• Ave Legate!

A történelmi játékoknál gyakran felmerül kétféle nézőpont. Az egyik keretként alkalmazza a történelmet, szereplőit vagy az arra jellemző fegyvereket, járműveket, helyszíneket. De van olyan irány is, ami hű marad ahhoz, ami a történelemkönyvekben van és ezzel együtt egy meghatározó erő nevében léphetünk be a forgatagba, de döntéseink még mindig vihetik más irányba a történelem kerekét, mint ami valóban történt. A Red Alert, a Total War játékok jó példák lehetnek, de a Logic Artists és a THQ Nordic a gyakran népszerű világháborús időszaknál távolabbra tekint vissza az Expeditions: Rome játékában.

In principio

A történet szerint a főhős családjában épp elhunyt a családfő és mérgezés, politikai ellenfelek által elkövetett merénylet a gyanú, amit a felsőbb körök nem igazán támogatnak. Ezért hősünk egy  családi jóbarát seregéhez menekül, hogy tapasztalatot valamint siker esetén pozíciójának megerősítésével hatalmat gyűjtsön. Az ókori Róma consuli (legfőbb tisztviselő a köztársasági időkben) tisztséget betöltő Lucius Licinius Lucullus szárnyai alá veszi az ifjút, aki ezáltal nagyon hamar belecsöppen a harmadik mithriádészi háború zűrzavaros éveibe. Saját légiót kap és Kis-Ázsia, Afrika és Gallia hadszínterein vívja meg a birodalom és saját harcait.

Lucius Licinius Lucullus korának egyik legkiemelkedőbb római hadvezére és politikusa volt. Sulla oldalán indult a karrierje, amint nagy riválisának, Pompeiusnak is, és bár hadvezérként felvette utóbbival a versenyt, a katonákkal szembeni szigora, illetve a lakosság iránti kímélete miatt sikerei ellenére sem volt népszerű. Noha erkölcsileg kimagaslott kortársai közül, konzervatív politikusként kevésbé bizonyult tehetségesnek. A köztudatban élete utolsó, visszavonult évei alapján ismert leginkább mint a bőséges, ínyenc lucullusi lakomák rendezője.

A taktikai-stratégiai játék kétféle módon is próbára teszi hadvezéri képességeinket. Egyfelől kis csapatokat vezethetünk bevetésekre, ahol „hősi” egységek – vagyis a játék mellék-főszereplői kísérnek el minket és egy szerepjátékhoz hasonlóan képességekkel, fegyverekkel és taktikai helyezkedéssel oldjuk meg az előttünk álló nehézségeket. De bár legyenek bármilyen jók is erősek is embereink, egy hadsereggel azért ők sem tudják felvenni a versenyt.

Bellum numquam mutant

Ezért jó, hogy saját légiónk van, ahol a parancsnokok kinevezésén, a tábor fejlesztésén és az emberek morálján át egészen a jelvényekig, trófeákig és a páncélok színéig mindent mi menedzselünk. Sőt két hadsereg összecsapásakor az alkalmazandó stratégiák egész sorát is mi választjuk ki, miközben az összecsapás különböző szakaszait szimulálja le a játék nekünk. Ez pedig szerencsére sokkal izgalmasabb feladat, mint amit pl. a Warhammer auto-resolve-ja tudott nyújtani korábban, de amúgy ha unnánk, akkor lehetőségünk van azonnali lejátszásra is.

Zöldfülű római nemes fiókaként kezdjük a játékot, de már is hatással lehetnek a döntéseink a későbbi játékmenetre. Vajon tényleg összeesküdött ellenünk a hajóskapitány akire a kimenekítésünket bízták? Rohanjuk le a kikötőt, vagy inkább intézzünk el néhány őrt előbb, hogy kevesebb erősítést kapjanak a védők? Felajánljuk segítségünket Caesarnak vagy hagyjuk, hogy a problémáit oldja meg ahogy akarja?

Társainkkal és légiónkkal együtt fejlődünk és az, hogy milyen értékrendet követünk, hogyan reagálunk vagy épp irányítunk nagyban befolyásolja azt is, hogy kik követnek minket vagy milyen hatékonysággal szolgálnak. A játék igyekszik nem túlbonyolítani ezt a rendszert és inkább szerepjátékos/számolós irányba viszi el, de jó látni, hogy valaki megpróbálta az RPG és a stratégiai játékok legjobb elemeit összeolvasztani.

A végeredmény egy erős történelmi háttérrel rendelkező játék, ahol a klasszikus szerepjátékos, körökre osztott harcos csapat irányítást, a dialógusokat és a nagytérképen folytatott hadvezéri manővereket is egyben megkapjuk. Csak ajánlani lehet az Expeditions:Rome-ot és megéri a rá szánt időt.