Oldal I.

Számomra mindig újszerű és élvezetes élmény találkozni a Paradox Interactive gondozásában kiadott játékokkal. A srácok méltán híresek arról, hogy összetett és kellőképpen magas kihívást nyújtó terméket adjanak ki kezeik közül. Gondolok itt példaként a Hearts of Iron, Majesty, vagy akár az Europa Universalis sorozatokra. Az imént felsoroltaknál a legnagyobb hangulati faktort az adta számomra, hogy bővelkedett a lehetőségekben, mondhatni nem volt két ugyanolyan játszma, akárhányszor is ült le az ember a gép elé. Igaz, nem mi vívtuk meg csatáinkat közvetlenül, hanem a gép számolta ki a végeredményt mindig az aktuális ütközetben. Az Elven Legacy viszont azzal próbál hódítani, hogy szakít a Paradox régi hagyományaival, és a játékos kezébe adja a csapatok közvetlen irányítását a küzdelmek során. Éppen ezért is voltam tele reményekkel, mikor elindítottam a cikk témáját képező alkotást.

 

Egy mese orkokról, emberekről, törpökről, elfekről, „cvölfökről”

 

Kezdjük talán a történeti háttérrel, milyen világba is csöppenünk, ha elindítjuk a játékot?  A készítők a valós történelmi harcok helyett a középkorszerű Gyűrűk Urához hasonló fantázia világába helyezték a cselekményt. Csak egy kampány áll rendelkezésünkre ahol a nemes tündéké lesz a főszerep, de alkalmanként egy-egy misszió erejéig a törpökkel és emberekkel is vonulhatunk. A fő cselekményszál szerint Illin földjén az elfekre igencsak rájárt a rúd az utóbbi időkben. Nem elég, hogy elpusztult életük fája, mely egységüket jelképezte, még egy démoni fertőzés is felütötte náluk a fejét, ami veszélyezteti fennmaradásukat. Az emberi inkvizíció elkezdte megtenni a szükséges lépéseket a betegség felszámolása érdekében, amelyhez a hegyes fülűek is azonnal csatlakoztak. Itt jön képbe (anti)hősnőnk Gylven felvigyázó, aki kettős játékot folytat, mert egyrészt segít az inkvizítoroknak, másrészt pedig ő általuk igyekszik megtalálni egy ember mágust, aki képes volt elsajátítani az ősi tündék varázslatait. Ez pedig még nagyobb veszélyforrás lehet a természetlakók életére. Erről szól Gylven és segítője, Sagittel parancsnok története.

 

 

Baljós árnyak zöld környezetben…

 

A kampány kezdésekor elénk tárul Illin világának térképe, ahol megtekinthetjük jövőbeli csatáink helyszíneit. A történet előrehaladtával nyílnak meg küldetéseink a térképen, ezért minden egyes nyertes csata után ismét ide kerülünk vissza és mehetünk a következőre. Általában mindig csak egy új – a soron következő – küldetés jelenik meg, de alkalmanként a program felajánlja annak lehetőségét, hogy egy helyett, két ütközet közül választhassunk, így ha nagyon minimális szinten, de van beleszólásunk a történésekbe, mert az alapján megy tovább a cselekmény. Ezen kívül időnként még extra missziók is megjelennek, amelyek a mi történetünktől teljesen függetlenek időben és térben is egyaránt és csak opcionálisak, ennek ellenére hasznos lehet a teljesítésük, de erről majd később beszéljünk. Az éppen aktuális küldetés kiválasztásakor kapunk némi információt magáról a helyről, a körülményekről és magáról a feladatról. Indítás előtt még válaszhatunk a könnyű, közepes és nehéz fokozat között.

Oldal II.

Ezek után a harcmezőn találjuk magunkat, amely ugyancsak egy térképhez hasonlítható csak a környezet sokkal részletgazdagabb. Alapesetben felülnézetben szemlélhetjük a terepet, amely hatszögletű mezőkre van szétvágva, gyakorlatilag egy taktikai térképhez lehetne hasonlítani, ahol minden mező másfajta tulajdonságokkal bír. Például egy erdő vagy domb tetején állva csapataink jobban tudnak védekezni, mint ha egy totál sík terepen kéne várniuk az ellenség rohamait. Az egységek mozgatása körökre osztott rendszerben történik, így van időnk taktikázni.

