Amióta az Oculus a Facebook kezében van, azóta mindig ott volt a félelem a levegőben, hogy egy idő után a VR-on belül is megjelennek majd a reklámok. Ezt a tényt a Facebook sem tagadta, Zuckerberg már az Oculus megvásárlásakor jelezte, hogy előbb vagy utóbb ez be fog következni valamilyen formában.

Az első lépés már pár héttel ezelőtt megvolt, hiszen az Oculus telefonos alkalmazásban elindultak a reklámok, vagyis a fejlesztők már előrébb sorolhatják a saját alkalmazásukat a listában, amennyiben fizetnek érte. A Facebook előre leszögezte, hogy a releváns applikációs ajánlók nem alapulnak a szenzorokon és szemüveg által előállított adatokon, csupán azt nézi a rendszer, hogy milyen szoftvereket vásároltunk meg és mit kedvelünk, ami alapján hasonló címet ajánl legközelebbre.

Az új reklámrendszer viszont már az ajtón kopogtat, ugyanis a Resolution Games Blaston című játéka lesz az első applikáció, amelyik megkapja a reklámokat. A Facebook szerint ez lesz az első tesztje annak, hogy a fejlesztők felfedezzék a lehetőségét annak, milyen más módokon lehet még pénzt keresni az Oculus platformon.

Magyarul az alkalmazásokban megjelenő reklámok elhelyezése a fejlesztőkön múlik és ők maguk is pénzt kereshetnek vele.

A Blaston egy egymás elleni párbajjáték, ahol egy sportarénában csapnak össze a játékosok, így egyáltalán nem idegen egy ilyen jellegű címtől, hogy reklámfelületek legyenek elhelyezve a lelátó környékén. Remélhetőleg a jövőbeli fejlesztők is ésszel és ízlésesen fogják majd használni a rendszert anélkül, hogy  az zavaró lenne.

A beágyazott gif-ben megtekinthető, hogyan fogjuk majd tudni szabályozni azt, hogy milyen marketing anyagok jelenjenek meg nekünk a Blastonban.

A Facebook szerint a reklámozáshoz szükséges adatokat elsősorban a Facebook profilunk alapján fogják ajánlani, és csak részben a VR-ral kapcsolatos adatokból. A VR adatok közül azokat fogják felhasználni, hogy milyen alkalmazásokat használunk, telepítettünk, mikkel játszunk, mit raktunk a kívánságlistánkra vagy a kosarunkba, illetve ezekből mit vettünk meg végül.

A Facebook szerint nem fogják használni a szenzorok adatait, se azokat, amiket helyileg generált a szemüveg. Leszögezik, hogy emmilyen tárolt információ nem megy ki a Facebook szerverekre a szemüvegekről, így nem fogják ezeket reklámozási célra használni. Így például a szenzorok és kamerák képe sem kerül ki a headsetről, a helyileg tárolt adatok, amiket a sportalkalmazásokhoz adtunk meg (súly, magasság, nem és életkor) szintén a szemüvegen helyileg tárolódik.

A Facebook ezen állítását több Reddit fórumozó mérései is megerősítették. Az Oculus Quest szemüvegek valóban nem küldenek fölösleges adatokat a Facebooknak, a pár kilobyte-os napi kommunikációba biztosan nem fér bele kép vagy hang fájl.

A Facebook továbbá jelezte, hogy a mozgási és a hangkommunikációs adatok, amiket egy multiplayer játék során generálunk, szintén nem lesznek felhasználva arra, hogy ezek alapján reklámokkal célozzanak minket. Érdekesség, hogy nem a Facebook volt az első, aki megadta a lehetőséget a fejlesztőknek a reklámok futtatására, hanem a HTC még 2017-ben a Viveport SDK segítségével.

A reklámok lehetséges, hogy már a V30-as frissítéssel érkeznek, ami elhozza az Air Linket Oculus Quest 1-re is, illetve a multitaskingot is a szemüvegen belül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. jún. 23. 13:39
#3

Innentol igyen lesz az app? Mert minden szirszarert elkernek 20-30 eurot.

martinair
martinair
2021. jún. 18. 16:35
#2

Egy ilyen feature/reklám bevezetésétől bízok benne, hogy drasztikusan lecsökken az alkalmazás népszerűsége és örökre elfelejtik ezt a gátlástalan/sunyi hozzáállást...

Bár reálisan nézve biztosan van olyan felhasználói réteg, akinek kellően le van már zúzva az agya és el fogja hinni, hogy ez "jó" neki.

VR meg sajnos "szűz" terület még, szóval FB nyilván adatvédelem terén is gátlástalanul ki fogja aknázni a lehetőségeket.

(fejlesztői szempontból persze jelent potenciált, de amelyik fejlesztő erre alapozza a megélhetését, azzal szerintem egyből saját magát is minősíti - úgy értem, hogy ha egy alkalmazás nem minőségi tartalmat kínál, hanem plusz reklámbevétel kell a nyereségességhez, az valahol szánalmas. Függetlenül attól, hogy ez trend vagy sem. Akinek meg tartalmas, korrekt applikációja van, annak meg szimplán a kapzsisága miatt, de így vagy úgy etikátlan és inkorrekt...)

martinair
martinair
2021. jún. 19. 4:01

@lasagna  ...az rendben van, hogy manapság ez a két említett üzleti modell van jelen, ezzel nem is nagyon van gond (mondjuk).
A probléma azzal van, hogy manapság egy alkalmazás, szoftver, nem más, mint egy projekt. Egy olyan profit-orientált fejlesztés, amelynél előre tervezett ütemterve, pénzügyi terve van, melyet a végletekig maximalizálnak. Ebből aztán egyenes ágon következik a lehető legtöbb adat/információ begyűjtése, hogy minél pontosabb/naprakészebb képet kapjanak a userről (az összes potenciális userről). Ehhez pedig egy kompetens döntéshozó (nagyvállalatoknál jellemzően) kőkemény pénzemberek, akik bárit meghágnának némi extra profitért, szóval kimaxolják és begyűjtenek/elemeznek minden adatot, csak azért h profit-optimalizált lehessen az "alkotás". Mindezen személyes adatokat a user közvetlen  tudta nélkül is használják. Majd miután kihasználták az adatokat, még el is adják harmadik félnek némi extráért cserébe....
(Gondolom nem kell végigvezetnem a gondolatot a reklámokig lépésenként...)

Ez kimeríti a "sunyiságot" a szememben. Illetve szerintem ez pontosan az "ördögtől való". :)

KikiGames
KikiGames
2021. jún. 18. 14:39
#1

Nekem olyanra lenne szükségem hogy már akkor az akciós vécépapírt ajánlja nekem a gép amikor éppen boot-ol hogy tuti ne maradjak le semmilyen akcióról, szerintetek az mikor jön be? Vagy hogy az Android kezdőképernyőn legyen egy "AD widget" ami nem eltávolítható és minden oldalon ott van.

Vagy hogyha elmegyek a Tesco-ba akciós vécé papírt venni, akkor kint minden második panel oldalán ki legyen írva hogy "Atari".

peti19870621
peti19870621
2021. jún. 18. 19:44

@KikiGames Az anyjuk hasán is neon reklámként az volt olvasható, h: "szűznemzéssel szaporodik ".

Vissza az oldal tetejére