- Mi az igazság?
New York Long Island térségében egy véletlen során fény derül arra, hogy több eltűntnek hitt nő holttestét is egy ottani zárt közösség melletti mocsaras részen rejtették el. Pont azon a környéken, ahonnan Shannan Gilbert (Sarah Wisser) is sírva, rettegve hívta fel a rendőrséget, segítséget kérve. A nyomok nemcsak tervezettséget sejtetnek, de annak a gyanúja is felmerül, hogy a gyilkos a mai napig szabadon van. Ráadásul a legutóbbi esettel kapcsolatban a rendőrség hanyagsága, néhány gyanús lakó és számos egyéb furcsaság is feltűnik.
Robert Kolker Lost Girls című könyve alapján elkészített alkotás a Netflixen talált otthonra és Liz Garbus adaptálta egész estét filmmé. A rendezőnő korábbi filmje a 2015-ben debütált What Happened, Miss Simone? Oscar jelölést kapott és nem csak a dokumentalista alkotások, de a társadalom, a nők sorsát kísérő témák is jellemzőek rá. A főszereplő, Mari Gilbert (Amy Ryan) karaktere nehezen szerethető és sok olyan tulajdonsága, tette van, amiért sokan elítélnék. Mégis, az eltűnt lányát kereső anya nem csak árnyalja ezt a képet, de azt a kérdést is felveti, hogy jóvá tehetjük-e évekkel korábbi ballépéseinket. Az anya magánnyomozása nem csak arról szól, hogy megbánta a múltat, de az igazságszolgáltatás és a média felelősségéről, a szörnyű események közösségformáló erejéről is.
A történet egyik tragédiája, hogy a szexmunkások akiket a média is csak így mutatott be, nem emberi lényként, nem áldozatként szinte díszletként szerepelnek – egy figyelemfelhívó, jól eladható szlogenként. A magának kereste a bajt, a megérdemelte, az „aki …-nak áll ne csodálkozzon” jellegű hozzáállásokkal a Tengerentúlon is sokszor találkozhatunk. Az ilyen véleményt hangoztatók azonban elfelejtik, hogy ezek a nők is érző emberi lények voltak, valakinek a lányai, barátai, testvérei. És ez az a rész, amivel a média, és a hirtelen ítélkező megmondóemberek kicsit sem foglalkoztak, alárendelve az emberséget a hírértéknek és a szenzációhajhászásnak, az előítéleteknek.
Vagyis a nők, lányok akik ilyen címkét kapnak, kétszeresen is elveszettek.
A másik, hogy családi történetekbe látunk bele és amit ott találunk az gyakran kicsit sem szép. Tönkrement, félrecsúszott életek, kényszerek, menekülés, fájdalom, kiszolgáltatottság jön szembe minden lépésnél. Kiderül, hogy Mari magára hagyta a lányát és árvaházba küldte, mert fiatal, egyedülálló problémás anyaként úgy érezte nem képes megbirkózni ezzel a helyzettel. Ezt a film nem rejti véka alá és nem csak a döntés terhét, de a következményeket és a lelkiismeretfurdalást is a történet részévé teszi. Komplex képet kapunk arról, hogy a családi dinamika mennyi mindenre hatással van és arról is, hogy egy ilyen örökség nem áll meg egyetlen generációnál, szinte mindenki életére hatással lesz.
És elintézhetnénk egy legyintéssel azt, hogy felelőtlen anya, aki elhanyagolta, eldobta a gyerekét, sőt, még az is felmerülhet, hogy a lelkiismeretfurdalása viszi csak rá arra, hogy nyomozni, keresni kezdje eltűnt lányát. Ha azonban ennyi jön csak át a filmből, akkor nem figyeltünk a részletekre. Amit egy 90 perces filmbe bele lehet sűríteni karakterek, érzelmek, motivációk, dilemmák és gyötrődés terén, azt a rendező és a színészek kihozzák belőle.
Sok feszültséggel, dühvel és kétségbeeséssel találkozunk, de az összetartás, a szeretet, a törődés és a kitartás is ugyanilyen fontos szerepet kap.Ebből is látszik, hogy minden emberi történet bonyolult, szövevényes és hamar az előítéletek fogságába eshetünk, ha csak az egyik oldalt nézzük. Ez persze nem azt jelenti, hogy hátba veregetést és dicséretet érdemelne a főszereplő – látszik, hogy döntéseinek terhe őt is nyomasztja, neki is meg van a saját keresztje, amiből kilépni mindig nehéz dolog. Felmentés, elítélés vagy felszínes elemezgetés helyett a legjobb azt mondani, hogy minden rész az adott ember sajátja és a legrosszabb ugyanúgy őt jellemzi, ahogy a legjobb is. Érdemes belegondolni, hogy Mari karaktere olyan fejlődésen megy keresztül, amihez a mozgatóerőt egy sajnálatos tragédia adta.
Liz Garbus filmje egy anyáról szól, aki a lánya halálával kapcsolatban válaszokat keres, de csak még több kérdést talál. Ennél azonban sokkal több vonzata is van a filmnek. A nőkkel való bánásmód, a közösség ereje, a rendőri munka nehézségei és kritikája, mindez egy (lehetséges) sorozatgyilkosság árnyékában, leegyszerűsítve, a társadalomról szól. Szociológiai keresztmetszet, pillanatfelvétel, amelyet hiteles karakterek tesznek még élesebbé.
