A Microsoft következő operációs rendszere, amely a Windows 11 nevet kapta, sok-sok újítással érkezik, amelyek egy része a háttérben, a motorháztető alatt kap helyet. A Windows 11 tesztelése már régóta zajlik a Windows Insider Preview program keretén belül, de a végleges kiadásra már nem kell sokat várni, az ugyanis a tervek szerint 2021. október 5-én rajtolhat el.

A Windows 11 egyebek mellett az Intel új, hibrid dizájnnal rendelkező processzorait, az Alder Lake család tagjait is támogatja majd. Ezek a processzorok alacsony fogyasztású, energiahatékony processzormagokat, valamint nagy teljesítményű processzormagokat is kapnak, amelyek optimális munkára fogása kritikus jelentőséggel bír a teljesítmény szempontjából – a Windows 11 az Intel driverrel karöltve odafigyel majd erre.

Galéria megnyitása

Az új operációs rendszer a kevésbé egzotikus rendszerek alatt is gyorsulást hozhat, ugyanis a szoftverfejlesztő csapat számos optimalizációt végzett el annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat minél hatékonyabban lehessen kihasználni. A Windows 11 magasabb prioritást rendel majd az előtérben zajló folyamatoknak, vagyis például az éppen használt alkalmazásoknak, ezzel egy időben pedig csökkenteni fogja a háttérfolyamatok által elérhető számítási teljesítményt, ami összességében gyorsulást eredményezhet.

Ez a funkció a webböngészőkre is kiterjed majd, amelyek rendszerint igen komoly mennyiségű erőforrást és memóriát tudnak lekötni, ha egyszerre több böngészőablakot nyitunk meg bennük. A Windows 11 képes lesz az éppen nem használt, inaktív státuszú webböngésző-ablakok leállítására, így mind a memóriahasználat, mind pedig a processzorhasználat mérséklődni fog. A belsős érések alapján Steve Dispensa, a Microsoft Windows Management csapat alelnöke azt állítja, hogy az új funkció jóvoltából 32%-kal csökkenhet a memória-felhasználás, míg a processzor terhelését 37%-kal lehet mérsékelni az éppen nem használt böngészőfülek „altatásával”.

Fontos szempont volt az is, hogy a különböző hardverfunkciók elérését segítő kódot is optimalizálják, ezért csökken a felhasználói interakció és a feladat végrehajtása között eltelő idő, azaz a késleltetés, ami reszponzívabb rendszerhasználatot eredményez. Ez mellékhatásként a memória-felhasználásra is jótékony hatást gyakorol, ugyanis az optimalizált utasításoknak köszönhetően csökken a memóriahasználat, valamint az üresjáratból aktív állapotba lépéshez szükséges erőforrás-kezelés is hatékonyabban zajlik.

A fejlesztőcsapat új adattömörítő technikákat is bevetett, ami segít az operációs rendszer adattároló-használatának mérséklésben, ezeket a mesterfogásokat pedig a Windows Update szolgáltatáshoz is használni fogják. Az új frissítőmotor jóvoltából egy-egy frissítés letöltése és alkalmazása nem igényel majd annyi erőforrást, mint manapság, valamint a frissítőcsomagok mérete is csökkenni fog, méghozzá 40%-kal. Ezzel együtt gyorsul a frissítés terjesztése, illetve a rendelkezésre álló erőforrást is takarékosabban, okosabban fogja beosztani a szolgáltatás.

Galéria megnyitása

Szó esett még arról is, mennyivel gyorsult az alvó állapotból történő ébresztés. A mérések szerint a felhasználók többsége 25% körüli gyorsulást tapasztalhat ezen a téren, ami különösen a mobil konfigurációknál jöhet jól, ezek ugyanis gyorsabb alvó állapotokat tudnak használni, amelyek kevésbé mennek a teljesítmény rovására. Az újításoknak köszönhetően a Windows 11 alapú rendszerek közelebb lesznek az okostelefonoknál megszokott gyors ébredéshez, ami mindenképpen jó hír.

