorból nézve, ahogy ez a négy legendás hős az erőszak útján próbálja érvényesíteni kívánságát. A játék egy nagyon jól eltalált egyveleg lett, az oldalnézetes, kicsit távoli látószögből figyelt kalandozás a LEGO Indiana Jones játékokat idézi, a rengeteg mesehős a Shrek kalandjait juttatja eszünkbe, míg a szuper cuki szereplők véres, darabolós harca olyan, mintha csak egy Happy Tree Friends epizódot néznénk éppen. Csakhogy itt szerencsétlen kimenetelű balesetek helyett igazi mészárlást láthatunk, az analóg karral való csonkításra pedig a Playlogic annyira büszke, hogy még egy hangzatos nevet is adott az egésznek: ez lett a saját fejlesztésű Dynamic Slicing Technology.
II. oldal
A kalandoknak három nehézségi szinten indulhatunk neki, a nagyjából húsz pálya mindegyike pedig különböző kihívásokkal állít szembe minket. Mindenfelé csapdák nehezítik meg a dolgunkat, de ellenségből is rengeteg van, az erdőben például gonosz favágók, a palotában pedig gyilkos mézeskalács emberkék törnek az életünkre. Egy fejezet teljesítéséhez végig kell magunkat verekedni az egész bagázson, a pályák végén pedig még egy főellenség is vár szegény pici hősünkre. Az emberünket persze nem kell félteni, a rendteremtéshez gyilkos eszközök széles skálája áll ugyanis a rendelkezésére. Lehet verekedni, vannak ütőfegyverek, szúrófegyverek, puskák, és különféle eldobható varázsfőzetek, melyek lelassítják, elkábítják, vagy éppen szétmarják a szerencsétlen kiválasztottakat.
Az igazi kőkemény mészárlások során csak úgy ömlik a vér, konzolon még achievementet / trófeát is ad a játék, ha sikerül X gallon vért szétteríteni a pályákon. A szereplők nagyon aranyosak, ártatlan kis mesehősként sétálgatnak mindig, majd amikor harcra kerül a sor, akkor mint valami skizofrén idegbeteg állatok, elkezdenek remegni, felakad a szemük, és megállás nélkül hadonásznak a baltával, a baseball ütővel, a láncfűrésszel, vagy bármivel, ami éppen a kezük ügyébe kerül. A csaták alatt ráadásul egy kép a képben megoldásnak köszönhetően lassított felvételből is láthatjuk, ahogyan Piroska vagy Hófehérbe egy bitang nagy bárddal kettészeli ellenségeit. Igazi hentesmunkát végezhetünk tehát, a legkeményebb pedig az, mikor a kis hősünk széles mosollyal az arcán elkezd csúszkálni az incidens helyét mutató vértócsában. Egyszerűen fantasztikus!
A hangulat tehát a gyilkos, elborult elméjű mesehősöknek köszönhetően jópofa lett, ötletes a megvalósítás is, a játékmenet viszont sajnos egy idő után egyhangúvá válik. Mindig csak egyfelé lehet menni, a pályákon az az egyetlen extra, hogy kincsesládákat törhetünk fel, és pontokat gyűjthetünk, de ezen kívül nincsen semmi komoly dolgunk. Nem lehet beszélgetni, nincsen történetmesélés, csak monoton hack and slash darabolás, ami hamar csömört okoz az emberben. Persze egy ilyen stílusú játékot nem is arra találtak ki, hogy akárki egy szuszra végigvigye az egészet, sokkal szórakoztatóbb a napi mindössze egy-két óra kalandozás, de igazán belecsempészhettek volna olyan játékelemeket is, melyek a komolyabb stílus kedvelőit célozzák meg. Gondolok itt a tárgyhasználatra, karakterfejlődésre, egyéni történeti szálra, speciális képességekre, vagy bármire, ami egy kis színt visz a játékba.
