1. oldal

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerzői nem kevesebbet állítanak, minthogy megfejtették a nyelvtörténet és a régészet egyik legnagyobb rejtélyét, vagyis megtalálták honnan eredeztethető az indoeurópai nyelvcsalád. A dolgot még érdekesebbé teszi, hogy a tanulmány írói biológusok, és az evolúciós családfák összeállításánál alkalmazott módszereket használták a nyelvcsalád származásának felderítésére.

Az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik az angolon túl az Európában beszélt nyelvek többsége, ezen túl a perzsa, a hindi és még számos egyéb nyelv is. A világ lakosságából körülbelül hárommilliárd ember anyanyelve tartozik ehhez a nyelvcsaládhoz, amely tehát a legnépesebbnek számít mind közül. Kiemelt fontossága ellenére azonban a szakértőknek mindezidáig nem sikerült megegyezni pontos eredetéről.

A nyelvészek egy része úgy véli, hogy az említett nyelvek ősét, az indoeurópai alapnyelvet beszélő nomád népcsoport tagjai mintegy négyezer évvel ezelőtt indultak útjukra a Fekete-tengertől északra található őshazájukból, majd meghódították Európát és Ázsiát. Egy rivális elmélet ezzel szemben azt állítja, hogy az nyelvcsalád első képviselői nagyjából kilencezer évvel ezelőtt élő békés anatóliai földművesek voltak, akik nem hódítás útján, hanem jóval lassabban, békés eszközökkel terjesztették el nyelvüket.

A szakmai vita nemrég új résztvevőkkel bővült Quentin Atkinson, az Aucklandi Egyetem (Új-Zéland) evolúciós biológusa és kollégái személyében. A kutatócsoport 103 indoeurópai nyelv szókincsét és földrajzi elterjedését vette alapul, majd egy számítógépes szimuláció segítségével „visszalépegettek” velük az időben, és megállapították a statisztikailag legvalószínűbb helyszínt az őshaza számára.

A kutatás eredményeiről beszámoló tanulmány a Science oldalain jelent meg, és röviden összefoglalva annyit állít, hogy a bizonyítékok inkább az anatóliai eredet mellet szólnak. A szakértők ez utóbbi mellett szól az is, hogy az indoeurópai nyelvek elterjedésének kezdete, amennyiben igaznak fogadjuk el az anatóliai elméletet, egybeesik a térség 8000‒9500 évvel ezelőttre tehető jelentős mezőgazdasági terjeszkedésével. A legújabb statisztikai módszerek ellenére azonban továbbra is akadnak olyanok, akik megkérdőjelezik az eredmények igazságát.

A tudósok olyan szavak vizsgálatával kezdték kutatásukat, amelyek különösen ellenállónak mutatkoznak a nyelvi változásokkal szemben. Ezek közé tartoznak a névmások, a testrésznevek, valamint a rokonsági fokot jelölő szavak. Az említett szavakat összevetették az indoeurópai alapnyelv rekonstruált szótöveivel. A jól láthatóan azonos etimológiai eredetű, tehát azonos alapnyelvi szóra visszavezethető szavakat rokon szavaknak nevezi a nyelvtörténet. Ilyen az ’anya’ jelentésű angol mother, német Mutter, orosz мать [matʲ], perzsa madar, lengyel matka és a latin mater szó, amelyek mind az alanyelvi mehter szóból származnak.

Atkinson és kollégái a kiválasztott szavakat megvizsgálták mind a 103 nyelven. Ahol a szó levezethető volt az alapnyelvi eredetiből, vagyis rokon szónak tekinthető, egy pontot adtak, ahol pedig ezt nem tudták megtenni, mert egy más szó vette át a jelentést, ott nulla pontot osztottak ki. Az eredmények alapján a kutatók felvázolták azt a családfát, amely a vizsgált 103 nyelv statisztikailag legvalószínűbb rokonsági rendszerét mutatja.

Ezt követően további adatokat is megadtak a számítógépnek, például a nyelvek szétválásának időpontjait. A román nyelv például időszámításunk szerint 270 után kezdett önálló életet, amikor a római csapatokat kivonták Dacia provinciából. A családfa elágazásainak ismert dátumai alapján a rendszer kikövetkeztette a hiányzó időpontok legvalószínűbb értékeit.

Végül következtek a földrajzi adatok, amelyek az adott nyelv jelenlegi elterjedését foglalták össze. A beszélők eloszlása és a leszármazást mutató családfa alapján a szoftver ezt követően megállapította az őshaza legvalószínűbb helyét. A számítások alapján ez Anatólia területére esik, még pontosabban egy rombusz alakú régióra, amely gyakorlatilag a mai Törökország déli részének felel meg. A terület, mint már említettük, nem először merült fel az indoeurópai nyelvek őshazájának lehetséges helyeként. Elsőként egy régész, Colin Renfrew vetette fel 1987-ben, mint potenciális jelöltet, mondván hogy erről a területről kiindulva terjedt el a földművelés gyakorlata Európában.

