EZT IS MEGÉRTÜK: ELINDULT A TESLA CYBERTRUCK SZÁLLÍTÁSA, MINDEN KIDERÜLT A JÁRMŰRŐL

A vártnál jól drágább lett az autó, de akár 5 tonnát is képes vontatni, és nagyjából 550 km a hatótávja, ami 750 km környékére lehet bővíteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. dec. 2. 6:04
Ezt is megértük: Elindult a Tesla Cybertruck szállítása, minden kiderült a járműről

A Tesla az Egyesült Államokban nagyot szeretne robbantani a Cybertruckkal. Sokan talán nem tudják, de az USA-ban annyira keresettek a pick-upok, hogy igazából ezekből nagyobb mennyiséget adnak el, mint átlagos személyautókból. A Cybertruck forgalmazását egyelőre csak Amerikában tervezik, és így is évekre előre megvan minden legyártott példány gazdája.

2019-et írtunk, mikor a Tesla bejelentette a Cybertruckot, és rengeteg halasztást követően, most kétszer magasabb ár mellett, de elindult a jármű szállítása.

Galéria megnyitása

Eredetileg arról volt szó, hogy a Tesla a legolcsóbb modellt 40 ezer dolláros áron fogja adni, de ez nem jött össze, a vállalat végül 61 ezer dolláros ár mellett indította el a hosszú ideje várt újdonságot. De ezt a modellt még nem lehet megvásárolni, sőt mi több, igazából 2025-ig nem lesz kapható jelen állás szerint. Valójában a 80 ezer dolláros alapmodellel indul az újdonság szállítása, és lesz egy 100 ezer dolláros változat is. Ezek a hajtásban és a hatótávjukban fognak leginkább eltérni egymástól.

Galéria megnyitása

A legolcsóbb Cybertruck még egy ideig nem lesz elérhető, de azt már lehet tudni, hogy annak csak 400 kilométer lesz a hatótávja a szigorúbb előírások mellett, és ennek csak hátul lesz hajtása. Az összkerekes, kétmotoros modell már lényegesen nagyobb akkupakkon fog ülni, ennek köszönhetően 550 km-es hatótávot nyújt majd a 80 ezer dolláros összegért cserébe. Azt is tudni kell erről, hogy 4,1 mp alatt tudja majd le a 0-96 km/h sprintet, és 180 km/h lesz a csúcssebessége.

Galéria megnyitása

A hárommotoros Cybertruck már egy igazi vadállat lesz a közutakon, 845 lóerőre konfigurált elektromos hajtást pakoltak bele a fejlesztők, és a cég elmondása szerint közel 14 ezer Nm lesz a nyomatéka. Persze amikor 5 tonnát kell vontatni, ott már szükség van az erőre. A három motorral 510 km körüli hatótávot nyújthat az autó, itt ugyanaz az akkumulátor lehet a padlóban, mint az eggyel „olcsóbb” modellnél. A csúcsgép 2,6 mp alatt gyorsul „százas” tempóra, és a bemutatón levetített a Tesla ennek kapcsán egy meglehetősen érdekes gyorsulási videót.

A drágulás főleg annak tudható be, hogy azóta jelentős volt az infláció, sok dolog drágult ahelyett, hogy csökkent volna az ára, így a cég számításai nem jöttek be. Gondoljunk bele, hogy 2019-ben még éppen a COVID-19 előtt voltunk, most pedig már egy elhúzódó Orosz-Ukrán háborún is „túl vagyunk”. A járműiparban különösen nagy volt a drágulás, az USA-ban ma egy VW ID.4-et lehet kapni 40 ezer dolláros összegért cserébe. De nem tisztünk fürdetni a Teslát, azt is látni kell, hogy a Ford már 50 ezer dolláros áron kínálja a szerényebb F-150 Lightning modellt, a Rivian autói pedig 80 ezer dollár körül indulnak.

Galéria megnyitása

Az 5 tonnás vontatási kapacitás mellett fontos még az, hogy 1133 kg rakománnyal lehet megpakolni a Cybertruckot. Eredetileg az volt az ígéret, hogy tudni fog több mint 1500 kg-ot, de ez nem jött össze egyelőre. Viszont így is sokkal jobban terhelhető a jármű, mint a Rivian, vagy akár a Ford versenyzője, ebből a szempontból csak a Ram REV 1500 jelent konkurenciát a számára, ott kicsit sikerült 1200 kg fölé menni.

