I. oldal
Bár nem szép dolog az előítéletesség, azért lássuk be, érthető, hogy miért nem vártunk túl sok jót a FEAR 3-tól. Először is nem az eredeti részeket fejlesztő Monolith dolgozott a játékon, hanem a MechAssaultokkal elhíresült Day 1 Studios, akik viszont ebben a generációban még csak egy közepes játékot tettek le az asztalra (Fracture). Másodszor pedig már az első bejelentéskor kifejtették, hogy a FEAR 3 egy kooperatív akciójáték lesz, s ez a koncepció akarva sem eshetett volna távolabb a széria eddigi magányos atmoszférájától. A korán kiadott ronda képek és a sok halasztás aztán tovább rontotta a rajongók kedvét, a játék pedig szép csendben jött csak ki, meglepve a játékosokat a sok pozitív véleménnyel. Ugyanis akár hisszük, akár nem, a Day 1-nak sikerült egy jó FPS-t készíteni, ami bár nem lesz klasszikus, mint az első rész, garantáltan megéri az árát.
Ne félj, itt vagyok!
A FEAR 3 ugyan egy kooperatív játék, nagy szerepet kapott benne az egyjátékos rész, sőt, ki merem jelenteni, hogy ha valaki tényleg élvezni akarja a nem mindennapi hangulatot, az először egyedül darálja végig a nagyjából 8-10 óra hosszú játékot. A történet a második rész után veszi fel a fonalat, ám ezúttal nem Beckettet irányítjuk, hanem az első rész csöndes gyilkosát, Point Mant, illetve testvérét, a fizikális testtel már nem bíró Paxton Fettelt. Point Man ezek szerint mégsem halt meg az atomrobbanásban, sőt, ezúttal van arca és szakálla is, Fettel pedig a nagy ellenségből hűséges társsá szegődött mellé, lévén még a legnagyobb riválisokat is összekovácsolhatja egy nagyobb, közös cél. Történt ugyanis, hogy a második rész végén Alma, a sorozat ikonikus gonosztevője teherbe esett, fiai pedig úgy látják jobbnak, ha megállítják az anyjukat, mielőtt még megszülhetné azt a szörnyeteget, ami a méhében gyarapszik. Az alapötlet ennyi és nem több, és bár a történet folyamán lesz pár alkalom, amikor elégedetten csettintünk az elegáns és ügyes megoldások láttán, valójában egy szimpla B-filmes kliséhalmazt kapunk.
Na jó, azért ne legyünk szívtelenek. Az első két rész jó sztorit mesélt, de annak előadásmódja mindkét esetben hagyott maga után kívánnivalót. Itt ez nem így van, a forgatókönyv végig követhető és érthető, a két főhős ellentétes viszonya pedig külön kiemelendő pozitívumnak számít. Ezzel viszont a félelmet keltő rejtélyesség kiveszett a programból, mert túl sokat árul el magáról és a köré írt világról.
Amennyiben befejeztük a játékot Point Mannel, nekieshetünk Fettellel is, egy kicsit eltérő sztorit kapva így, sőt, ketten játszva egymással is meg kell küzdenünk oly módon, hogy Alma folyamatosan figyeli a teljesítményünket, és annak kedvez majd a végkifejletkor, aki ügyesebb volt a játékban. Ezzel a Day 1 elérte, hogy sokszor is megérje végigdarálni a FEAR 3-at, főleg, hogy minden egyes végigjátszás más és más hangulatot áraszt.
II. oldal
Ennek oka, hogy a két főszereplő viselkedése homlokegyenest eltér egymástól. Point Man egy tipikus fegyveres katona, aki az időlassítással egyszerre többekkel is elbánik, Fettel viszont, mivel gyakorlatilag egy szellem, az ellenfelek testébe férkőzve tud érvényesülni. Az irányítás egyszerű, a különböző játékstílusok pedig más és más stratégiát követelnek meg. Ketten játszva egymást segítve (néha talán hátráltatva) haladunk előre, így pedig a játék sokkal könnyebb és gyorsabb tempót diktál - többek között ezért is ajánlaltos először mindkét karakterrel végigjátszani az egyjátékos módot. Fontos megjegyezni, hogy bár a FEAR 3 tocsog a vérben és itt-ott ránk akar ijeszteni, ez azért messze sem igazi horror. A hangsúly a szinte folyamatos akción van, amit csak bizonyos scriptelt paranormális események szakítanak meg, így pedig nem kell félni attól, hogy elfogy a lőszer, illetve valami körülírhatatlan rettenet néz velünk farkasszemet. A Day 1 inkább a már meglévő receptet szerette volna tökéletesíteni, és hála a kellő odafigyelésnek, ezt sikerként könyvelhetjük el, még úgy is, hogy speciel Point Mant irányítva nem sok újdonság vár ránk.
