Egy év alatt nagyot fordult a világ. Már az előző negyedévben is azt lehetett látni, hogy a kínai vállalatok alól kezd kicsúszni a talaj, és ezúttal sincs ez másként. A második negyedében minden a koronavírus járvánnyal igyekezett a helyzetet magyarázni, mert tényleg volt egy jelentős COVID.19 hullám abban az időszakban, most viszont már több okból sem állja meg a helyét ez a magyarázat.

Az IDC összeállítása szerint összesen 301,9 millió okostelefont adtak el globálisan az idei harmadik negyedév alatt. A Canalys pedig 297,8 milliós forgalomról számolt be, szóval a 300 milliós határ körül táncol a mobilpiac, ismételte. Egy éve valószínűleg senki nem gondolta, hogy egy újabb jelentős visszaesés következik, de itt vagyunk, és 9,7 százalékos forgalomcsökkenésről számolhatunk be. Tavaly ilyenkor még több mint 330 millió telefont adtak el, de már akkor is mínuszban voltak az eladások, hiszen 2020 harmadik negyedévében 355 milliós forgalomról számolhattunk be.

Folyamatos visszaesésben van a szegmens, aminek csak egyetlen cég, az Apple képes ellenállni. A cupertinóiak a második helyen állnak, de ha ez így folytatódik, akkor szép lassan stabil piacvezetővé válhat, miközben 2020 harmadik negyedévében még a Xiaomi is előtte volt. Az iPhone-ok eladási mutatója tavaly elérte az 50 milliót, most pedig már 51,9 milliós forgalmat bonyolított a cég a rendkívül nehéz gazdasági viszonyok között. Senki más nem tudott erősödni az első öt gyártó között.

Galéria megnyitása

A kínai gyártóknak még Kínában sincs szerencséje. A Canalys és az IDC beszámolója szerint még Kínában sem tudott növekedni másik cég az Apple-ön kívül. És mivel az iPhone-ok forgalma szépen ívelt felfelé, nem is lehet azt mondani, hogy a kínai vásárlók általánosan elveszítették volna a vásárlókedvüket. Ezt a helyzetet már a COVID-19-re sem lehet fogni. Az Apple már a negyedik helyen van „idegenben”, és ha ez így megy tovább, akkor az Oppo és a Honor hamarosan le lesz körözve, csak a Vivónak van nagyobb előnye. Az ünnepi időszakban pedig majdnem borítékolható, hogy piacvezető lesz.

Globálisan még azért a Samsung van az élen, de most éppen egy 7,8 százalékos forgalomcsökkenés szerepel a neve mellett. Az idei harmadik negyedévben a vállalat 64 millió okostelefont tudott értékesíteni, miközben két évvel ezelőtt ez a szám még 80 millió felett volt. Idén a Galaxy S modellek elég jól mentek eddig, azonban azt is látni kell, hogy a Samsung mindent bevet annak érdekében, hogy a keresletet felsrófolja. Folyamatosan vannak promóciós ajánlatok, melyek révén kedvezőbb áron lehet a felsőkategóriás eszközökhöz jutni.

Galéria megnyitása

A Xiaomi a harmadik helyet őrzi, senki nem jelent rá fenyegetést jelenleg, és elnézve a számok alakulását, nem is kell attól tartania jelenleg, hogy váratlan riválisra akadna. A kínaiak ezúttal 40,5 millió mobilt tudtak értékesíteni. Kínában az Apple már lehagyta a Xiaomit, de a hazai pályán érdekes módon sosem volt olyan igazán erős a vállalat, most például csak 9 millió mobilt tudott otthon értékesíteni. lényegében a hazai pályán bukta el az eladásai jelentős részét az elmúlt egy évben. Kínában 2 millióval esett a forgalma, az összes többi piacon pedig 1,8 milliós volt a csökkenés.

A Vivo és az Oppo kart karba öltve jött fel az elmúlt években, és így is zuhannak most vissza. 25,9 és 25,8 millió okostelefont adott el a két vállalat, és mindkettő a BBK Electronics égisze alatt üzemel, szóval nemcsak, hogy együtt mozognak a piacon, de közösek a gyökereik. Tavaly még 33 milliós darabszám felett teljesítettek mindketten, mostanra viszont a szekér megakadt.

Galéria megnyitása

A 10-10,1 százalékos piaci részesedésük 8,6 százalékra apadt, miután 22 százalékot meghaladó bukást könyvelhettek el. A Vivo inkább Kínában, az Oppo pedig globálisan erősebb, de tökéletes egyensúlyban vannak, noha most erre nem lehetnek túl büszkék. Pedig egyébként az Oppo nagyon erősen próbálkozna, és a Vivón valószínűleg csak azért nem érezzük ugyanezt, mert ők inkább a hazai piacon tevékenykednek aktívabban.

