A diktatúra árnyékában felnőni nem csak azt jelenti, hogy az emlékek és az álmok is eltorzulnak, de közben egy olyan sivár világ vesz körül, ahol a múlt bűnei és a jövő reményei hagynak leginkább nyomot mindenben. De mi történik akkor, amikor a gyermeki ártatlanság találkozik egy kegyetlen, kontrollra és elnyomásra épülő világgal? Hogyan őrizhető meg az emberi méltóság egy elnyomó rendszer falai, törvényei és erőszak-rendszerei között?

Az Eriksholm: The Stolen Dream erre a kérdésre keresi a választ, miközben egy testvérpár szemén keresztül bontakozik ki egy mélyen emberi történet. A játék nemcsak kalandot kínál, hanem arra is emlékeztet, milyen könnyen elveszíthetjük az álmainkat – és milyen erő kell ahhoz, hogy visszaszerezzük őket.

A játék első perceiben nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy szokványos kalandjáték. Az alternatív történelmi háttér, amely egy fiktív skandináv diktatúrában játszódik, nyomasztó és ismerősen valóságos. Az utcák kihaltak, a plakátok mindent látó tekintete alatt mozdul a város, a lakók pedig suttogva élnek – ha élnek egyáltalán.

A játék világa nemcsak díszlet, hanem élő, lélegző szereplő: a félelem, a reménytelenség és az elfojtott harag atmoszférája szinte kitapintható, és mindezt mesterien támogatja a vizuális és hangulatbeli kidolgozottság. Az elkapott párbeszédek, a megtalált jegyzetek, papírfecnik, naplóbejegyzések pedig az élni akarásról, a hétköznapokról, a keserűségről és a reményről is egyaránt szólnak. Az emberek alkalmazkodnak, idomulnak, de közben kiutat is keresnek: apró örömöket, a szabályok ügyes megkerülését, egérutakat és bármit, amitől elviselhetőbb lesz a fullasztó diktatúra.

Az Eriksholm narratívája különleges nézőpontból bontakozik ki: egy testvérpár, Hanna és Herman történetén keresztül tapasztaljuk meg a világ borzalmait és egymás iránti ragaszkodásukat. A gyermeki (bár sok szempontból felnőttesbe kényszerített) nézőpont nemcsak érzelmileg erősíti a történetet, hanem újraértelmezi a hatalom és az ártatlanság közötti konfliktust is. A játék úgy képes súlyos társadalmi kérdéseket – például az elnyomást, a propaganda hatásait, egy család szétszakítását – bemutatni, hogy közben megőrzi a személyes hangvételt.

A karakterek nem csak eszközök a történetmesélésben, hanem érzékeny, árnyalt személyiségek, akik saját belső vívódásaikkal küzdenek. Ez a mély emberi minőség adja a játék egyik legerősebb érzelmi keretét amellett, hogy a szereplőket körülvevő világ is végig ezt támogatja és erősíti.

A lopakodás, a környezet lehetőségein és funkcióin alapuló fejtörők és a párbeszéd-alapú döntések nem pusztán funkcionális elemek, hanem tematikus leképezései a játék világának: a bizonytalanságnak, a kontrolltól való félelemnek és a következményeknek. A döntéshelyzetek sem pusztán játéktechnikai elemek, hanem morális súllyal bíró választások, melyek visszahatnak a játék világára és a fejlesztők szerint a játékos lelkiismeretére is. A szürkés, hideg tónusokkal vagy a fény és sötétség mechanikájával operáló pályák, legyen szó a városkáról, a vasútról vagy egy raktárról, gyárról nemcsak a történelmi háttér hangulatát közvetítik, hanem a karakterek belső világát is tükrözik.

Egy ponton túl biztosan feltűnik majd, hogy ahhoz képest milyen a világ, gyerekszemmel azért még mindig színesebb és kedvesebb, mégha ez a jelző nem is feltétlen szó szerint értendő. Az aprólékos részletességgel megalkotott pályarészek szépen bemutatják a világot, de mindig ott van egy-egy emlékeztető is, ami szembesít a zord valósággal és egy olyan világot mutat meg, ahol még a csend is beszédes. A zenei aláfestés finoman árnyal, nem uralja a jeleneteket, inkább extra érzelmi réteget képez alattuk, hol feszültséget kelt, hol visszafogott melankóliát áraszt.

Ahhoz képest, hogy főhősök vagyunk, gyerekként a lopakodás, a puzzle elemek, a türelem (és egy ponton túl pl. az altatólövedék) lesznek a „fegyvereink”. Ezek tényleg nem tűnnek fegyvernek, a túlélés eszközei inkább és egy olyan mentalitásé, ami mindenhol megtalálja a kiutat és a reményt.

Ettől függetlenül nem lesz könnyű dolgunk, a reflexeinkre ugyanolyan szükség lesz, mint az időzítésre, a tervezésre vagy a más emlegetett türelemre – a játék képes „eljátszani, hogy addig várakoztat minket egyes jeleneteknél, amikor már az utolsó pillanatban kell rohannunk, hogy fedezékbe jussunk vagy elkerüljünk egy járőrt. Ez amúgy ügyes húzás, mert lehetetlen feladat ugyan nincs a játékban, de a gyorsaság, a rohanás  helyett az időzítés és türelem lesz az, ami kisegít a pácból.

Az Eriksholm: The Stolen Dream egy érzelmileg és intellektuálisan is átgondolt, jól kiegyensúlyozott játék, amely finom eszközökkel, de a játékost bevonva mutatja meg a diktatúra súlyát és az emberi lélek ellenállóképességét. Egy elgondolkodtató utazás, ahol a letisztult játékmenet, a gondosan kidolgozott atmoszféra és egy mélyen emberi történet együtt alkotják azt a komplex élményt, amely hosszú ideig velünk maradhat.