EZÉRT LESZ KÖTELEZŐ A TPM TÁMOGATÁS WINDOWS 11 ALATT

A Microsoft fejlesztőcsapata szeretné fokozni a rendszerek biztonságát, éppen ezért olyan processzorokat támogat az új operációs rendszer, amelyek rendelkeznek beágyazott TPM funkcióval.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. jún. 30. 8:48
Ezért lesz kötelező a TPM támogatás Windows 11 alatt

A Windows 11 hivatalos bemutatása óta történt egy s más, amelyről érdemes beszámolni. Mivel az új operációs rendszer TPM (Trusted Platform Module) támogatást igényel, a nyerészkedők elkezdték felvásárolni ezeket a külső modulokat annak reményében, hogy később, amikor sokan TPM modult keresnek majd, jókora nyereséggel tudják eladni, de egy általános kereslethullám-növekedés is indult, ami természetesen az árak emelkedését okozta. Ennek köszönhető, hogy a nagyjából 20 dolláros kiegészítő néhol már 100 dollár körüli összegbe is kerül, pedig az esetek többségében az adott processzor és alaplap segítségével fTPM támogatást is igénybe lehet venni, amivel kiváltható a külső TPM modul.

A Microsoft most újabb blogposztot osztott meg a témával kapcsolatban, amelyben egyebek mellett azt is tisztázni kívánták, miért követelmény a TPM támogatás megléte az új operációs rendszer esetében. A fejlesztőcsapat szerint a Windows 11 esetében még nagyobb fókuszt kap a biztonság, éppen ezért szükséges lesz számos olyan hardver megléte, amelyekkel használható a Windows Hello funkció, a meghajtó-titkosítás, a virtualizáció-alapú biztonság (VBS), illetve a Secure Boot és a HVCI (Hypervisor-Protected Code Integrity). A tesztek szerint a felsorolt extrákkal felszerelt rendszereknél 60%-kal kisebb esélyük volt a malware alapú támadásoknak, ami azért nem elhanyagolható előny. A Windows 11 által támogatott processzorok esetében rendelkezésre áll beépített TPM támogatás (fTMP), valamint a Secure Boot, illetve a VBS funkciót is támogatják.

Jelenleg a Windows 11 esetében legalább 1 GHz-es kétmagos processzorra, 4 GB-nyi fedélzeti memóriára, valamint legalább 64 GB-nyi tárhelyre van szükség az adott konfiguráció részéről ahhoz, hogy az új operációs rendszer futhasson. Ezek a követelmények az Office és a Teams minimális rendszer-követelményeivel egy szinten helyezkednek el.

Az aktuális leírás alapján most a Windows 11 futtatásához legalább AMD ZEN 2 architektúra köré épülő AMD processzor, legalább 8. generációs Intel processzor, illetve legalább 7-es vagy 8-as sorozatú Qualcomm SoC szükséges, ugyanis ezek felelnek meg a Microsoft által meghatározott követelményeknek, már ami a biztonságot és a megbízható működést illeti. Ahogy a Windows 11 aktuális változata elérhetővé válik a Windows Insider Program keretén belül, illetve ahogy az OEM partnerekkel való együttműködés is új fázisába ér, elkezdik tesztelni a 7. generációs Intel, illetve a ZEN1 architektúra köré épülő AMD processzorokat is, hogy ezek is megfelelnek-e a lefektetett koncepció követelményeinek. Amennyiben a tesztek eredményei napvilágot látnak, azokról természetesen említést teszünk majd.

Addig is a PC Health Check Appot lehet segítségül hívni ahhoz, hogy kiderüljön, az adott konfigurációt támogatja-e majd az ünnepi szezonban érkező Windows 11. Fontos, hogy az első preview build esetében nem lesz TPM 2.0-s követelmény és processzor terén sem lesz limit, vagyis a fentieknél régebbi modellekkel is elketyeghet az új operációs rendszer, ugyanis kíváncsiak a fejlesztők, hogy hogyan viselkedik a Windows 11 a legkülönfélébb rendszereken. A tapasztalatok fényében módosulhatnak a minimális rendszerkövetelmények is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stormrage
Stormrage
2021. jún. 30. 13:08
#6

Szerintem még korai bármit is temetni, könnyen lehet, hogy megjelenésig formálódik a felhasználói visszajelzés végett a TPM-hez való hozzáállás is. Arról nem is beszélve, hogy, amikor megjelenik 1-1 új Windows, azért legalább fél, de inkább 1 év kell, mire a gyerekbetegségeket javítják, így a W11 esetében se számítanék másra és mivel az üzlet, az üzlet, ezért senki nem lesz saját maga ellensége, hogy a W11 megjelenésével bármilyen W10 supportot azonnal megszűntessen.

