A '90-es évek elejéből származó, korhű konfigurációt igyekszem összeállítani, de figyelembe próbálom venni az akkori viszonyokat is. Az IDE csatolós, vagy akkori nevén AT-buszos merevlemezek ára eléggé húzós volt, de az MFM-es régebbi társai már úgy-ahogy megfizethetőek voltak. Ilyen típusú merevlemezzel az első élményeim: lassan felpörgő, hangos, ráadásként fura zajokat kiadó - csattog, nyüszög - és lassú (hát ezt valójában később tudtam meg, amikor volt már mihez viszonyítani). A hajlékonylemez-olvasóhoz képest a sebessége nem tűnt jelentősen nagyobbnak, legfeljebb két-háromszorosa lehetett, de ha más nem, az mindenképpen előnye volt, hogy nem kellett floppykkal vacakolni, meg az eléggé elterjedt, mindössze 21 MB-os (=17 darab 1.2MB-s floppy) egységgel is lehetett valamit kezdeni, legalábbis úgy emlékszem. Ritka volt az a játék akkor, ami meghaladta egy floppy méretét, Windows pedig hiába létezett, nem igazán volt mire használni, a "feleslegtől" megszabadított DOS sem foglalt számottevő helyet. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a 21 MB-s háttértáraknál léteztek jelentősen kisebb kapacitásúak: tíz sőt 5 MB-os is, bár ezek vélhetően inkább XT gépekben üzemeltek, ahol a hajlékonylemez kapacitás is jellemzően negyede-fele volt az AT számítógépekben használtnál.

A Shugart Technologies az 1970-es évek hajlékonylemez gyártásának ura volta​​​​​​. Megalkották a hajlékonylemez meghajtó méretű merevlemezt, mely ekkor 8 colt jelentett, sőt nevükhöz fűződött a "mini" hajlékonylemez meghajtó, ez pedig az 5.25"-os méretet takarta. A Xerox által megvásárolt Shugart Associates - melyet átkereszteltek Seagate Technologies-re - az 1980-as évek elején megismételte a korábbi kunsztot, és ismét "floppylemez méretű" merevlemezt alkotott meg, ezúttal 5.25" méretben. Ez az 5MB kapacitású ST-506-os modell volt, melyet nem sokkal követte az immár 10MB-os, működésében is optimalizáltabb ST-412-es.

E merevlemezt az IBM is elérhetővé tette PC és XT gépeihez. A háttértár önmagában többe került mint az egész IBM számítógép, de innen már nem volt visszaút, de-facto szabvánnyá vált az ST-412-es csatolás, melyet több gyártó is elkezdett használni. A némileg továbbfejlesztett, immár 21 MB kapacitású Seagate ST-225 is megérkezett hamarosan. Ez egy szintén 5.25"-os, immár "fél magasságú" merevlemez. Ilyen lesz lesz a beépítendő alanyunk is, egy ST-11-re keresztelt kontrollerrel, mely szintén Seagate gyártmány.

Az IDE (és a későbbi SATA) szabvánnyal ellentétben egy helyett két kábelt szükséges csatlakoztatni a háttértárhoz a betápot leszámítva. A teljes vezérlés is a merevlemez elektronikáján található, míg az MFM esetén ez részben a vezérlőkártyán van. Az első dolgunk ezért a merevlemez megformázása lesz a vezérlővel.

Sajnos az ST-255 modellből elég sok a hibás, ennek egyik oka az egyébként is öt év körüli ígért várható élettartam mellett, hogy szállítás előtt az iró/olvasó fejet "parkolni" kell, még a gép leállítása előtt a szállítás okozta sérüléseket ezzel megelőzendő.

A mai merevlemezek esetében ez már automatikusan megtörténik de ennél a modellnél egy parancsot kell kiadni a fej parkoltatásához: park.com vagy parkit.com. Erre azért van szükség, mert a fej az utolsó olvasási pozícióban marad ellentétben a későbbi megoldásnál, ahol üresjáratban parkolópályára áll (Landing Zone - ez az értéket a BIOS merevemez adatainál is láthatjuk). Ha nem ott van lekapcsoláskor, a maradék áramot felhasználva vezeti ki a fejet a merevlemez. A parkoltató parancs régebben az MS-DOS része volt, a 3.30-as változattal vezették ki, de része lehetett a merevlemezhez kapott segédprogramoknak, vagy más utilitiknek, pl SpinRite.

