1. oldal

[italic]„Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek...

Össze tudod-e rakni még a Margit szigetet?”[/italic]

(Márai Sándor: Halotti beszéd)

Biztosan mindenkivel előfordult élete során, hogy azt kívánta, bárcsak olyan tökéletes memóriával rendelkezne, mint egyes filmek, sorozatok szereplői. Bár a populáris kultúrában leggyakrabban felbukkanó kivételes emlékezőképesség, az eidetikus vagy fotografikus memória pontos definíciója és ezzel együtt létezése is igen vitatott, a személyesen átélt emlékek rendkívül részletes előhívásának képessége, vagyis a hipermnézia (HSAM) az utóbbi évek kutatásai alapján igazoltan fennálló állapot, bár kétségkívül nagyon kevés ismert esete van.

James McGaugh, a Kaliforniai Egyetem kutatója volt az első, aki leírta ezt az állapotot, miután másfél évtizeddel ezelőtt a levelet kapott egy Jill Price nevezetű hölgytől. „Kedves Dr. McGaugh, ahogy itt ülök, és azon gondolkodom, hogyan is kezdjek bele mondandómba, csak az vigasztal, hogy talán Ön majd nekem tud segíteni. Harmincnégy éves vagyok, és tizenegy éves korom óta hihetetlen pontossággal tudom felidézni a velem történt eseményeket…”

Ahogy McGaugh és kollégái vizsgálatai később igazolták, Price emlékezőtehetsége valóban bámulatos. Múltjának bármelyik napjáról képes megmondani pusztán a dátum alapján, hogy a hét melyik napjára esett, ő maga mit csinált aznap, illetve milyen fontos események történtek akkor. Tudja, hogy 1993-ban április 11-re esett húsvét vasárnapja (spagettit evett vacsorára), 1995-ben pedig április 16-ra (rendkívül esős idő volt). Emlékszik melyik napon adták le a Dallas eredeti sorozatának utolsó epizódját (1991. március 5.), és hogy milyen napon robbant fel a Challenger űrrepülő (1986. január 28., kedd). Mindezen információkat teljesen automatikusan, mindenféle emlékezeti trükk és erőfeszítés nélkül rántja elő agyából.

Miután 2006-ban McGaugh és munkatársai a Neurocase nevű szaklapban publikálták a tanulmányban még csak AJ-ként emlegetett Jill Price esetét, több százan keresték meg a labort azt állítva, hogy ők is hasonló emlékezőtehetséggel rendelkeznek. A jelentkezők túlnyomó többségéről kiderült ugyan, hogy esetükben semmi különlegesről nincs szó, sikerült azonban ráakadni néhány ténylegesen hipermnéziás alanyra is. Az utóbbi években a jelenség egyre gyakrabban bukkan fel a popkultúrában is, így széles körben ismertté vált létezése, bár például sorozatokban (Carrie Wells – Felejthetetlen, Sheldon Cooper – Agymenők stb.) való megjelenítésekor gyakran összemosódik az eidetikus memóriával, holott a két dolog nem egészen ugyanaz, és az állapot nem is feltétlenül jelent olyan pozitív élményt, mint ahogy azt hőseink megjelenítik.

Price például küszködik, ha verset vagy történelmi dátumokat kell megtanulnia, és sosem emlékszik, hogy a kulcscsomóján található öt kulcs közül melyik milyen zárhoz való. Napjainkig kevesebb mint két tucat hipermnéziás esetet azonosítottak, és gyakorlatilag mindannyiuknál kiderült, hogy a szinte tökéletes „életrajzi” emlékezet mellé a memória más területein komoly zavarok társulnak.

Lawrence Patihis, a Kaliforniai Egyetem kutatója nemrégiben megjelent tanulmányában egy újabb érdekességről rántja le a leplet az állapottal kapcsolatban: úgy tűnik, hogy a hipermnéziások tökéletesnek tűnő emlékezete ugyanúgy átverhető, ahogy az más „földi haladók” esetében is megesik. Némi téves információ megfelelő adagolásával könnyen elérhető, hogy olyan dolgokra emlékezzenek az alanyok, amiket valójában sosem láttak vagy tapasztaltak meg.

Ahogy Patihis elmondta, kollégáival azért vágtak bele a kísérletbe, mert kíváncsiak voltak, hogy a hipermnéziások emlékezete mennyiben működik másképp, mint a hétköznapi embereké. A projekt végére kiderült, hogy alapvetően nincs különbség az agyműködésben, ami azt is jelenti, hogy a tökéletesnek tűnő emlékek ugyan valóban jóval pontosabbak, mint bármelyikünk emlékei, de memóriájuk időnként ugyanúgy becsapja őket, mint ahogy bárki mást is.

2. oldal

Az elmúlt évtizedek neurológiai kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy emlékeink akkor a legsebezhetőbbek, amikor éppen felidézzük őket: ekkor könnyen manipulálhatók, felülírhatók vagy törölhetők. Az emlékezet ugyanis nem úgy működik, mintha egy filmfelvételt néznénk meg újra a lezajlott eseményekről, hanem inkább olyan, mintha egy szöveges dokumentumot nyitnánk meg, amelyet amellett, hogy olvasunk, szerkeszteni is tudunk. Ha ebben a sérülékeny állapotban jól megválasztott tévinformációkat közölnek az alannyal, az emlék nagyon könnyen átírható – még akkor is, ha gyakorlatilag emberfeletti memóriával rendelkezik az illető.

