A nemzetközi kutatócsoportnak a vizsgálathoz egy fordított folyamat, az állattartás éghajlatra kifejtett hatása adta az ötletet. A Szahara déli széle mentén húzódó Száhil öv évről évre egyre szárazabb, mivel a birkák, kecskék és marhák a meglévő kevéske növényzetet is lelegelik. Az egykor sötétebb, fényelnyelő vegetációval fedett felszín így mára világos, fényvisszaverő homokká változott, ami tovább fokozza a szárazságot és gátolja a növények megtelepedését.
A szakértők ennek alapján azon kezdtek elmélkedni, hogy ha nagy napfarmokkal csökkentik a felszínről visszaverődő fény mennyiségét, azzal vajon visszafordítható lehet-e a folyamat. És azt is vizsgálni kezdték, hogy szélkerekekkel mennyire segíthető, hogy a felszíni nedvesség felemelkedjen és összegyűljön a légkör magasabb rétegeiben.
A kutatók egy éghajlati modellel tesztelték a nap- és szélerőművek várható hatását, és menet közben nem aprózták el a méreteket. A szimulációk során a Szahara területén 3 terawatt megtermelésére alkalmas szélerőművel számoltak, ami egy kicsit több a világ jelenlegi elektromos energiafogyasztásánál, majd hozzáadtak további 79 terawattnak megfelelő naperőművet is. A globális energiafogyasztás jelenleg összesen 18 terawatt körüli, tehát egy ilyen gigantikus erőműtelep még hosszú ideig alkalmas lenne a növekvő lakosságú és energiaigényű Föld kiszolgálására. A gigaerőmű-övezet létrehozásához mintegy 9 millió négyzetkilométert kellene nap- és szélerőművekkel telerakni.
Bár a szélerőművek a szimulációban a teljes energiamennyiség csak kis részét szolgáltatták, éghajlati hatásuk jelentősebb volt, mint a naperőműveknek. Csak szélerőművekkel számolva a modell szerint a régió átlaghőmérséklete 2 °C-kal emelkedne, mivel az éjszakák nem lennének olyan hűvösek. A csapadékmennyiség pedig ezzel párhuzamosan közel megduplázódna. Amikor csak a naperőműveket vették számításba, a hőmérséklet csak 1 °C-kal emelkedett, és a csapadék mennyisége is csak 50 százalékkal nőtt. Ha pedig mind a szél-, mind a naperőművek megépülnének, a csapadék mennyisége 150 százalékkal, a hőmérséklet pedig 2,7 °C-kal növekedne.
A szélerőművek hatása abban áll, hogy ezek egyenetlenebbé teszik a felszínt, és így lassítják a szélsebességet. A légrétegek így másként keverednek, és nagyobb légtömegek emelkednek lentről a magasba, több párát szállítva magukkal, amelyből aztán esőfelhők keletkezhetnek. Ha pedig több az eső, egyre dúsabb lesz a növényzet is, amely még több vízpárát ereget a légkörbe, ráadásul a fényt is jobban elnyeli. A szimulációban mért hatásoknak mindössze 20 százalékáért feleltek a szél- és naperőművek, a többit pedig a vegetáció dúsulása idézte elő.
Bár még ennyi csapadék sem lenne elég ahhoz, hogy a Szaharát virágzó oázissá változtassa, a Száhil öv, amely a szimulációk alapján egy kicsit le is hűlne, sokat profitálhatna az éghajlati változásokból, állítják a szakértők. Egy ilyen terv megvalósítását persze számtalan logisztikai probléma akadályozhatja, de a koncepció kétségkívül érdekes. A kutatók egyébként más sivatagok esetében is modellezték az erőművek hatását, de úgy tűnik, hogy a Szahara az egyetlen, ahol tényleg eredményes lehet egy ilyen kísérlet, annak mérete, elhelyezkedése és világos színű felszíne ugyanis kifejezetten érzékennyé teszi a sivatagot a szél- és naperőművek időjárásformáló hatásai iránt.