A vállalat azt is megpróbálta megmagyarázni, miért olyan komolyak a Windows 11 minimális hardverkövetelményei. Lényegében azért az Intel 8. generációs Core, illetve az AMD ZEN2 architektúra köré épülő RYZEN processzorai képviselik a minimális szintet, mert ezek az első olyan processzor-mikroarchitektúrák, amelyek rendelkeznek beépített TPM 2.0 kompatibilis biztonsági funkciókkal. Márpedig a TPM 2.0 rendkívül fontos lesz az új operációs rendszer működésében. Fontos szempont lesz az UEFI támogatás megléte, a CSM mód innentől kezdve nem lesz használható a boot folyamat során.

Jó hír, hogy a Windows 10-es alkalmazások Windows 11 alatt is működnek majd, vagyis a Windows 11 ebből a tekintetből nézve úgy viselkedik majd, mintha csak egy funkcióbővítő frissítőcsomag lenne. Driverek tekintetében egyes hardverek esetén szükséges lesz a DCH driver modell alkalmazása a termékek gyártóinak, ezáltal szorosabb kontrollt szerez a Microsoft a hardverek és a driver modellek felett, ami az eddigi tesztek szerint 99,98%-ban összeomlás-mentes felhasználói élményt biztosít majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

40 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
energon
energon
2021. szept. 21. 22:37
#18

Keylogger, bloatware, spyware, 8 szálon futtatható csomagoló telemetrikus adathalászathoz.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. szept. 11. 12:08
#17

Kemény milyen sírás megy itt mindig. Azért érdemes felfogni a nagy hiszti közben azt is, hogy teljesen ingyen kapjátok meg ezt a frissítést Win10-ről. Oda adják nektek bármi ellenszolgáltatás nélkül, lehet nézni a jó oldalát is és az előnyöket. ( secure boot, TPM nekünk ad védelmet, plusz biztonsági/védelmi szint)

Plz less crying babies

energon
energon
2021. szept. 21. 22:48

@nyerek01 Ohh, de kis együttműködő vagy. Igazi kezes bárány. Ami ingyen van, az általában csali (amúgy nem mintha nem fizettünk volna már egyszer a windows 7-ért, amit mai napig használnék, ha nem lenne ekkora hajtás, hogy ugorjunk mindig a következő oprendszerre). Legutóbb az érzelmekre hatva kitalálta az apple, hogy a képeid közt fognak turkálni arra az indokra hivatkozva, hogy majd így kiszűrhetik a pedofilokat... vicc. Edward Snowden azért csinálta ki a karrierjét, meg gyakorlatilag az egész életét, hogy a sok idióta továbbra is szopkodja a lőcsét a nagy tech cégeknek. Minden szép minden jó. "Ignorance is bliss." mondá cypher a mátrixban. Közhelyes, de sajnos igaz.

manbali82
manbali82
2021. szept. 11. 6:07
#16

szóval igazából win10-hez elég lenne egy kernel frissítés, és az Alder lake meg a jövőben megjelenő littleBIG architektúrák ugyan úgy képesek lennének jobb feladatütemezésre, megfelelő driver mellett...

ennyi csak a "lényegi" különbség, a többi az nettó bullshit

valahogy úgy érzem hogy ez az M$ és az Intel közös bulija, kell egy "új" oprendszer mert már rég volt... akkor tegyünk bele TPM-es faszságot meg ez a kernel updatet

kinézem hogy a TPM-et majd szépen arra fogják használni, hogy szopassák a usereket, de ne legyen igazam...

energon
energon
2021. szept. 21. 22:53

@manbali82 A többségnek megfelel, ha birkaként használhatják őket. Akkor sem tűnne fel nekik a dolog, ha már elektromos ösztökével terelgetnék őket.. azt hinnnék, hogy csak valami játék a kámaszútrából.

tulkaj
tulkaj
2021. szept. 10. 23:05
#15

Erről eszembe jut egy részlet a TRON: Legacy c. filmből: LINK

i2k010
i2k010
2021. szept. 10. 16:31
#14

Ne legyen igazam és egyúttal kívánom, hogy sose valósuljon meg (!), de amilyen pénzéhes *arháziak, még az operációs rendszert (Windows xx) is előfizetéses rendszerbe tennék, ha rajtuk múlna... mondjuk havi 20 dollárba...