Patihis és kollégái 20 hipermnéziás és 38 normális emlékezőtehetségű alanyt vontak be a kutatásba. Először is arra érték a résztvevőket, hogy hosszú tematikus listákat memorizáljanak, majd idézzenek fel. A listák érdekessége az volt, hogy a témához szorosan kapcsolódó szavak hiányoztak róluk, tehát az egyiken például szerepeltek a nyugalom, pihenés, ágy szavak, az alvás azonban nem. Később, a lista felidézésekor a résztvevők 70 százaléka azt állította, hogy az alvás szó is szerepelt a sorban. A feladat során a hipermnéziás alanyok semmivel sem teljesítettek jobban, mint átlagos emlékezetű társaik, alátámasztva azt a feltevést, miszerint az emlékezés mechanizmusában nincsenek alapvető eltérések esetükben.

A következő fázisban az önkéntesek két bűnesettel kapcsolatban tekintettek meg egy-egy diasort. Az első vetítésen annak lehettek tanúi, ahogy egy férfi ellop egy pénztárcát, a másodikon pedig egy másik férfi egy autót tulajdonított el. Negyven perccel később egy-egy 50 mondatos összefoglalót kaptak a kezükbe az esetekről. Az összefoglalókban három információ hamis volt, az egyik mondatban például az állt, hogy az autótolvaj egy vállfával nyitotta ki a zárat, holott a diákon hitelkártyát használt. A résztvevők a tévinformációkat tökéletesen beleépítették emlékeikbe, és az esetek következő felidézésékor már azt állították, hogy a diákon is látták a vállfát. Az átverésnek köszönhetően tehát vizuális emlékeik is átstrukturálódtak. A hipemnéziások pedig ennél a feladatnál nem hogy jobban teljesítettek volna, hanem inkább még sebezhetőbbnek bizonyultak a manipulációval szemben, mint átlagos társaik.

Az utolsó körben az alanyoknak egy kérdőívet kellett kitölteniük a United Airlines 93-as járatával kapcsolatban, amelyet 2001. szeptember 11-én a World Trade Center tornyaiba és a Pentagonba csapódó gépekhez hasonlóan szintén terroristák térítettek el, az utasok azonban visszafoglalták azt, így a gép nem érte el kijelölt célját (a Fehér Házat vagy a Capitoliumot), hanem a pennsylvaniai Shanksville mellett egy mezőre zuhant. A kérdőívben jónéhány tévinformáció volt elhelyezve, egy helyen például egy, a becsapódásról készült videóról történik említés, holott ilyen felvétel nem létezik.

Amikor a kérdőív kitöltése után a résztvevőket megkérdezték, hogy látták-e az ominózus felvételt, a normál emlékezetűek 29 százaléka, a hipemnéziások közül pedig 20 százalék állította, hogy igen. Vagyis ezen a ponton valóban valamivel jobban teljesítettek hipemnéziások, ugyanakkor négyen közülük tökéletesen bedőltek a félreinformálásnak. És nem is akárhogyan: aprólékos részleteket idéztek fel a videóból, elmondták, hogy milyen hosszú volt, milyen szögből mutatta az eseményeket stb. Ahogy Patihis elmondta, ez utóbbi momentum nagy meglepetést jelentett, mivel a hipemnéziások az eddigi vizsgálatok alapján különösen kiemelkedőek abban, ha életük során látott híradásokat kell felidézniük, azonban úgy tűnik, hogy ez a tudás is manipulálható.

A kutatók szerint bizonyos szempontból ugyanakkor egyáltalán nem meglepő a kísérlet végeredménye. A hipemnéziások ugyanis jelentős részben olyan emlékeket őriznek, amelyek kapcsán nagyon ritkán fordul elő ellentmondás vagy befolyásolás. „Senki sem próbálja meggyőzni őket arról, hogy 2001. március 2. nem péntek volt, hanem hétfő” – mondja Patihis. „A téves információk zavaró hatása nélkül pedig bizonyos területeken tényleg fantasztikus a memóriájuk. Ha azonban manipulálni kezdjük az emlékeiket, ugyanolyan sebezhetőnek bizonyulnak, mint bárki más.”

A kutatás egyben némi fényt derít arra is, hogy mennyiben nevezhető fotografikusnak a hipemnéziások memóriája, mondja Daniel Schacter, a Harvard kutatója. Kétségkívül érdekes lenne, ha úgy őriznék meg és idéznék fel emlékeiket, mintha egy kamerával vennék fel azokat, majd újranéznék a filmet, ahogy például Carrie Wells emlékfelidézési folyamatát ábrázolják a Felejhetetlen című sorozatban, azonban az eredmények azt jelzik, hogy a hipemnéziások emlékei ugyanúgy egyszerre szerkeszthetők és olvashatók is, mint a hétköznapi emberek memóriája.

Patihis és a hipemnézia más kutatói egyetértenek abban, hogy mivel rendkívül kisszámú esetről van szó, nem lehet és nem is szabad nagyívű következtetéseket levonni az eredményekkel kapcsolatban. Egy dologgal kapcsolatban azonban mindenképpen sokat elárul a kutatás: úgy tűnik, hogy még a legkiemelkedőbb emlékezettel rendelkezők sem tévedhetetlenek, memóriájuk ugyanúgy becsaphatja őket, mint bárki mást.