Szefmester
Szefmester
2021. júl. 7. 13:35

@Stormrage Én már raktam fel c2d-ra is 2GB rammal... Használni nem élmény, de tapasztalat és türelemre nevel.

Dragon3k
Dragon3k
2021. jún. 30. 11:08
#5

"Az aktuális leírás alapján most a Windows 11 futtatásához legalább AMD ZEN 2 architektúra köré épülő AMD processzor"

Jó lesz az zen+-nak is, mivel minden 2xxx felvan sorolva az ms oldalán a támogatott amd cpu listán.

"elkezdik tesztelni a 7. generációs Intel, illetve a ZEN1 architektúra köré épülő AMD processzorokat is, hogy ezek is megfelelnek-e a lefektetett koncepció követelményeinek"

Ez milyen szöveg már a 7. és 8. generáció illetve a zen és zen+ között semmi olyan különbség nincs, ami alapján ne felelnének meg a feltételeknek.

Dragon3k
Dragon3k
2021. jún. 30. 18:35

vannak elvetemült emberek :D https://ibb.co/Gc0y4hv

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. jún. 30. 9:54
#4

Senkit se érdekel.

Majd fognak könyörögni még a userekért fél-1évvel megjelenés után mikor kutya se fog váltani.

Ch00ler
Ch00ler
2021. jún. 30. 11:43

@ZoliS Ha lesz support ahhoz a 83000 alkalmazashoz, ami jelenleg csak winfoson fut, akkor majd szóljál :)

Az irodai potyogeshez eleg a Linux, de annyi specifikus program van, ami csak winfoson megy, hogy jelentos tomegeket kotott magahoz a mikrofos ezaltal. Nem volt utodott Gates bacsi, amikor mindenhova betette a labat anno.

wintercounter
wintercounter
2021. jún. 30. 9:53
#3

Engem szemely szerint nagyon felkurnak a kovetelmenyek. 6700k-m van es boven eleg, Egy huzassal kacatta minositettek, eladni nem tudom, vegyek egy ujat, ami jo ha hoz +15-20% teljesitmenyt (https://cpu.userbenchmark.com/Compare/Intel-Core-i7-8700-vs-Intel-Core-i7-6700/3940vs3515). Persze akkor mar uj lapot is vegyek, a legnagyobb chiphiany kozepette, amikor az e-waste problema egyre csak novekszik! Eldonthetnem en magamnak mifele biztonsagot akarok?! Ha nyitott garazs ajtoval akarok elni, az az en problemam. Max figyelmeztessen erte!

Az elmult 25 evben huseges WIndows user voltam, de most ugy erzem sikerulni fog eltaszitani mas iranyba. Apple hater vagyok, de az ARM vonala nagyon meggyozo, gondolkozok a valtason...

wintercounter
wintercounter
2021. júl. 10. 0:23

@bklement  Mondtam en, hogy notebookot akarok? :D

Ezt itt hagyom csak ugy fun-nak, ugy tunik nem csak nekem szurja a szemem:

https://youtu.be/ecdZYfT6ESg

patrik2991
patrik2991
2021. jún. 30. 9:42
#2

Fú, de le vagytok maradva...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. jún. 30. 9:13
#1

"Addig is a PC Health Check Appot lehet segítségül hívni ahhoz, hogy kiderüljön, az adott konfigurációt támogatja-e majd az ünnepi szezonban érkező Windows 11."  - a Microsoft tegnap visszavonta ezt az alkalmazást :D

hzoli4
hzoli4
2021. aug. 16. 16:31

@Meteorhead  Én a program nélkül is látom , hogy a mostani gépek többsége azért bukik meg jelenleg a programnál ,mert nem UEFI-s a rendszere jelenleg. Csak az UEFI-s rendszerek felelnek meg a windows 11 követelményeinek mivel csak ott van secure boot.  Mondjuk ez orvosolható egy UEFI-s partícióra telepített win10-el.

Vissza az oldal tetejére