Galéria megnyitása

A Cybertruck valódi munkagépnek lett tervezve, és itt először már van töltésmegosztási lehetőség is. A Tesla korábban erre nem adott lehetőséget, de a pick-up képes más autókat tölteni. Rendelkezik 240 V-os csatlakozási lehetőséggel is, ami jól jöhet például olyankor, mikor munkaeszközök akkumulátorát kell tölteni. 11,5 kWh-s teljesítménnyel képes tölteni a jármű például egy Model Y-t, ami jobb például annál, mint amire a villanyos Ford F-150 képes. Akinek otthon van Tesla Powerwall, azok a háztartásukat is táplálni tudják majd az autóról, ha a szükség úgy hozza.

Galéria megnyitása

A bemutatón a Tesla megmutatta, mennyire ellenálló a jármű. Különböző módon elvégzett törésteszteken minden gond nélkül, szinte kisebb sérülésekkel ment át az autó. De ez igazából alapvető építési filozófia volt a kezdetektől fogva, így nem meglepő a dolog. Sajnos a vasgolyó most nem került elő, valószínűleg annak most sem tudna ellenállni az üveg, ahogy 2019-ben sem tudott, de azért egy Badeball labdát egészen erősen hozzávágtak, és ezt sérülés nélkül átvészelte, ami valószínűleg más autónál nem így alakult volna. Kisebb töltényeknek is ellenáll, és már az is kiderült, hogy nyíllal sem lehet átlőni a külső héjat.

Sok érdekes kiegészítőt lehet majd a Teslától vásárolni a Cybertruck mellé, kettő dolgot mindenképpen kiemelnénk zárásként. Az egyik a hatótávnövelő akkupakk, amit 16 ezer dolláros áron kaparinthatnak majd meg a vásárlók, és tényleg jelentős „boostot” ad, mivel kb. 200 km-rel lesz így megtoldható az egy töltéssel megtehető távolság. A másik különleges extra pedig az OMFG matrica, amit az üvegre lehet felragasztani, és úgy néz majd ki ettől az oldalablak, mintha be lenne törve – ez csak 55 dollár. Egy utalásról van szó a 2019-es bejelentésre, ahol Musk betörte az elvileg betörhetetlen üveget egy vasgolyóval.

Galéria megnyitása

Nem tudni, hogy a Tesla készül-e esetleg olyan pick-uppal, ami globálisan megvásárolható lehet, de az nem valószínű, hogy maga a Cybertruck hivatalosan megjelenne például Európa útjain.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

126 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. dec. 6. 19:07
#9

Aki haszongépjárművet akar az vesz haszongépjárművet, de akkor normálisat nem ezt. Ennek meg örüljenek az agyhalottak. Mert még az se tudja kinek szánta aki kitalálta. Aki pedig megveszi szintén nem tudja minek veszi meg. Esetleg azért, hogy agyonbaxxa az áram környezetével együtt egy szép esős délutánon ha netán valami zárlat keletkezik ha már ilyen konnektorok is lógnak belőle.

predike07
predike07
2023. dec. 3. 23:04
#8

Nem szívesen szeretném átélni, hogy egy ilyen jön velem szembe. :)

axe
axe
2023. dec. 10. 22:47

@BiroAndras hatalmas baromságokat összehordasz

Rhynmei
Rhynmei
2023. dec. 3. 18:37
#7

Ettől a poszttól még BiroAndras szava is elállt :)

Bihus
Bihus
2023. dec. 2. 17:32
#6

Még nem volt olyan rég a másik topicban, az okoskodást megelőzve pár szösszenet:

Biroandras:

"A Cybertruck árazása is valószínűleg ez a kategória lesz, hiszen a 2019-ben ígért áraik is nagyon kedvezőek voltak."

