Az Apple idén minden korábbinál magasabb árat szabott az okostelefonjai számára, és ahogy az egy friss elemzésből kiderült, igazából az előállítás is többe van, mint a tavalyi iPhone X esetében volt. De vajon mennyibe kerülhet legyártani és tesztelni egy példányát az Apple újdonságának?

A komponensek árából kalkulálva az iPhone XS Max A1921 modellje 256 GB-os kapacitással 443 dolláros összeget kóstálhat, míg az iPhone X ugyanígy 256 GB-tal szerelve 395,44 dollárba kerülhetett. Az ajánlott fogyasztói árban pedig 100 dolláros differencia van, hiszen az előbbi 1250 dollárba kerül, mag az utóbbi 1150 dollárt kóstált. A nagyobb kijelzős okostelefon főleg a méretbeli különbségekből adódóan lett drágább, de érdemes részletesen is szemügyre venni, hogy pontosan mely alkatrészek miatt kúszott fentebb a szerkezet ára nagyjából 12 százalékkal.

A rendszerchip és a modem egy kalap alá van véve a számításban. Az Apple A12 Bionic mellé idén már minden esetben Intel modem került, éppen ezért egy olyan iPhone X-zel lett összevetve az iPhone XS Max, amiben szintén Intel modem található. Ez a kombó tavaly 66,22 dollárba került, idén viszont már 72 dolláros költséggel kell számolnia a vállalatnak. Nagyobb lett az akkumulátor, ami szintén dráguláshoz vezetett, 6,46 dollárról kb. 9 dollárra nőtt a telep ára. A kamerák és a kapcsolati egységek, valamint az egyéb szenzorok nagyjából ugyanannyiba kerülnek most is, mint az iPhone X-nél. A kijelző viszont drágult, ami persze nem meglepő, ugyanis itt már egy 6,5 colos panel feszül az előlapon a korábbi 5,8 hüvelykes „helyén”. 77,27 dollár helyett 80,5 dollárba kerül ez az elem. Az antennák és adóvevők szintjén nem történt számottevő változás a generációváltással.

Aminek a költsége elég látványosan megugrott, és nem a fizikai mérettel kapcsolatos dolog, az a memória, ez ugyanis 45,35-ről 64,5 dollárra emelkedett. Ez részben betudható az általános drágulásnak, de inkább annak a számlájára írható, hogy az iPhone X-zel szemben az iPhone XS Max már nem 3, hanem 4 GB-nyi memóriával lett felvértezve a 256 GB-os adattároló mellett. Az összeállítás szerint az egyéb elektronikai komponensek is többe kerülnek egy kicsit, ezekre 32,51 helyett 35 dollárt kell költenie az Apple-nek. És, ami még elég sokkal megtolja a kiadásokat az előállítás során, az a külső burkolatnak az anyagköltsége. A rozsdamentes acélból és kiemelt strapabírású üvegből értelemszerűen több kell ennél az okostelefonnál, mint az iPhone X-nél. A ház és az egyéb mechanikus elemek összesen kb. 58 dollárba kerülhetnek most, míg a jubileumi okostelefonnál csak 45,71 dollárt kellett ezekre szánni. A csomagolás, az összeszerelés és a tesztelés jóformán ugyanannyit vesz ki az Apple zsebéből, mint korábban (24,5 dollár).

Galéria megnyitása

Természetesen ebben a 443 dolláros összegben nincsenek benne az olyan költségek, mint például a kutatás és fejlesztés, vagy mondjuk a marketing, ami az Apple szintjén bizony tetemes összegeket visz el. Szóval összességében ennél azért több a teljes költsége a vállalatnak, de az tény, hogy nagyobb mértékben emelte az árat, mint az indokolt lenne. Különösen az extra tárkapacitás az, ami jól hoz az Apple-nek. Egy másik forrás számításai szerint ugyanis a 64 GB-os modell helyett az 512 GB-os gépet választókon 218 extra dollárt nyer a cég, a 256 gigás és az 512 GB-os gépek között pedig 134 dollárral nagyobb a cég nyeresége (de hozzá kell tegyük, hogy nincs új a Nap alatt, minden generációnál a nagyobb tárhelyes variánsok hoztak több profitot).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gery84
gery84
2018. okt. 2. 21:08
#7

Jó nagy kacsa!

Xiaomi pocophone f1 nagyobb aksi több memórai, qualkom legerősebb procija van benne, negyed ekkora árban, és ebből is van haszna a gyártónak!

humaniod
humaniod
2018. okt. 2. 10:38
#6

https://www.youtube.com/watch?v=o4WXVWRkj80

Why Are Smartphones Getting More Expensive?

Bihus
Bihus
2018. szept. 27. 10:20
#5

Meg ebben az összegben nincsen benne a kihozatali arány sem, azaz ha összerakják a telefont, és selejt lesz belőle. Emiatt pl. az X gyártása pl. simán lehet, hogy nem is volt túl nyereséges, ott nagyon sokat szívtak pl. az OLED és faceID kombóval, meg még ki tudja, mivel. Nem véletlen, hogy leállították szerintem.

