1. oldal

Titanic-év van, úgyhogy mondhatni a csapból is a száz évvel ezelőtt, 1912. április 14-én elsüllyedt óceánjáró története folyik. A hajó és szerencsétlenül járt utasainak sorsáról már sokszor és sokféleképpen hallhattunk-láthattunk, idén már interaktív térkép is készült a roncsok helyszínéről jobbnál jobb képekkel, de akár egy virtuális merülésen is részt vehetünk, hogy felderítsük a Titanic roncsait. Ha minden igaz a vastagabb pénztárcájúak ezt a jövőben személyesen is megtehetik majd, mivel az Egyesült Államok a hírek szerint mini-tengeralattjárós turistautakat akar szervezni a helyszínre. Ez a történet azonban kivételesen nem a Titanic végsőkig kivesézett katasztrófájáról szól, hanem az azt okozó jéghegyről.

A „bűnösről” jelenlegi ismereteink szerint mindössze két fotó készült, mivel érthető módon a hajó süllyedése közben senki sem állt neki kattogtatni, pláne hogy a fotózás hajnalán járunk, így olyan sok fényképezőgép nem is lehetett a fedélzeten. Hogy ezek a képek valóban az ominózus jéghegyet ábrázolják-e, azt nem lehet száz százalékos bizonyossággal állítani, mindenesetre a jégen megfigyelhető sötét (a szemtanúk szerint vörös színű) festékfolt mindkét fotón feltűnik, így igen nagy valószínűséggel valóban ez a monstrum süllyesztette el a Titanicot.

Az első képet a német SS Prinz Adalbert óceánjáró főpincére készítette, mely hajó április 15-én szelte át az Atlanti-óceánnak ezt a vidékét, így mindössze pár kilométernyire haladt el attól a ponttól, ahol a Titanic előző éjszaka elsüllyedt. A főpincér ekkor még nem tudott a katasztrófáról, mindössze észrevett egy vörös festékfoltos jéghegyet, amiből arra következtetett, hogy valami nekiütközhetett az elmúlt napokban.

A második képet a Minia kábelfektető hajó kapitánya, De Carteret készítette, amikor a katasztrófa helyszínére küldték, hogy összeszedje a holttesteket és a törmeléket. A kapitány állítása szerint ez volt az egyetlen jéghegy a környéken, és a vörös festék jól láthatóan jelezte az ütközés tényét. Arról megoszlanak a vélemények, hogy valóban csak egy jéghegy volt-e a területen ebben az időszakban, de a megfigyelések és a fotók alapján egyértelműnek tűnik, hogy valami eltalálta ezt a bizonyos jéghegyet, és ez a valami jó eséllyel a Titanic lehetett.

Ha a Titanic históriáját a hajó születésétől akarnánk elmesélni, történetünk kezdőpontja 1907 lenne, amikor a White Star Line tervbe vette az akkori világ három legnagyobb óceánjárójának megépítését. A Titanic két testvére az Olympic és a Gigantic volt, ez utóbbit később átkeresztelték Britannic névre, és az első világháború alatt a Földközi-tengeren süllyedt el. Mindent összevetve tehát a Titanic mindössze öt évig húzta a tervasztaltól az óceán fenekéig, de emlékezete ennél sokkal tovább fennmaradt, és ez várhatóan még hosszú ideig így lesz.

 

2. oldal

A jéghegy ehhez képest igazi matuzsálemnek számít: keletkezésének kezdetei több mint háromezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza. A történet egyes részleteire csak következtethetünk, de valószínűleg minden időszámításunk előtt ezer körül, egy Grönland nyugati partjainál megkezdődött hóesésre vezethető vissza. Az egymásra halmozódó hórétegek felülete a napsugarak és meleg szelek hatására kissé megolvadt, a folyékonnyá váló cseppek beszivárogtak az alsó rétegekbe, ahol újra hideg érte őket, így kemény szemekké fagytak, amelyek aztán egymáshoz tapadva sűrű, kemény tömegeket képeztek. Pár hónap alatt a hórétegek egész vastagságukban egy kemény réteggé, jeges hóvá, más néven firnné álltak össze. Ebből pedig a következő évtizedek során a rárakódó hó nyomásának köszönhetően sűrű gleccserjég keletkezett.

A jeges hótömeg gleccserré alakulása során folyamatosan egyre lejjebb csúszott az óceán felé. Amikor a jégár elérte vizet, az apály és a dagály váltakozásának hatására hatalmas jégdarabok váltak le belőle. A jéghegyek tehát gleccserekből keletkeznek, és nagyjából harminc évszázad telik el az első vízcseppek leesésétől a jéghegy önállósodásáig. A Titanicot elsüllyesztő monstrum így nagyjából Tutanhamon idején kezdhetett formálódni, és civilizációk sora jött létre, majd bukott el kialakulásának lezárulásáig.

A gleccsertől való elszakadást követően a jéghegy élete meglehetősen rövidnek bizonyult. A Titanic az Atlanti-óceán északi részén süllyedt el, nem pedig a Jeges-tengeren, így jéghegyünket születési helyétől messze délre szállították a tengeráramlatok. Grönland partjaitól elszakadva, először a Baffin-öblöt átszelve a Davis-szoroson át a Labrador-tengerre jutott ki, majd onnan tovább sodródott az Atlanti-óceánra.

A jéghegyek túlnyomó többsége régen elolvad mielőtt ennyire délre jutna, így a Titanicot elpusztító jégtömb különösen kitartónak és hosszú éltűnek nevezhető. Az évente a grönlandi gleccserekről leszakadó 15‒30 ezer jéghegy közül szilárd állapotban mindössze egy százalék éri el az Atlanti-óceánt. 1912. április 15-én, amikor utoljára látták, a jéghegy mintegy 2500 kilométerre délre tartózkodott az Északi-sarkkörtől.

A hajó elsüllyedésének éjszakáján a tengervíz hőmérséklete -2 Celsius fok körül volt, ami gyakorlatilag biztos halált jelentett mindazok számára, akik úszva próbáltak menekülni. Ez a hőmérséklet, más okok miatt ugyan, de a jéghegy szempontjából is halálosnak bizonyult. Az emberi test számára végzetesen hideg víz ugyanis ahhoz túlságosan melegnek bizonyult, hogy hosszabb ideig egyben tartsa a jégtömböt.

A jéghegyek átlagos várható élettartama a gleccsertől való elszakadástól az olvadásig két-három év az Atlanti-óceánon. Ez azt jelenti, hogy a Titanic jéghegye 1910‒11 környékén indult útjára Grönlandról, és 1912‒13-ra el is olvadt. A hajó végzetét okozó jéghegy tehát minden valószínűség szerint még az első világháború kitörése előtt nyomtalanul eltűnt az Atlanti-óceán gigantikus víztömegében.