Galéria megnyitása

Az egyéb kategóriába sorolt sok kisebb gyártó forgalma is csökkent, bár egy kicsit kisebb mértékben, mint ahogy az egész piac zsugorodott, ennek köszönhetően tudják tartani a 31 százalék körüli piaci részarányukat. Az mindenképpen jó, hogy nem kell még kisebb részen osztozniuk, azonban így is éppen elég elkeserítő az, hogy az az első ötből kiszoruló összes piaci szereplőnek kevesebb mint a harmada jut az egész szegmensnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

41 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Andravor
Andravor
2022. okt. 30. 14:32
#7

Munkára Macbook Prot és Ipad Prot használok.eszembe se jutott telefonban is váltani.az ipad konkrétan alkalmatlan munkára, minden appon van olyan funkció ami nem, vagy nem teljesértékűen működik a desktophoz képest, és vehetem elő a macbookot, ami egy vicc egy professzionális üzleti felhasználásra készült géptől

Andravor
Andravor
2022. okt. 30. 14:28
#6

Szerintem annak is nagy szerepe van, hogy egyre használhatóbb modellek jöttek ki az elmúlt években, akár középkategóriában is. Nálam egy motororzáshoz/bringázáshoz vett Xiaomi MI 9T a fiókba küldte a Galaxy S10et, és azóta se látom értelmét lecserélni, még egy évet tuti simán elleszek vele, pedig munka vonalon Macbook Pro-val és Ipad Pro-val dolgozok.(mondjuk az utóbbin az appok minősége és használhatósága egy rossz vicc, teljesen alkalmatlan munkára..tavaszi áron 600ezerért)

humaniod
humaniod
2022. okt. 29. 22:56
#5

"még Kínában sem tudott növekedni másik cég az Apple-ön kívül"

Persze, mert az értelmesebb kínaiaknak is van annyi eszük, hogy nem szopatják magukat Androidos hulladékokkal!

blpub
blpub
2022. nov. 5. 7:16

@humaniod : te sem a valóságot és a tényeket közlöd, csak a vágyaidat, meg folyamatosan a tankönyvi példákkal jössz, de az emberi tényezőktől függő valóság a legritkább esetben olyan, mint a tankönyvekben, az állításodat pedig semmivel nem tudod alátámasztani.

Az pedig, hogy valaki droid után almát vesz, sokszor csak a marketingesek által kínált "életérzés" és a megfelelési kényszer eredménye, az esetek jelentős részében nem racionális döntés. Pláne, hogy az USÁ-ban szinte ingyen hozzávágják az emberhez az almákat a szolgáltatók.

De persze itt most Kínáról van szó. Annak az 1-2%-nak sokkal inkább az a valószínűsége, hogy a droidos telefonok árai utolérték az almásokét, ezért a csórók nem vesznek telefont, akinek meg még van pénze, és ha már úgyis ugyanannyit kell kiadni, akkor a "menőbbet" (mármint egy bizonyos szubkultúrában menőbbnek számítót) veszik. Emberekről beszélünk, akik irracionálisak és befolyásolhatók a marketingesek által, és ezt semmilyen gazdasági tankönyv nem írja felül.

Samanoske
Samanoske
2022. okt. 29. 20:48
#4

Még jó,sziamiau elszállt az árakkal nagyon,vége a beetetési időszaknak.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. okt. 29. 20:16
#3

Nocsak, akkor mégsem olyan rossz a 14-es Iphone széria. Persze sok kattintást behúztak a kamu cikkekkel.

Nemrég még az volt olvasható sok magyar oldalon, hogy a 14-es széria alig hozott újdonságot, a gyártást is csökkentik mert annyira nem veszik az emberek az új Iphone telefonokat. ( meg a kamera is bugos, a szoftver is hibás )

Nahát, ezek a csúnya, gonosz számok.. már megint nem akarnak hazudni úgy mi ti emberek.

R3LaX123
R3LaX123
2022. nov. 1. 16:04

@humaniod akkor írd már le, hogy ezt a pár problé.át, hogy kell a usernek megoldani. Komolyan kíváncsi vagyok rá!

Tommy7
Tommy7
2022. okt. 29. 11:57
#2

Olcsó húsnak híg a leve. Ilyenek ezek a kínai dolgok, na nem mintha a történelem során nem ez lett volna végig. Akinek jó az Apple, vegye azt, akinek droid kell, Samsung, én maradok a szokásos alternatív úton Sony Ericsson / Sony. Ugyan arra használom a telefonokat amióta technológia engedi: memória kártyára filmek 720p-4k Dolby Atmos, zene FLAC /MP3 320, nagy ritkán sorozatok, jackbe füles/fejes bedug.

tomchee
tomchee
2022. okt. 29. 12:38

@Tommy7 Azért Samusungot ajánlani elég erős dolog. Az egész "android" amit azokon van, egy bugos vacak, plusz annyira igyekeznek IOS szerűek lenni, h közben minden mást szempontot ignorálnak és a droid összes előnyés eltiporják a végére. Ha ROM-ot akarsz rajta cserélni akkor is nagyon korlátozott lehetőségeid vannak, mert még SoC ban is azt akókány exynos-t erőlteteik.

fekpat
fekpat
2022. okt. 29. 7:38
#1

Kínai telógyártók: Csinálj életre szóló, jó telefonokat. Egy ember egyet vesz.

Apple: Csinálj, elektronikai hulladékokat, amik ha nem mennek tönkre 2 év alatt, akkor szoftverfrissítéssel tedd tönkre. Az emberek újraveszik, mert milyen jó az apple xd Profit.

Antantenusz
Antantenusz
2022. nov. 1. 19:11

@piter Közel félmillióért telefont vásárolni...? Erősen túlvan a realitáson. 

Nem, nem a savanyú szőlő miatt mondom. Ennyit egy néhány év alatt elavuló vacakért kiadni... nem.

Vissza az oldal tetejére