Efféle ráadás például a fedezékrendszer, ami az FPS-ekben annyira még nem megszokott dolog. Ettől eltekintve itt kifejezetten hasznos, mert a FEAR 3 az első két részhez képest elég nehéz játék lett. A tereptárgyak között manőverezve szinte biztos, hogy megölnek minket, nyílt színen pedig még annyi esélyünk sincs. Ha viszont lebukunk és csak célzott lövések erejéig kukucskálunk ki a fedezékből, reálisabb és taktikusabb tűzharcok részeseivé válhatunk, melyek folyamatosan fenntartják az érdeklődést. Ez persze nem lenne teljes a sorozat legfontosabb és legelismertebb tulajdonsága, a zseniális, sőt, piacvezető mesterséges intelligencia nélkül. Pár napja elővettem az első részt, hogy egy kicsit nosztalgiázzak vele, és igencsak meglepett, milyen okosak az ellenfelek, akár még a mai sztenderdekhez mérve is. A második részben ezt tovább csiszolták, bár ott Becket túlságosan erős karakter volt, így az AI nem igen érvényesült a játékmenetben. Itt azonban visszafogták a szuperképességeket, így az elképesztően jól mozgó és küzdő katonák elleni harc olyan szinten élvezetes és kihívó, amilyenhez nem sok FPS-ben van szerencsénk. Egyedül az sajnálatos, hogy nincs túl sok fajta ellenség, illetve hogy a pályatervezők a sok fedezékes részt kicsit túlzásba vitték a végére. Ezért aztán a pazar tűzharcok is monotonná válnak idővel, főleg, hogy a játékban nincs szabadság, csupán nyolc lineáris fejezet.
III. oldal
[bold]Félelem nélkül
[/bold]
A kooperatív mód mellett természetesen van kompetitív multiplayer is, igaz, csak négy fő részére. Lehetne sírni emiatt, de van egy olyan érzésem, hogy a Day 1 jól döntött, amikor az inkább kevesebbekkel számoló, de ötletes módokra voksolt a sok Battlefieldet és Call of Dutyt másoló shooterhalmaz közepette. Jó, oké, a Contractions tulajdonképpen a CoD-os zombimód másolata, a Fukcing Run és a Soul Survivor viszont jó példák arra, hogy igenis lehet eredetiben gondolkodni. Előbbiben egy hatalmas, pszichonikus füstfelhő elől kell menekülni, miközben ellenfelek özönlenek minden sarokból és akadályokat kell kikerülni. A Soul Survivorben három emberi és egy szellemjátékos indul, utóbbi célja pedig, hogy élőhalottakká varázsolja a másik három játékost még az idő lejárta előtt. Mindehhez persze jár a szintlépés lehetősége, perkekkel meg minden jósággal, a FEAR 3 pedig mindenért pontokat ad, akár egyjátékos, akár multi módban gyűrjük is a programot. Élvezetes, jó módszer, ami könnyen a gép elé ragasztja az embert, de sajna tény és való, hogy sokaknak nem fog tetszeni, s akik eddig sem mondtak le a nagy multis címek nyújtotta háborúkról, azok eztán sem pártolnak át.
IV. oldal
A fia nem esik messze az Almától
Látvány terén a FEAR 3 kissé elavult, hisz ugyanazt a motort használja, amit az első két epizód is. Szerencsére a készítők tudták tartani az iramot a grafikai fejlődéssel, és a gépek erejének függvényében egyre több tereptárgyat, poligont és speciális effektet zsúfoltak a programba, ami így koránt sem lett csúnya, de azért tény, hogy szépnek sem mondható. A karaktermodellek átlagosak (pár ellenfél azért bitang jól fest, lásd a képet), a textúrák életlenek, a látványeffektek és a lassítás viszont piszok jól mutatnak még mindig, és a gépigénnyel sincs gond. A tesztgép nem egy erőmű (Athlon II X2 @ 3,4 GHz; 6 GB RAM; HD 5770), mégis jól futott rajta a FEAR maximális beállításokkal, bár való igaz, hogy 1920x1080-ban már le kellett mondani az élsimításról. Külön öröm, hogy bugokkal, falba lógó ellenfelekkel és hasonló szerencsétlenségekkel nem találkoztunk, látszik tehát, hogy a Day 1 szakemberei kellőképp kiismerték az engine minden zugát.
A zene és a hangok mindig fontosak voltak a sorozatban, itt viszont mintha egyik se lenne olyan jó, mint hajdanán. A fegyverhangok és az akció üteme persze rendben van, de például a szinkron néha erősen túljátszott (különösen Fettelnél, az első rész őrült őszinteségének nyoma sincs), és a zene sem marad meg annyira, mert nem igazán mutat újat a korábbi részekhez képest.
Összegzés
A FEAR 3 egy jó játék, ami kellően tartalmas és élvezetes ahhoz, hogy büszke darabja legyen a sorozatnak. Mindazonáltal a kooperatív módon felül sok újat nem nyújt, és a technikai oldala sincs annyira elöl, hogy kiemelkedhessen vele a többi remek FPS közül. A magunk részéről minden rajongónak ajánljuk a játékot, de az összes FPS kedvelő jól szórakozik majd vele, csak épp nem szabad elvárni az első epizód nagyszerűségét - esélyes, hogy olyan jó játékot már nem látunk a FEAR-ek között.
Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360
Tesztelt platform: PC