energon
energon
2021. szept. 21. 23:08

@thedeveloper Há b+ non-essential szolgáltatásokat hasonlítgatsz egy szó szerint filléres vagy akár több millió forint értéket meghaladó gép müködtetéséhez szükséges rendszerhez. Beszarok a logikádon. Várj, nem találtam benne logikát. A netflix a hagyományos kábelt váltotta fel, youtube és tsai meg a netflixet. Az sem normális egyébként teljesen, aki netflixért egy forintot is kiad.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. szept. 10. 14:49
#13

"Az új operációs rendszer a kevésbé egzotikus rendszerek alatt is gyorsulást hozhat, ugyanis a szoftverfejlesztő csapat számos optimalizációt végzett el annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat minél hatékonyabban lehessen kihasználni." Nahát tényleg? És ez win 10 alatt meg nem lehetett volna mi? Na! Menjenek a búsfertályba az összes picipuhás kézműves termék.

" A Windows 11 magasabb prioritást rendel majd az előtérben zajló folyamatoknak, vagyis például az éppen használt alkalmazásoknak, ezzel egy időben pedig csökkenteni fogja a háttérfolyamatok által elérhető számítási teljesítményt, ami összességében gyorsulást eredményezhet."

Naháááááááááááááátttttttttttt! Erre csak most jöttek rá.... Szegényeknek nagyon buta a feje. Szip, Szip, Szip......

Ezt a marketing bullshit baromságot..., hogy szakadna rátok az épület!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. szept. 11. 12:12

@d.v.d  szarkazmus.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. szept. 10. 14:42
#12

Mivel eltűnt a számszerűsített hozzászólásom elküldéskor, itt egy rövid verzió:

Lazy Tabs Chrome bővítmény ezerszer hatásosabb erre a célra, ami egy pár kilobájtos script ami úgy van hozzácsapva a böngészőhöz.

Az igazság az, hogy másoknak is már feltűnt, hogy 10 és 11 között semmi különbség nincs frontendet kivéve, szóval előjöttek ezzel a bullshithalmazzal. Semmi nem változott "a motorháztető alatt", ugyanaz a rendszer kevesebb mint 300 módosított kódsorral, átírt kernel verzióval. Ennyi.

KikiGames
KikiGames
2021. szept. 10. 23:48

@Geralt_of_Trivia Hidd el, még annyi különbség sincs. Nem azt mondom hogy hú de nagy szakértő vagyok de írtam pár sor kódot ami Windows 10-hez készült és egy az egyben működik Windows 11-en is. Tálca, téma (nem kerekített sarkok) legacy cuccok egy része mind mind előhozható a Windows 11-ből külön cucc letöltése nélkül. Az igaz hogy ahogy közeledünk a kiadáshoz egyre jobban tüntetik el a Windows 10 jeleit a rendszerből de ez sokkal kisebb átállás mint például a 8.1 és Windows 10 közötti. Konkrétan kaptunk egy aláírt témát és ennyi.

Zoli2468
Zoli2468
2021. szept. 10. 14:26
#11

Ha a 10-hez képest ennyire odafigyelnek a memória használatra, akkor a minimum követelmények szrint a win11-hez miért kell 2-szer annyi memória mint a 10-hez.

Dragon3k
Dragon3k
2021. szept. 10. 15:12

@Zoli2468 Kérdés, hogy kell e vagy csak a normálisabb sebesség miatt követelik meg, mert a win10 is köhög 2GB ram mellett. Gondolom ez főleg az oem gépek esetében lényeges.

spdrfx
spdrfx
2021. szept. 10. 12:33
#10

Most akkor elismertek, hogy a win10 szar?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. szept. 10. 11:55
#9

Ez olyan teljesen, mint a fidesz propaganda.

banrob
banrob
2021. szept. 11. 20:25

@kiberg Propaganda != Reklám

pepeno1
pepeno1
2021. szept. 10. 10:39
#8

"Ezért lett gyorsabb a Windows 10-hez képest a Windows 11". Már azt vizionáltam, hogy váltottak Linux kernelre...de szép is lett volna. :D

chris123
chris123
2021. szept. 10. 10:25
#7

Jó hogy bizonyos dolgok nem változnak, a M$ még mindig hülye...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. szept. 10. 9:03
#6

Gyorsabb hardverrel gyorsabb a PC? Döbbenet!