Remélem, hogy a merevlemez fejet parkoltatták lekapcsolás előtt, azonban még nem ez a fő kérdés. Szerencsére az Seagate ST-225 használati útmutatója megtalálható az interneten, a lényeges információkat ki is ollóztam:

Összesen négy egységet köthetünk egy vezérlőre - már amelyikre, mert szerintem én nem láttam még olyan vezérlőt, ami kettőnél többet kezelt volna,  bár az is igaz, hogy több kontrollert is beköthetünk egy gépbe, legalábbis a jumperesési útmutatók szerint - erre még visszatérünk. A sorban utolsó meghajtóba tízlábú terminátor ellenállás létrát kell tennünk, melynek 220-330Ohm között kell lennie (tehát ha nincsen kéznél, egyszerűen beszerezhetjük egy elektronikai alkatrészboltból). Amennyiben csak egy merevlemez van a gépben, akkor arra, tehát egy terminátorra van szükség összesen.

Amennyiben több meghajtót használtunk, azokat is meg kell különböztetni. Ez kétféle módon történhet: a 34 eres (hajlékonylemezzel megegyező szélességű) vezérlőkábel 25-29-es ereit a második csatlakozó előtt megfordítjuk, ekkor minden egység DS1-re (DS: Drive Select) legyen állítva, a kábel dönti el a sorrendet. Végig egyenes kábel esetén az elsődleges DS1, a második meghajtó DS2 kell legyen.

Az alsó kábel csak egy csatlakozós - ezt könnyen el lehetett készíteni az akkor használatos floppy kábelekből is a felesleg eltávolításával. A hasonlóság jól látható: a két felső kábel hajlékonylemezhez való. Az egyik kábelen nincsen csavart rész, a másik kábel középső csatlakozójában pedig van "valami". Ez a valami a 3.5"-os floppyhoz való átlakító, a csavarás nélküli kábelen megfelelő átalakítóval tudjuk megadni az egység azonosítóját.

Ez egyébként hasonlóképp működik a hajlékonylemezek esetén, tehát használhatunk egyenes kábelt is, bár nem minden esetben találjuk kivezetve a beállításhoz szükséges jumpereket.

Az ST-225 merevlemezes meghajtó beszerelésénél ügyelni kell, hogy ne elektronikával felfelé, ne az előlappal lefelé, azaz állított helyzetben történjen - ez az információ annyira nem volt kidolgozva az általam talált manualban, de a TH99-en talált manualban még egy csodás ASCII grafika is szemlélteteti. Javasolják továbbá, hogy a merevlemezt a beszerelés után formázzuk a meghajtóval a jobb teljesítmény érdekében abban a pozícióban amelyben használni fogjuk.

Az ST-11 merevlemez kontroller leírásában is említést tesznek az ST225 meghajtóról. 

E vezérlő szintén 8 bites ISA csatlakozót használ, ezt a fém hátlap miatt nem tudjuk fordítva csatlakoztatni (bár elég sűrűn találkoztam olyannak, amelyen ez nem volt rajta), de az adat és a kontrolkábelt a meghajtóra igen, mivel a csatlakozókból hiányzik az ezt megakadályozó műanyag rész.

A kábel egyes oldala, mely esetünkben piros, a tápcsatlakozó felé álljon, a kontrolleren szintén jelölve van a megfelelő pozíció. Hiába kötöttem be a merevlemezt, valamiről be kell bootolni, hogy formázni tudjam. Mivel az USB a 90-es évek elején még sehol sem volt, marad a hajlékonylemez. Floppy vezérlő nincs az ST-11 vezérlőkártyán, szimpla hajlékonylemez-vezérlő pedig nincs kéznél.

ISA buszos IDE vezérlő viszont akad, amin van hajlékonylemez vezérlő is. A kártyán két jumper található.

Az egyik a floppy vezérlőt tiltja, vagy engedélyezi, a másik azonban nem az merevlemez vezérlőt, ahogy számítottam rá, hanem az a HDD visszajelző LED csatlakozója - ez később az alaplapra vándorolt, miután a háttértárak vezérlő is oda integrálódtak. Azonban jó tudni, hogy a hajlékonylemez vezérlő csak a kártya ISA csatlakozójának első, 8 bites részét használja ezért egy trükkhöz folyamodtam: az alaplap 8 bites ISA csatlakozójába helyeztem a vezérlőt úgy, hogy a 16 bites ISA rész kimarad, az nem csatlakozik.

Az IDE vezérlőre egy 1.44MB-os hajlékonylemez olvasót kötöttem, és igen itt is lehet fordítva kötni az adatkábelt, ekkor a floppy lámpája folyamatosan világítani fog bekapcsolást követően.
Igen ám, de hiába van floppy olvasóm, és még lemezem is hozzá, de hogyan lesz rendszerem?