Bihus:

"ezzel a porszívóügynökös trükkel 2 millió ember tűnik úgy, hogy vár az autóra, de ez valójában egy teljesen ismeretlen szám, és főként attól függ majd, hogy mennyiért árulja majd a Cybertruckot a Tesla, és mennyire lesz jó. Egyiket sem tudjuk perpillanat."

"De nem lesz 40k körül. A Tesla kidobhatja akár 60k-ért is, hiszen a vásárlók úgysem adhatják el, és az éves legyártott darabszám úgysem fogja elérni a keresletet, és így ezzel a trükkel nem is látszik majd az sem, hogy az eladási áron mennyien vennék meg az autót. A befektetők meg örülnek, mert nagy a hype."

Biroandras:

"2. Nem értem milyen trükkről beszélsz, ezek mind valódi emberek."

" Inflációval korrigálva az alap ár kb. 50 ezer dollár lehet. De közben az aksik olcsóbbak lettek, és sokat változtathattak is rajta, így a fene tudja.
Az viszont biztos, hogy nem lesz lényegesen drágább."

Még a 60k-val is alálőttem, és az is csak egy fiktív szám, majd egyszer lehet, hogy lesz annyiért is. Ennyit erről.

GhanBuri
GhanBuri
2023. dec. 9. 17:42

@Bihus "megpróbálják elhitetni a nagyérdeművel, hogy a Cybertruckot a kenyér mellé veszik az emberek"

Én nem így láttam. Miből vontad le ezt a következtetést?

"A baj az, hogy közvetlen versenytársa egyáltalán nincsen használtan, és a hasonló autók sokmindenben gyengébbek."

Szóval a Tesla a használtautó piacon is többet ad ugyanannyiért. Mi is volt az eggyel efölötti állításod? :)

De azt is látod, hogy senkit sem kényszerítenek fegyverrel, hogy Teslát vegyen. Akinek nem tetszik, az választhat bármi mást (szerencsére van választék)

EpicTroll
EpicTroll
2023. dec. 2. 15:11
#5

Ezzel lekerül a korona a Fiat multipláról? :D

GhanBuri
GhanBuri
2023. dec. 2. 17:43

@EpicTroll Szerintem azt még mindig a SsangYong Actyon és a Pontiac Aztec viseli megosztva :)

Resike
Resike
2023. dec. 2. 13:46
#4

Előrendeled 40-ért 5 évvel később 100k lett maradhat?

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 8. 23:53

@Bihus

B*zdmeg mit nem lehet felfogni azon, hogy hasonló felszereltséget kell összehasonlítani. Ennyi erővel azt is reklamálhatnád, hogy drágább egy Szuzukinál.

Gpety
Gpety
2023. dec. 2. 12:14
#3

Minden paramétere vonzó,  csak a látványtól folyik ki a szemem.

BiroAndras
BiroAndras
2023. dec. 4. 19:02

@Gpety

Szokni kell. És ha lehet élőben megnézni. Ha az agyad túljutott a szokatlanság okozta sokkon,akkor elkezd kívánatos lenni. Ezt rengetegen mondják, kell egy emésztési periódus hozzá, de utána könnyen rajongóvá válik az ember.

humaniod
humaniod
2023. dec. 2. 11:09
#2

Tipikus amerikai autó. Remélem az európai kontinensen nem kap forgalombahelyezési engedélyt! Életveszély!

axe
axe
2023. dec. 2. 11:37

@humaniod így ahogy van semmiképp nem kap

axe
axe
2023. dec. 2. 9:19
#1

na csak megjött a jövő, életképtelen figyelemelvonó semmitérő beltér, golyóálló autó, ja az mégse, csak a fém felület a legkisebb kaliberek ellen, 10 meg 14k nm nyomaték ami szinplán hazugság, vagy valami nagyon speciálisan mérték, meg a többi blődség :D

GhanBuri
GhanBuri
2023. dec. 9. 17:53

@Bihus "Onnan veszem, hogy ezt látom. Terepjárókat a városban, mountain bike-ot és fatbike-ot a városban, satöbbi, satöbbi."

De azt ugye érted, hogy attól, hogy látsz nem városba való járműveket, attól még nem tudhatod, hogy ott, ahova tervezték, mennyien használják.

Vissza az oldal tetejére