 

2. oldal

Az Atkinsonék által használt számítási módszereket evolúciós kutatásokban évek óta sikeresen alkalmazzák, ez azonban kevés lesz a másik teória híveinek meggyőzésére, akik szerint az indoeurópai nyelvek elterjedése mintegy ötezer évvel később kezdődött, amikor a nomád sztyeppei népcsoportok megkezdték hódító útjukat India és Európa területén.

Elméletük legfőbb bizonyítékaként azt szokták felhozni, hogy már az indoeurópai alapnyelv is tartalmazott szekerezéssel kapcsolatos szavakat, vagyis ismerte és használta a ’kerék’, a ’tengely’, a ’szekérrúd’ és a ’járművön utazni’ jelentésű szavakat. Ezen alapnyelvi szavaknak számos leszármazottja azonosítható az indoeurópai nyelvekben. Az alapnyelv tehát nem ágazhatott szét utódaira a szekér feltalálása előtt, amelyet a legkorábbi régészeti bizonyítékok alapján időszámításunk előtt 3500 körülre tesznek. David Anthony, a Hartwick College régésze szerint a kerekes járművek bármiféle evolúciós fánál erősebb bizonyítéknak számítanak a kérdésben.

A nyelvtörténet szakértői szerint más bizonyítékok is szólnak a későbbi indoeurópai beáramlás mellett, ilyen például a ’ló’ és a ’méh’ jelentésű szavak jelenléte az alapnyelvi szókincsben, valamint az a tény, hogy az indoeurópai alapnyelvből számos szó került át az uráli alapnyelvbe. A lovakkal, méhekkel és az uráli alapnyelv művelőivel pedig a tárgyalt korban leginkább a Fekete-tengertől és a Kaszpi-tengertől északra fekvő sztyeppéken lehetett találkozni. Az ezt a vidéken időszámításunk előtt 5000‒3000 között lakó kurgánokat többen is az első indoeurópai nyelvközösségnek tartják.

David Anthony legutóbbi könyvében (A ló, a kerék és a nyelv) részletesen leírja, hogyan fejlődött ki a sztyeppei népek vándorló társadalma, és hogyan tette társadalmuk felépítése lehetővé, hogy több irányba kiterjesszék lakóhelyük határait, megismertetve nyelvüket a tőlük távolabb élő népekkel is.

A szakértő több ponton is elhibázottnak tartja Atkinsonék kutatását. Példaként az indoeurópai nyelvcsalád egy távoli ágát hozza fel, az utód nélkül kihalt tokhár nyelveket, amelyeket Belső-Ázsiában, a mai Kína északnyugati területein beszéltek. Némiképp nehéz elképzelni, hogy egy Anatóliából induló népcsoport, hogyan keveredhetett el ilyen messzire, a sztyeppékről viszont folyamatos népmozgás volt az Altaj vidéke felé, mondja a kutató.

Anthony azt is hozzátette, hogy sem ő maga, sem Atkinson nem nyelvész, és a rokon szavak keresése csak egy aprócska részét teszi ki annak a munkának, ami egy nyelv eredetének meghatározásához szükséges. A nyelvtani, hangtani és egyéb változások nyomon követése legalább olyan fontos, mint a szókincs vizsgálata. Atkinson családfa-rekonstrukcióját egy egylábú székhez hasonlítja, és a kellő precizitás hiányában szerinte nem is csoda, hogy olyan nyelvi rokonságokat vonultat fel, amelyek könnyen cáfolhatók egy morfológiai vagy hangtani vizsgálattal.

Atkinson a kritikákra válaszul elmondta, hogy a családfa nyelvtanon alapuló változatát is létrehozták a szimulációval, Don Ringe, a Pennsylvaniai Egyetem nyelvésze segítségével, és az eredet helye ebben az esetben is Anatólia területére esett, nem pedig a sztyeppei övezetbe.

Mindkét elmélet mellett sok érv szól tehát, és mindegyikbe több ponton bele is lehet kötni. Hogy csak egy dolgot említsünk, attól, hogy a legkorábbi kocsihasználatra utaló lelet i. e. 3500 körüli, még egyáltalán nem biztos, hogy nem használták ennél sokkal régebb óta a szekeret. Igazságot tenni nem lehet és ez nem is feladatunk, de az kétségtelen tény, hogy Atkinson és kollégái egy érdekes, újfajta elemzési módszert hoztak be a nyelvtörténet világába.