Erre tartok egy Intel G31-chipsetes LGA775 processzorokat fogadó alaplapot (de alkalmas lehet G41, 945 chipsetes, sőt néhány 865 tud Core2duo processzort is kezelni, ezen AGP csatoló van. Az AMD vonalról pedig még nem is szóltam. Ez lefedi a retró dolgok nagy részét: van floppy és 40 tűs IDE merevlemez csatlakozója, viszont SATA és USB is, sőt internetezni is tudok róla, de DOS-ba is lehet bootolni. Mindezt úgy, hogy a jelenlegi értéke közelít a nullához, pont ez a platform, amely már lecserélésre erősen érett, ha ugyan még nem történt meg a selejtezés. Üröm az örömben, hogy előfordult, pl. 420MB-s WD merevlemezem esetén, hogy a régi gépen formázott eszköz partícióját nem látta G31, ekkor a G31-es lapban partícionáltam és formáztam, rendszert pedig a régi gépen tettem a háttértárra. Ez megoldotta a kérdést.

Most szerencsére nem állt fenn ilyen probléma, úgyhogy egy DOS bootos USB-s pendrive-ról indítva, a G31-es alaplappal formáztam egy rendszerfloppy-t a jól ismert FORMAT A: /U /V /S parancs kiadásával, mely a rendszerindiító fájlokat is a floppyra rakja. Ezt követően néhány, a merevlemez formázásához szükséges DOS "parancsot" is másoltam a FORMAT mellé: FDISK, SYS, ha már ott volt, egy Volkov Commander is elfért, mely a népszerű Norton Commander fájlkezelő kis helyen elférő klónja, a fennmaradó helyet pedig egyéb programokkal töltöttem meg.

A lemezt betettem a 286-ra csatlakoztatott lemezegységbe, következik a bekapcsolás, és az eszközök beálllítása BIOSban.

Bejön a kép, a memóriát leketyegi, közben az ST-225 lassan felpörög, a floppy olvasó seekel, és ekkor valami nem várt felirat jelenik meg. Az ST-11 kártya saját firmware-je vesz át az irányítást. Látja a merevlemezt, de nincs inicializálva. Mi történhet? Lépjünk tovább...

Úgy néz ki zsákutcába jutottunk. Ennek oka kissé bonyolult, röviden a problémát az okozza, hogy a listában "R" végű merevlemezek vannak. A kezelési útmutatón a vezérlőkártya neve így szerepel: ST-11M, ST-11R. A kártya EPROMján a felirat szintén ST11M/11R, így ez sem segít a pontos modell meghatározásában.

Viszont amit a képernyőn látunk egyértelműnek tűnik. Ugyanis az ST-225-nek van MFM (Modified Frequency Modulation), és RLL (Run Length Limited) változata is, utóbbi neve ST-225R, az előbbinek "simán" ST-225, ilyen van nekem.

Hogy tovább bonyolítsák, még ST-225N néven, SCSI csatlakozós is létezik. Külsőre az utóbbi modellt a teljesen eltérő, 50 tűs csatlakozója-, viszont a két előbbi modellt csak a felirat különbözteti meg. Az RLL változat 7.5MB-os adatátvitelre képes, mivel más kódolást használ, az MFM 5.0MB-os sebességéhez képest. A helyzetet bonyolítja, hogy az MFM 17 szektort tud formázni, míg az RLL 26-ot. Az MFM vezérlőkártyájába ugyan be lehet állítani 17-nél nagyobb értéket is, de azt nem veszi figyelembe. Bonyolultabb a helyzet fordítva, az RLL kártya elméletileg le tudja formázni az MFM meghajtót 26 szektorosra, ekkor 20 helyett 32MB kapacítás áll rendelkezésre. Azonban ez állítólag nem lesz hosszú életű. Más vélemények szerint működik és én is így emlékszem, ugyanis kipróbáltam sok évvel ezelőtt, amikor pont semmi értéke nem volt ezeknek az eszközöknek, azt viszont nem tudom, hogy mennyire stabil így a működés. Ez olyan adatbiztonságnak tűnik, mnt amikor az 1.2MB-os hajékonylemezt 1.6MB-ra formázni.

További csavar, hogy a Stason.org-on található kézikönyv szerint az ST-11R mégcsak nem is 26 szektorosra formáz, hanem 31-re mely egyedülálló, és pont megfelel az ST-225R igényeinek...