A játékban lévő egységeket tekintve nagyon változatosnak tűnhet a paletta. Mint említettem fentebb, több frakció van, így hozzájuk illő harcmodor és egység dukál. Míg az elfek inkább az íjászatban jók és közepesek védelemben, addig az őrült zöld orkok inkább a baltás-bunkós verőembereikkel szeretik folyamatos támadás alatt tartani a területükre betolakodókat, de ez elmondható az emberekről is, viszont nekik jobb a páncélzatuk és még sorolhatnám a jellemzőket. Most inkább egyedül a tündéket venném csak gorcső alá, mert az egész sztori szinte csak rájuk épül. Az erdőlakók katonai felhozatala igencsak sokszínűnek mondható: az íjász sorkatonáktól kezdve, a nehéz dárdásokon át a léghajókig és sárkányokig bármivel bővíthetjük arzenálunkat. Mindez csak attól függ, hogyan szerepelünk a csaták folyamán és mennyi aranyat tudunk bezsebelni, hogy megvehessük őket, amelyre a missziók között van lehetőségünk. Ilyenkor egy külön panel fogad bennünket mely mutatja a jelenlegi egységeinket és a kínálatot, amikből vásárolhatunk újakat, továbbá lehetőségünk van még a régieket is fejleszteni. Itt kiemelném azt, hogy a harcok során szert tehetünk értéktárgyakra, ( pl. medálokra) amelyekkel felszerelhetjük hőseinket így azok sokkal ütőképesebbek lesznek. Viszont ennek ára van, méghozzá nem is kicsi. Ugyanis, minden pályát bizonyos mennyiségű kör alatt meg kell csinálnunk és annak függvényében kaphatuk jutalmat (arany, ingyen egység, relikvia). Ezt fel is osztja a játék három győzelmi szintre: arany, ezüst, bronz. Tehát minél kevesebb kör alatt végzünk, annál több honorárium illet minket, és ha nem vagyunk képesek célba érni a legutolsó határidőre se, akkor elbukjuk az egész küldetést és nem mehetünk a következőre.

Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy mit is kell csinálnunk, hogy ez ne történjen meg? Milyen viszontagságokon kell átvészelni magunkat a siker érdekében? Legtöbbször amilyen egyszerűnek tűnik a cél, annyira nehéz a teljesítése. Általában egy másik hős eliminálása vagy a terület egy adott pontjára érkezése a dolgunk, de a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után. Az összecsapások legtöbbször úgy zajlanak, hogy a két szomszédos mezőn álló csapat egymásnak esésekor egy kisebb animáció megtekintése közben a gép kiszámolja az egységek támadó és védő értékeit a terület adottságaitól függően, amelyeken épen állnak és ezek alapján vonja le a sérüléseket. Ezzel nem is volna baj, a probléma ott kezdődik, hogy harc közben szomorúan kell majd azt tapasztalnunk, hogy az ellenség két-három vagy akár hatszoros túlerővel is rendelkezik!!! Nem viccelek. Nekünk pedig mindig kötött számú egységünk van, amiből gazdálkodhatunk, hiába is vásároltunk egy vagonra valót, csak erősítésként kerülhetnek játékba, ha valamely másik egységünk elhalálozott már. Ez pedig semmiképp se jó nekünk, ugyanis katonáink, hőseinkkel együtt képesek tapasztalati pontokat szerezni, majd meghatározott mennyiség után szintet ugrani, amely bizonyos képességek megnyílását jelenti (varázslatok megtanulása, jobb páncélzat, gyorsabb mozgás stb.) Igencsak frusztráló azzal szembesülnünk, ha egy elit katonánkat kivonják a forgalomból, nekünk pedig egy újat kell behoznunk helyére. Sőt azt még meg se említettem, hogy ez sem olyan egyszerű, mert a csatarendbe állított új gyalogunk sem egyből társaink mellett kezd úgymond „feltámadva” hanem a mi általunk elfoglalt legközelebbi erődből (persze csak ha van ilyen, különben a pálya legeleje az alap kezdőhely) indul el a megsegítésünkre és mire odaér, vagy más egységek őrlik fel, vagy amúgy se nagyon tudna már minket kisegíteni a szorult helyzetből.

Oldal III.

Mesterkélt Intelligencia

Hogy ne csak a pazar játékmenet bosszantson minket, érdemes az AI-ról is szót ejteni néhány sorban. Azt még lenyeljük, hogy ők jóval többen vannak, de hogy még azzal is tisztában legyenek, hogy mikor mit kell csinálniuk, hogy mi sehogy se jöjjünk ki egy picit is jól egy csatából, ezt már nehéz megemészteni. Hogy mire is gondolok? Először is, az általános direktívák mellett az is feladatunk, hogy hőseink (leginkább Sagittel) nem halhatnak meg. Természetesen jóval több támadást képesek visszaverni, mint az átlag, de ők sem terminátorok. Ez így rendben is lenne, de mikor egymás után többször azt tapasztaltam, hogy a gép egy körben csak a hősömet támadta, hogy annak fűbeharapásakor egy „mission failed” képernyővel kedveskedjen nekem, az kifejezetten mellbevágó volt. Nem is akárhogy vitte ezt véghez, két griffmadarat beáldozva berepült a seregem közepébe ahol a hősöm is volt, majd az megrémülve a sok támadástól, kifutott az őt védő baráti gyűrűből, egyenesen az ellenfél csapataival szembe (ez is teljesen logikus), ahol aztán három éppen arra járó nehéz lovas nehezen, de pont be tudta darálni. A másik elgondolkodtató tényező az volt számomra, hogy az ellenfél hősei általában várakban csücsülnek és várják azt, hogy majd mi a nyúlfarknyi kommandónkkal leradírozzuk őket és gárdistáikat. Az már csak hab a tortán, hogy olyan képességekkel van megáldva a főnökük, ami gátolja azt, hogy ő csak úgy kirohanjon a várból, ellentétben a miénkkel. Ha még számításba vesszük azt is, hogy időre megy a móka, akkor örülhetünk annak, ha éppen sikerül a fél seregünket beáldozva jutalmak nélkül megnyernünk a harcot. Viszont így elesünk attól, hogy jobban felszerelt íjászokkal, kardos emberekkel, léghajókkal induljunk útnak egy még ennél is nehezebb misszióira. Úgyhogy ha ilyenkor még komolyan gondolkodunk a folytatáson, érdemes eldobnunk a nehezen megszerzett győzelmet és választani egyet a következő megoldások közül a játékban (fontossági sorrendben): easy fokozat, load game, restart.