Supra
Supra
2021. szept. 10. 8:59
#5

Ez most ugye csak valami vicc? Bár annyira durva, hogy lehet hogy igaz:

  • Gyorsulást az hoz, hogy az otthon lévő számítógápek 98%-át ki kell dobni, mert nem támogatja.

  • Az emberek kb 99%-a a böngészővel a támogatott CPU-k 5%-át fogja kihasználni. Tehát, értelmetlen feature. Ráadásul majd én eldöntöm, hogy melyik böngésző fül menjen. Rohadt jó lesz, amikor megszakít egy feltöltést, mert szerinte az nem kell.

  • Kisebb helyet foglal? Minek? Ki nem szarja le? A legkisebb SSD is töbször akkora, mint a mire szükség van. Ráadásul a bonyolultabb algoritmus több CPU-t eszik. Tehát most akkor takarékoskodunk vele, vagy nem?

  • Köszönöm! Tényleg akartam is mondani, hogy az a 2 másodperc RETTENTŐEN hiányzott az életemből, amivel hamarabb jönnek le a csomagok. Köszönöm! Ezért nyilván veszek új gépet meg új windózt fél millióért. A mobil neteseknek jó, de aki meg havonta egyszer nem lát wifit, annak úgyis olyan csomagja van.

  • gyorsabb feléledés: Hát, igen, ez hasznos. De ezt meg lehetett volna csinálni a win10-el is. Összességében ezért cseréljek le mindent? Biztos hogy nem.

Tényleg szokásos üres duma, hülyének néznek minket. Megint.
(egyébiránt fenntartom a lehetőséget, hogy tényleg van benne új, mert a 2019-ben is voltak olyan dolgok, amik durván jók voltak, csak a kutya nem beszélt róluk - érthetetlen módon.)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. szept. 10. 17:52

@Dragon3k "Akinek otthon is lassú nete van, annak nem 2 sec, hanem akár órákat is jelenthet egy frissítés letöltése."

Ja, a lassú ms szerverek miatt esetleg. Az órákat az jelentette eddig is, hogy eddig tart nekik szétbaszni a gépet frissítés címszóval.

thedeveloper
thedeveloper
2021. szept. 10. 8:59
#4

"A Windows 11 képes lesz az éppen nem használt, inaktív státuszú webböngésző-ablakok leállítására". Ehh, ennyit a SignalR-ról, push notification-ről és társaikról?

Ha annyira szétoptimalizálják majd az energiafelhasználás-spórolós algoritmust, mint amennyire például a Xiaomi tette azt Android-on, akkor hasonlóan nem fog működni még egy facebook messenger sem amikor éppen "alszik" az adott tab. :/

Vannak kétségeim.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. szept. 10. 7:44
#3

Amiket itt ir a cikk mar legalabb 10 eve alapnak kellene lenniuk.

Legalabb is egy opercaios rendszer normalis mukodese iylesmi kene legyen (amugy csak marketing bullshit az egesz).

Mitch23
Mitch23
2021. szept. 10. 7:32
#2

Nekem a win 10-el sincs bajom sebesség téren :3 (i5-9600K, 32GB DDR4 3600MHz, 2X 500GB M.2 Samsung SSD RAID-0)

uwu
uwu
2021. szept. 11. 7:18

@Mitch23 @Mitch23 leülhetsz 1-es

KikiGames
KikiGames
2021. szept. 10. 6:48
#1

Tényleg gyorsabb? Mert nálam rosszabbul teljesített mint a 10.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. szept. 10. 7:46

@KikiGames Nyugi ez csak ugyan olyan marketing bullshit mint a dx 12 volt. ( oylan instabil minden szoftver ami hasznalja mint , hogy a win98 sirva konyorog a receptert)

Most ezzel akarjak ravenni a luzerjuzert, hogy valtson.

Maceras 2 os-en frssitgetni a hatsokapukat.

Vissza az oldal tetejére