A gyártó véleménye is látható a merevlemez kézikönyvében a fentiekkel kapcsolatban:

Nem támogatják az RLL vezérlőre kötött MFM merevlemez ötletét. Egyelőre én is más megoldást keresek

Maradok a Seagate gyártmányoknál, ezúttal egy korai IDE csatolós példányt választottam, a Seagate ST351A/X modellt. Ennek csatlakoztatása a 286-os alaplapunkba szinte semmi problémát nem okozhat, a tápkábel egy irányba, az adatkábel is maximum kettőbe csatlakoztatható. A szokásos módon jelölik a helyes irányt a vezérlőkártyán a szokásos jelölés mutatja a merevlemezen pedig a szabály ismét a "kábel piros oldala a tápcsatlakozó felé nézzen".

Ezen a merevlemezen van rendszer, így annak telepítésével most nem kell bajlódnom. Persze ez a háttértár is tartogat meglepetéseket. A modell nevében nem véletlenül szerepel az A/X. Ennek oka, hogy a 286 előtti, 8 bites, tehát rövid ISA busszal is képes működni - az XT gépeken kizárólag ilyen volt található - ha úgy van bekonfigurálva..

Ez lehet a magyarázata, miért hívták régen az IDE csatlakozós merevlemezeket AT-buszosnak, ez ugyanis XT-buszban is képes volt működni, másnéven XT-IDE merevlemezként. Jelenleg  AT módban van, így további teendőnk nincs vele, következik a BIOS beállítása.
Ez a megszokott DEL billentyű megnyomására jön elő, viszont egyáltalán nem a megszokott, hanem egy puritán menü tárul szemünk elé.

Diagnosztikát talán még korai futtatni, a második menüpont lesz a befutó, a CMOS Setup. Itt szintén egy egyszerű kép tárul a szemünk elé, a mostani BIOSokban megszokott menüpontok nélkül.

Az is látható, hogy mindent kézzel kell beállítanunk: dátum, idő, hajlékonylemez kapacitása, merevlemez kapacitás. Itt még a későbbi alaplapokban megjelenő "IDE HDD Autodetect" lehetőség sincs megadva, tehát kézzel kell a merevlemez adatait is felvinni. Ehhez ismét a leírást kell megnéznünk, mivel ezek az egyébként lényeges adatok a merevlemezen sincsenek feltüntetve,

Szerencsére ezek megegyeznek a 40-es típus alatt található adatokkal. A merevlemezt beállítottuk - bár az is kérdés, hogy ezt hogyan végezték el korábban leírás és internet híján. Két egységet támogat ez a BIOS, a további beállítási lehetőségek pedig:

Primary Display: az elsődleges képernyőt  - valószínűleg néhány olyan régebbi program számára - kell beállítanunk, mely itt keresi ezt az információt. Én nem tapasztaltam semmi eltérést, ha akár monochrome beállításon maradt ez a mező.

Keyboard Not Installed: ha ez így van beállítva a BIOS nem keresi a billentyűzetet a POST során, pl billentyűzet nélküli konfigurációk esetén. Persze ez a programokat nem akadályozza meg, hogy ne tegyék meg annak ellenére.

BIOS Shadow: a jóval lassabb elérésű BIOS chipben tárolt tartalmakat a memóriába másolja, így gyorsabb a működés. Persze ez a szabad memóriaterület rovására megy: 896KB-t számol le a bekapcsolás után, ha beállítjuk.

Scratch ROM: A BIOS 256byte területet használ a memóriából olyan adatok tárolására, melyek nem férnek be a CMOS tárolóba. A lehetőségek, hogy a verem területből használja, vagy 1KB-ot vesz le a memóriából. Maradjunk az előbbinél.

0 Wait State Option: Ha lassabb a memóriánk, várakozási ciklust (Wait State) szükséges beállítani a memória írási/olvasási műveletek elé. Ez lassabb működést eredményezhet.

EMS Start Address: a kiterjesztett memória kezdetének beállítása, jelenleg minket nem érint, csak 1MB memória van az alaplapon. Ez egy érdekes opció, különösen azért, mert míg az alaplap kézikönyve 4MB memóriát maximális jelez, itt 8-at láthatunk. Később foglalkozunk ezzel.

Annyit vettem észre, hogy ha olyan paramétereket állítunk, amik a szabad memóriával függenek össze, újraindítás után a memóriaméret változására hivatkozva ismét be kell egyszer lépnünk a BIOS-ba és elmenteni azt.

Miután mindent beállítottunk, próbálkozzunk egy bootolással.

Már a bootképernyőn is volt hiányérzetem, de most, hogy a Volkov Commander is elindult már biztos voltam benne mi a probléma: nincsenek színek, monokróm a kijelzés! Ennek okát a következő részben vizsgálom.