III. oldal
A játék főmenüje nagyon ötletes lett, az egész egy Taleville nevű nyugodt kis falucska, ahol szabadon sétálgathatunk, és a különböző tereken elhelyezett mesekönyvek jelentik a menüpontokat. A select a mode-ra nyomva tudunk story vagy competitive játékot indítani, a taxidermist megmutatja, hogy milyen ellenfélből hány darabot öltünk meg, hány pontos volt a legnagyobb kombónk, és kikkel találkoztunk eddig a történet során, míg továbbmenve megtalálhatjuk a megszerzett pontokat számláló bankot, és a beállításoknak otthont adó options square-t. A character selectben lehet továbbá főhőst váltani, illetve a weapon statistics alatt láthatjuk, hogy milyen stukkereket használtunk eddig, és melyik a kedvencünk, melyik az a gyilkos eszköz, amit a legsűrűbben veszünk elő. Ezek eddig átlagos menüpontok voltak, a your statue viszont egy jópofa kis érdekesség, a játék közben megszerzett pontokból ugyanis szobrot tudunk magunknak készíttetni, a dicsőségünknek emléket állító kőtömb aktuális állapotát pedig itt ellenőrizhetjük le mindig.
A látvány közepes lett, a grafikáért a mára kicsit idősnek számító, de azért még igen erős Unreal Engine 3.0 gondoskodik, az amelyik többek közt a Gears of War, a Batman: Arkham Asylum, a Bioshock, a Rainbow Six: Vegas és a Mass Effect játékokat is hajtotta. Persze az Epic motorja itt nem igazán tud nagyot alakítani, hiszen viszonylag vékony, és kicsi pályák vannak, illetve az élethű megvalósítás helyett a design is arra ment rá, hogy egy különleges, meseszerű világ táruljon fel előttünk. A látvány olyan, mintha egy gyerekjátékot nyomnánk éppen, a szereplők és a kisállatok hihetetlen aranyosak lettek, a színek csodaszép élénkek, a cuki hangokkal és a mesefilmes zenével karöltve pedig valósággal elvarázsolják az embert. A szereplők életre keltéséért amúgy a Disney-közeli francia-vietnámi Sparx Animation felelt, akiket a nálunk is vetített Rolie Plolie Olie mesesorozatról ismerhet a nagyközönség.
A vezérlés átlagos lett, a kontroller bal karjával lehet irányítani a karaktert, a jobb kar pedig a támadásra szolgál. A stick különböző irányai mind-mind eltérő ütést és vágást hajtanak végre, így ha ügyesen kombinálunk, akkor a legkülönfélébb mozdulatokat és kivégzéseket láthatjuk a képernyőnkön. A B-vel lehet lökni, ami akkor jön jól, ha ellenfelünkkel mondjuk egy szakadék mellett találkozunk össze, a RB-vel tudjuk felvenni, illetve eldobni a fegyvereket, míg az Y kiíratja a játékosneveket, ha netán a nagy kavarodásban nem tudnánk, melyik kis törpét irányítjuk éppen.
IV. oldal
A kalandoknak természetesen nem csak egyedül vághatunk neki, a harcokba bármikor becsatlakozhat egy online vagy offline barát is, a dropin-dropout megoldásnak köszönhetően pedig a társasági kooperatív szórakozáshoz még csak nem is kell új játékot kezdeni. Egyszerre ily módon akár négyen is harcolhatunk, de a kampányon kívül van még egy arena játékmód is, melyben a játékosok egymás ellen tehetik próbára magukat. Bedobják a négy hőst egy kis pályára, ahol kezdődhet a csata, a győztes pedig értelemszerűen az lesz, aki a legtöbb gyilkosságot hajtja végre a megadott időn belül.
A Fairytale Fights jópofa kis játék lett, üde színfoltja az őszi nagy dömpingnek, nagyszerűen el lehet vele szórakozni, és hihetetlen jól áll neki a Happy Tree Friends-es hangulatvilág, de igazán nagyot nem tudott dobbantani. Hamar unalmassá és egyhangúvá válik, a vérszomjas állattá alakuló gombszemű kis figurák pedig csak az első órákban szórakoztatóak, de ha megszokja őket az ember, akkor már közel sem annyira hangulatos a játék, mint azt korábban hittük. Ettől függetlenül a Fairytale Fights megérdemli a normális értékelést, mert ötletes és hangulatos lett, továbbá a játékélmény is remek amíg kitart, csak egy kicsit komolyabban is hozzáállhattak volna az egészhez a tisztelt fejlesztő urak. Azért aki teheti, mindenképpen próbálja ki, biztosan nem fog csalódni!
