1. oldal

Egy új kutatás eredményei szerint lehet némi igazság abban az angolszász területeken elterjedt mondásban, amely szerint a náthát etetni, a lázat pedig koplaltatni kell. Ruslan Medzhitov, a Yale immunbiológus professzora kollégáival meggyőzően demonstrálta, milyen hatásos lehet koplalás bakteriális fertőzések, és bőséges táplálkozás vírusos megbetegedések esetén. Az eredmények azért különösen meglepőek, mert ellentmondanak annak az általános orvosi meggyőződésnek, amely szerint fertőzéses megbetegedések esetén az éhezés sosem jelent megoldást.

Persze mindkét típusú fertőzés járhat lázzal, tehát a bevezetőben említett szólás nem egészen stimmel, és az sem teljesen helytálló, hogy a kórokozókat kell koplaltani vagy etetni. De az kétségtelennek tűnik Medzhitov adatai alapján a bakteriális és a vírusos fertőzések okozta gyulladások nagyon eltérően reagálnak a koplalásra. A felfedezés így nemcsak azt változtathatja meg, hogy mit eszünk, ha megfáztunk, hanem azt is, hogyan kezelik az orvosok a fertőzések legsúlyosabb stádiumát, a szepszist vagy vérmérgezést, amely még napjainkban is milliókat öl meg évente.

Az átmeneti étvágytalansággal kapcsolatban az a népszerű elmélet van elterjedve, hogy a táplálékbevitel megvonása segít bizonyos betegségek legyőzésében, hiszen elvágja a táplálék-utánpótlást a kórokozóktól. Medzhitov csapata ezt a teóriát úgy tesztelte le, hogy a Listeria monocytogenes nevű, egyebek mellett közt ételmérgezést okozó baktériummal fertőztek meg egereket. Az állatok megbetegedtek, és ahogy várható volt, felhagytak az evéssel, és 10 nap elteltével több mint 50 százalékuk életben volt. Egy másik megfertőzött egércsoportot nem engedtek koplalni a szakértők, és étvágytalanságuk ellenére egészséges állapotukban megszokott táplálékukkal etették meg őket. Az állatok egytől egyig elpusztultak.

Annak kiderítése érdekében, hogy mi zajlik a háttérben, vagyis a táplálék melyik része segít életben tartani a fertőző mikrobákat, és pontosan hogyan teszi ezt, a szakértők zsírokra, fehérjékre és szénhidrátokra bontották le a táplálékot, majd kipróbálták, melyik tápanyag a ludas az egerek halálában. Mint kiderült, a rágcsálók többsége túléli a fertőzést, ha fehérjékkel és zsírokkal tömik őket, ha glükózt kapnak, abba viszont belehalnak. A felfedezés megerősítése érdekében a következő fázisban a szakértők egy olyan hatóanyagot adtak a glükózzal etetett beteg állatoknak, amely megakadályozza a cukor lebontását a szervezetben. Az egerek túlélték a kísérletet, vagyis ebben az esetben valóban működőképesnek tűnik az a megoldás, hogy a baktériumtól megvonjuk a cukrot.

Más fertőzések esetén ugyanakkor úgy tűnik, hogy a glükóz feltétlenül szükséges a túléléshez. Medzhitov és társai influenzavírussal is megfertőztek néhány egeret, ezek az állatok azonban gyökeresen másként reagáltak az etetésre. A koplalás, különösen a glükóz megvonása, illetve etetés mellett az előzőekben említett glükózlebontást akadályozó hatóanyag beadása az állatok 90 százalékának halálához vezetett, míg a cukrot fogyasztó és ezt feldolgozni is képes egerek 75 százaléka túlélte a fertőzést. Az influenza esetén tehát halálosnak bizonyult az a megoldás, ami a bakteriális fertőzésnél megmentette az állatok életét.

2. oldal

A közelebbi vizsgálat azt is kiderítette, hogy a glükózmegvonás valójában nem is a fertőző ágens kiéheztetése által fejti ki hatását, hanem szervezetünk fertőzésre adott reakcióját befolyásolja. A vírus és a baktérium ugyanis eltérő típusú gyulladásokat váltanak ki, amelyek egyikét a glükóz súlyosbítja, míg a másik mérsékli. Ha koplalni kezdünk, szervezetünk elkezdi lebontani a zsírkészleteket, zsírsavakat és ketonokat hozva létre ezekből. Ebben a váltásban, vagyis a cukorbontásról zsírbontásra váltásban rejlik a fertőzésekre adott eltérő reakciók kulcsa a szakértők szerint.

Medzhitov tehát rájött egy olyan metódusra, amely révén a bevitt tápanyagok segítségével szabályozni lehet a beteg fertőzésre adott reakcióinak mértékét. Azt persze egyelőre nem tudni, hogy a megoldás emberekben is ugyanígy működik-e, de ha igen, az kétségkívül nagyon izgalmas lenne, mondja a kutató. A fertőzések végső stádiumát, a szepszist jelenleg kizárólag antibiotikumokkal tudják kezelni, illetve szükség esetén gépekkel biztosítják, hogy a beteg életben maradjon, amíg a gyógyszer kifejti hatását. Ez pedig sokszor kevésnek bizonyul.

A Yale kutatóinak eredményeire építve viszont egy új út kínálkozik az egész szervezetet érintő gyulladásos reakciók kezelésére. A kalóriabevitel korlátozásával már korábban is kísérleteztek szeptikus betegeknél, de az eredmények annyira vegyesek voltak, hogy az orvosi gyakorlatban azóta is inkább a kiegyensúlyozott táplálás elvét alkalmazzák mindenféle fertőzésnél. Medzhitov szerint azonban a vegyes eredmények hátterében éppen az állt, hogy a klinikai tesztek során nem értékelték ki külön el a baktériummal és a vírussal fertőzöttek reakcióit, pedig a jelek szerint pontosan a kétféle kórkozó megkülönböztetésén múlik, hogy milyen táplálás jobb a betegnek.

Ha Medzhitovnak igaza van, és a bakteriális fertőzések valóban hatékonyabban gyógyíthatók a glükóz megvonása révén, az óriási dolog lehet a globális antibiotikum-válság napjaiban, amikor a mikrobák között újabb és újabb törzsek válnak ellenállóvá a gyógyszereknek. A Yale kutatói ezért mielőbb szeretnének belevágni a klinikai tesztekbe, amelyek révén igazolhatják majd, hogy megoldásuk valóban működőképes-e emberi betegek esetében is. Ami a jelent illeti, Medzhitov azt javasolja, hogy ha megbetegszünk, valóban hallgassunk a testünkre. Ha nincs étvágyunk, ne erőltessük az evést, de ha mondjuk megfázunk, és mézes teára vágyunk, azt nyugodtan iszogassuk, hiszen könnyen lehet, hogy szervezetünk ilyen módon üzeni meg, hogy glükózra van szüksége a gyógyuláshoz.