Egyébként az ilyen cikkek sajnos nagyon ártalmasak, mert a termékfejlesztési ismeretek nélkül csak az anyagköltség látszik, és nincs részletezve, mi minden van még mögötte. Nincs részletezve, mennyibe kerül egy fejlesztői vagy marketinges munkaóra a cégnek, hány ember dolgozik a projekten, stb. stb. Így csak indulatokat kelt szerintem, és sokan hibás következtetéseket vonnak le.

punchman
punchman
2018. okt. 2. 23:44

Bihus:
Azért azt ne felejtsük el, hogy a Samsung a legjobb alkatrészeket veszi a telefonba, míg az olcsó kínai a másodosztályú komponenseken sokat spórol. Autóknál ugyanúgy több szinten kategorizálják a termékeket, és az Opel nem kapja meg a prémium modellek alkatrészeit. Például egy Denso alkatrész mehet egy Lexusba ha elég jól teljesíti a specifikációit. Ha picit gyengébb, akkor megy a Toyotába. Ami oda sem felel meg, azt egy Ford boldog tulajdonosa fogja élvezni. Az Apple az alkatrészek és a tech feláron kívül kér akkora brand árat, ami példátlan.

"Szóval nincs ilyen, hogy "iparági árrés", ezt mindig a kereslet határozza meg."
Ez ugye akkor lenne lehetséges, ha utólag történne mindez. Azt az árat néhány Apple alkalmazott fogja meghatározni minden egyes termékmegjelenésnél. Ha a vásárlók máshogy gondolják, akkor az a forgalomban mutatkozik meg. Ha nagyon eltér a várttól a kereslet, akkor dönthet úgy az Apple, hogy akciózzák a terméket. Ugyanez volt amikor Ballmer kiröhögte őket a világ legdrágább telefonjával. Senki nem vette. Leakciózták és elkezdett fogyni, Ballmert meg lehülyézték.

"A profitjukról meg nem kell spekuláni,
számolj utána nyugodtan, nagyon nem 550 dollár lesz"
Tényleg nem kell, vannak elemzők akik már megtették. 151 dollár lesz az IphoneX előtt. Az IphoneX-en 120eFt rémlik.
https://computerworld.hu/uzlet/az-apple-akkora-arressel-dolgozik-hogy-beleszedulunk-241958.html

És még ezer más helyről kap pénzt az Apple. Például a tartozékokból (a 3rd partytól is), az AppStore jutalékából, iTunes jutalék, android telefonok gyártóitól, a Googletől. Minden arra utal, nem kényszerülnének a spórolásra és olcsó megoldásokra.

Humanoid:
"Szerinted az egyező árfekvésű Samsung telefonokon, amiket a Samsung teljesen cégen belül gyárt (tehát a gyártási láncból minimum két szereplő kimarad) és operációs rendszert sem kell hozzá fejleszteniük, mekkora árrés lehet?"
Eltekintve attól a pár apróságtól, hogy nem teljesen cégen belül gyártja, nem igaz hogy nem kell jelentős összeget költeni fejlesztésre és támogatásra, hogy fizetnek a rendszerért amit te "ingyen" kapsz, az árrés brutális 31dollár.

"Más nevében meg nem tudsz nyilatkozni."
Miért, te igen? Valóban szerencsésebb lett volna úgy fogalmazni, hogy elmarad a legjobb ár/teljesítmény arányú készülékektől.

FELULET
FELULET
2018. szept. 27. 8:20
#4

Jah, meg még vonj le belőle min 50%-ot, mert nagy tételben szerződéses vásárló nem ennyiért kapja azokat az alkatrészeket, hanem a töredékért...

Bihus
Bihus
2018. szept. 27. 13:52

Nyilván csak a becsült árai, mert az ilyesmit üzleti titok miatt tilos is lenne megosztaniuk, de olyan messze nem járhat a valóságtól. Nyilván nem kell lefelezni még ezt is.

tomchee
tomchee
2018. szept. 26. 22:11
#3

Kutatás fejlesztés? x"D Évek óta semmi innovációt nem láttunk az appletől.

Az utolsó ami eszembe jut az a hajlítható iPhone 6. ... oh wait!!!

humaniod
humaniod
2018. szept. 27. 13:37

Volt az elműlt években pár tucat óriási Apple innováció, de persze alulinformáltaknak ezek kimaradtak.

Ch00ler
Ch00ler
2018. szept. 26. 21:50
#2

2 het kellett, hogy elerjunk idaig. :)
Meg szerencse, hogy nem kotelezo iphone-t venni.

A samu meg eppen most frissitette az S6-ot android pie-ra. Ja, varjal...

marc23
marc23
2018. szept. 26. 17:56
#1

tehát akkor nem volt elég az a haszon hogy a vevö kifizeti a kétszeres telefon belekerülési költségét ( az elsö az apple zsebébe megy mig a masik fele a beszàllitoké), ehelyett ez úgy modosult idén, h a vevö kifizeti a háromszoros belekerülési költséget ( ebböl 2 megy az apple zsebbe mig egy a beszálítoknak ) igy könnyü profitot növelni -,- de cserébe jól kib_sztak a vevökkel! Nem hiszem h forgolodtak volna álmukban ha ugyan annyiért adjak mint a tavalyi X-et!
És a 4” folytatás elkaszálását nem is emlitem, m nem mindenki szeretne szenes lapáttal telefonálni -,-

Bihus
Bihus
2018. szept. 27. 18:20

"ha ezt a 2012-es technológiát" itt mire gondolsz, arra a procira, amilyen az androidos telókban még 2020-ban sem lesz? Vagy az oledre?

Vissza az oldal tetejére