Az elmúlt hetekben újra bekerült a hírekbe Peru egyik elszigetelten élő indiántörzse: a mashco-pirók, akik 2011-es „újrafelfedezésük” óta nem kifejezetten lelkesedtek az idegenekkel való kapcsolatteremtésért, ezúttal bozótvágó késeket és banánt követeltek egy szomszédos törzs tagjaitól. Az indiántörzset 1894-ben egy magánhadsereg csaknem teljesen kiirtotta, valószínűleg innen ered az idegenek iránti ellenszenvük, és ezért is húzódtak be az őserdő mélyére. A mostani találkozásról videofelvétel is készült. A törzs tagjai eredetileg át akartak kelni a folyón, de erről a helyi hatóságoknak sikerült lebeszélniük őket, mivel a közvetlen érintkezés minden érintett számára kockázatos lett volna.

A történet kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy vajon hány hasonló, de még ismeretlen törzs létezhet világszerte, és mi lenne velük kapcsolatban a helyes eljárás a „kívülállók” részéről. Ahogy Rebecca Spooner, a Survival International nevű, kifejezetten bennszülöttek védelmére szakosodott szervezet munkatársa elmondta, az ilyen törzsek pontos számáról fogalmunk sincs, de durva becslések szerint nagyjából száz népcsoportról lehet szó, amelyek többsége két területen, az Amazonas-medencében, illetve Új-Guineában él. A brazil kormány az elmúlt években 77 civilizációtól elzárt, ismeretlen törzset azonosított, elsősorban légifelvételek, illetve a környékbeli ismert törzsek beszámolói alapján. Peruban 15 hasonló törzs jelenlétét sejtik. Ami Új-Guineát illeti, az indonéz részeken több tucat ismeretlen törzs jelenlétét feltételezik, illetve az India partjainak közelében levő Andamán-szigeteken is él legalább két elzárt törzs. A feltevések szerint hasonló népcsoportok létezhetnek még Malajziában, illetve Afrika középső területein is.

Ezen népek többsége persze nem teljesen van elzárva a külvilágtól, hiszen a legtöbbször van némi kapcsolatuk szomszédos törzsekkel, amelyek nem feltétlenül élnek civilizációtól teljesen elvonult életet. Ami az amazóniai törzseket illeti, többségük azért választotta a teljes elszigeteltséget, mert korábban valamilyen negatív tapasztalatuk volt a kívülállókkal kapcsolatban. A mashco-pirók például egy, a mostaninál jóval fejlettebb, letelepedett, földművelésen alapuló életmódot hagytak hátra a túlélés érdekében a 20. század fordulóján. A hasonló, „önkéntes izolációban” élő amazóniai népcsoportok külvilággal szembeni bizalmatlanságát feltehetően tovább fokozta, hogy az elmúlt évtizedekben újabb betolakodók, bányászok, olajmunkások és fakitermelők jelentek meg területeiken.

Peruban napjainkban már komoly törvényi védettséget élveznek a hasonló törzsek, 15 indiántörzs tagjaival tilos közvetlen fizikai kapcsolatot létesíteni, biztosítva az őslakosok modern betegségektől való védelmét. A törzsek élőhelye védett területnek minősül, ahol elviekben nem szabad háborgatni őket, egyes bányász- és olajtársaságok azonban sajnos ennek ellenére is megtalálják a módot ezen területek kiaknázására. Brazíliában hasonló törvények vannak érvényben, és az elszigetelt törzsek tagjaival elvileg csak életveszélyes helyzetekben lehet érintkezni. A helyzetet azonban nehezíti, hogy sokszor a „távoli” kapcsolatfelvétel sem zökkenőmentes: bár az antropológusoknak kidolgozott metódusaik vannak az elszigetelt népekkel való első találkozások minél békésebb levezénylésére, sajnálatos módon leggyakrabban nem ők az elsők, akik érintkezésbe kerülnek ezekkel a bennszülöttekkel.

És hogy miért jönnek elő az elszigetelt törzsek az őserdőből? Sok esetben nincs választásuk: valamilyen bányászattal vagy egyéb tevékenységgel foglalkozó társaság egyszerűen kiszorítja őket eredeti lakóhelyükről. Akadnak persze olyan népcsoportok is, akik lassan visszanyerik a külvilágba vetett bizalmat, és mindenféle kényszerítő körülmény nélkül pusztán ismerkedni akarnak. A modern gyógyászat, a szerszámok és az oktatás iránti igény szintén jelentős vonzerő lehet.

Bármilyen okból is kerülnek elő azonban ezek a népek az őserdő mélyéről, a történet csaknem minden esetben tragédiával végződik. Számos esetben a populáció legalább fele elpusztul a számunkra megszokott, számukra azonban újnak számító patogénekkel szembeni harcban. A helyi társadalomba integrálódó törzstagok ráadásul többnyire annak legalacsonyabb szintjén kapnak helyet, nyomorúságos körülmények között élve napjaikat. Mindennek ellenére azonban, ha évek elmúltával megkeressük az egykor elszigetelten élő törzsek tagjait, nehéz köztük olyat találni, aki vissza akarna térni korábbi életmódjához, mondja Kim Hill, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa.