A Cassini űrszonda küldetése utolsó szakaszában, mielőtt belerepült volna a Szaturnusz légkörébe, 22 alkalommal olyan útvonalon kerülte meg az óriásbolygót, amerre még egyetlen ember alkotta szerkezet sem járt: áthaladt a gázóriás és annak gyűrűi közti résen. A szonda ebben az időszakban begyűjtött eredményeivel kapcsolatos korai jelentések arról számoltak be, hogy a Cassini INMS nevű spektrométere vízjeget és komplex szerves molekulákat észlelt a résben, és hogy ezek a gyűrűkből a bolygó felé tartottak.

A jelenség rögtön nevet is kapott: gyűrűesőnek keresztelték el. Az adatok alaposabb elemzése nyomán aztán kiderült, hogy nem valamiféle gyenge anyagszitálásról van szó, hanem intenzív és folyamatos felhőszakadásról. A szakértőket nem lepte meg, hogy a gyűrűkből anyag hullik a légkörbe, annak mennyisége azonban megdöbbentő volt számukra: a mérések alapján a gyűrűkből minden másodpercben 10 ezer tonna anyag hullik a bolygóra.

Az INMS adatai alapján a gyűrűeső molekuláris hidrogénből, vízből, valamint propánból és butánból áll. Az utóbbiak tetemes mennyisége szintén meglepetés volt a szakértők számára. A Cassini továbbá varianciákat is tapasztalt a gyűrűeső intenzitásában, ami vagy azt sugallhatja, hogy a D gyűrű egyes részein a gyűrűeső intenzívebb, mint máshol, vagy a lehulló anyag mennyisége lokálisan is folyamatosan változik.

Az eredmények alapján a gyűrűeső komoly szerepet játszik a Szaturnusz légköri kémiájának alakításában. Az pedig, hogy az eső intenzitása ellenére a D gyűrű még nem fogyott el, azt jelenti, hogy annak anyaga folyamatosan pótlódik valahonnan, vélhetően a szomszédos C gyűrűből.

A szakértők 11 friss tanulmányban számoltak be a Cassini küldetésének utolsó részében begyűjtött adatok elemzéséről, és még mindig nem értek a munka végére. A gyűrűesőn túl egy másik érdekes publikáció a mágneses mezővel foglalkozott. A Szaturnusz magnetoszférájáról a kutatók egy ideje már tudják, hogy annak tengelye meglepő pontossággal esik egybe a forgástengellyel, ami furcsa, hiszen a mágneses terek általában éppen a földrajzi és a mágneses pólusok eltérő helyzete nyomán fejlődnek.

A Cassini mérései megerősítették a furcsaságot, ami a szakértők szerint azt jelzi, hogy valami alapvető probléma lehet a Szaturnusz magnetoszférájával kapcsolatos modellekkel. A kutatók úgy sejtik, hogy a bolygó tényleges mágneses viselkedését valami elkendőzi a műszerek elől. Ami azért is érdekes, mert amíg a magnetoszféra helyzetét nem sikerül tisztázni, addig felszíni formák hiányában az sem mondható meg, mennyi ideig tart egy nap a Szaturnuszon.