Az élet egyre több területére férkőznek be a videojátékok: oktatás, interaktív regények, gamifikáció, séta-szimulátorok. A pár órás rövid alkotásoktól a hosszabb lélegzetvételű művekig mindenféle megtalálható közöttük, az utóbbi években különösen a független csapatok munkái hoztak hatalmas változásokat. Mindez pedig a párbeszédben is jelen van, ami arra próbál választ találni, hogy mitől lesz videojáték a videojáték. Mi kell hozzá? Mik a kötelező elemek, vagy honnan nem számít már annak? Egyelőre szinte minden belefér a kategóriába, ami akárhogy is, de a szórakoztatást, vagy valamilyen élmény nyújtását szolgálja. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor alkalmazhatjuk azt az elvet is, hogy ha fenn van a Steam játékszekciójában az adott alkotás, akkor az bizony egy játék és kész. Már csak azt a kérdést kell feltennünk, hogy mekkora élményt ad, mennyibe kerül és megéri-e a ráfordított időt.

Az Emporium egyszemélyes projekt, Tom Kitchen nevéhez fűződik, és remek vitaindító lehetne, hogy valójában miféle videojáték is ez. Az „indie” címke mellett ott van a kaland, a rejtély és a véres is az adatlapján, de leginkább úgy lehet jellemezni, hogy

egy minimalista hangulatjáték. Az irányítása egyszerűbb nem is lehetne, a játékmenet arra épít, hogy interakcióba lépünk tárgyakkal, helyszínekkel benne. Ezek pedig mesélnek és beszélgetnek velünk. Néha még kérdeznek is.

Egy kisfiút személyesítünk meg, aki emlékek egész során át halad egy végkifejlet felé. A játék egyik különlegessége, hogy erősen szimbolikus. Olyan elemekkel dolgozik, amik egy nehéz és szomorú élet árnyékait mutatják meg. Erős a gyanúm, hogy a gyerekbántalmazás, az elhanyagolás és a gyermekkor felnőtti életre gyakorolt hatása lehet a játék mögötti alapgondolat. Ezt pedig a helyszínek, a hangok és a díszletek is nagyon jól megjelenítik és kiszolgálják. A végigjátszás nagyjából 45 percbe telik, és döntéseket hozunk lépten nyomon. Vagyis inkább az élet különféle szakaszait, emlékeit, benyomásait ragadjuk meg. Egyfajta filozofikus műként is értelmezhető az Emporium, ahol a háttérben meghúzódó sors csak néhol villan fel, miközben a történet folyamatosan halad előre.

Az biztos, hogy sötét, fájdalmas emlékekből merít a játék narrátora és a döntések, a választások a rossz és a még rosszabb között váltakoznak. Öngyilkosság, rossz bánásmód, bűntudat, meg nem értettség keveredik a gondolatok között. Megjelenik az eltűnés, megszűnés iránti vágy, és közben lepusztult, elhagyatott díszletek között sétálunk. Egyre közelebb jutva a végkifejlethez.

A játék hangulata nyomasztó, ezért csak azoknak tudom ajánlani, akik szeretnek elmerengeni az élet sötétebb színezetű kérdésein is. Aki viszont másfajta élményre vágyik, vagy maga sincs épp a legjobb passzban, az óvatosabban ismerkedjen az Emporium sötét történetével. A végső kérdés pedig nem is az, hogy ez játéknak számít-e. Hanem, hogy miből merített a készítője, és főként, hogy segített-e neki ez a digitális gondolat és emlékhalmaz valamiben. Én remélem, hogy a válasz: igen.