 

Egyéb játékmódok, Multiplayer

De ha mégis inkább pihentetni szeretnénk a kampány által szerzett őszülő hajszálainkat, akkor van lehetőségünk egyszeri küldetéseket játszanunk, vagy másokkal összemérni erőnket, Helyi hálózaton, Interneten, de még akár Hot Seat-ben is! Pályák számát nézve nem fogunk unatkozni, az egyetlen dolog, ami engem zavart, annyi, hogy törpéket nem választhatunk egyiknél se viszont helyette találunk egy eddig nem látott frakciót, amely az emberekhez hasonlít leginkább, csak minden egységük gonoszabb, sötétebb hangulatot áraszt, én kitaszítottaknak neveztem el őket. Ha még mindig elégedetlenek volnánk ezzel is, akkor még egy pályaszerkesztőt is igénybe vehetünk, amelyen kiélhetjük alkotói hajlamainkat és javíthatunk a játék hiányosságain.

Oldal IV.

Grafika, hangzás

Szegény játékról eddig elég sok negatívumot mondtam, viszont a grafikája nagyon szép, igényesen megrajzolt minden porcikája a produktumnak. Ha ráközelítünk egységeinkre, akkor kisebb seregeket látunk álldogálni harcra készen, részletesen megjelenített öltözékben, fegyverzetben. Ugyanez a páratlanul kivitelezett sajátosság tetten érhető a pályaelemeken is. Fontos kiemelnem azt is, hogy még kisebb gépeken is egész jól elfut. Egy P4 2,4 GHz, 1 GB memória, Radeon 9600 XT-s trión is megy rendesen csökkentett beállításokkal, akinek ennél jobb van, az már bátran feljebb viheti a beállításokat. Egy Athlon 64 X2 5600+, 4GB memória, és egy Radeon HD4850 semmi sem állhat annak útjába, hogy minden beállítás teljes szépségében és pompájában fusson, ezáltal is növelve az élvezhetőséget (ezen a kettőn próbáltuk ki). Hangok tekintetében a környezeti hanghatásokra nem lehet panasz, példásan érzékeltetik velünk, hogy éppen hóval befedett hegyvidéken, vagy susogó erdőségekben járunk. Ugyanilyen jó véleményem van az egységekhez kölcsönzött szinkronhangokról is, és bár némely esetben úgy éreztem, hogy jobb átélést is tanusíthattak volna a minőségi hangulat érdekében, azért így is elfogadhatóak. A zenék minőségiek, de mennyiségüket kicsit keveselltem, egy idő után monotonná vált számomra a silány választékból a megszokott dallamokat felcsendülni. Az igazat megvallva egy ilyen hosszú játéknál kétszer ennyi szám is kevés lenne.

 

Összegzés

Mint játékos túlságosan is nehéznek találtam a játékot ahhoz, hogy hosszabb időre lekössön. Nekem rendkívül unalmassá és depresszívvé tette a játékmenetet az, mikor úgy éreztem, hogy itt minden ellenem van, és az AI olvas a gondolataimban. Azzal sem értettem egyet, hogy miért lehet csak bizonyos számú egységgel továbbmenni pályáról-pályára és tartalékban hagyni a többieket, mintha amúgy se kéne vért izzadnunk. Egy ehhez hasonló magyar származású játékban a S.W.I.N.E-ban volt erre lehetőség, és úgy még egész tűrhetőnek volt mondható az adott kihívás. Na de itt? Kicsit úgy éreztem magam, mint „A piszkos tizenkettő” filmben, csak nem egyéjszakás kalandról van szó és nem második világháborús köntösben, de a hasonlat magáért beszél szerintem. Megszállott taktikusoknak és időmilliomos fanatikusoknak ajánlom inkább a játékot, akik rendelkeznek annyi türelemmel, hogy bármikor képesek legyenek több órás játék után azt mondani, hogy inkább kezdik, előröl, mert rájöttek arra, hogy a harmadik körben a második könnyű dárdásnak az előtte lévő erdő helyett a tőle mögötte lévő dombra kellett volna felmennie. Így a támadó lovasok csak egy körrel később érnének oda hozzá, amivel a jobbról érkező íjászok távolsági fedezetet tudnak nyújtani, míg a hősök feltartják a váratlanul támadó ellenséget északról.