Az első teszteket követően azt lehet látni, hogy az AirTag tényleg egy rendkívül hasznos eszköz, ha tárgyakat kell nyomon követni, mert ezáltal valóban viszonylag egyszerű megtalálni egy elhagyott táskát, kulcscsomót vagy más egyebet. Persze az ára azért problémás, de technológiai szempontból tényleg nagyon ütős lett, lényegében még túlságos is.
Az AirTag nem képes magától helymeghatározásra vagy online kapcsolat létesítésére, viszont a meglévő kapcsolati opciót kihasználva ezek nélkül is megoldja azt, hogy információt közöljön akár távoli helyekről is. Az eszköz minden iPhone-nal kommunikál, ami a közelébe kerül, de ezt egy titkosítva teszi, szóval önmagában ezzel semmi gond nincs. Így láthatja a felhasználó azt is, ha egy másik városban hagyta el a kulcscsomóját.
Igen ám, de ezzel a funkcióval nagyon egyszerűen vissza lehet élni. Ha egy AirTaget valaki nem a saját tárgyainak a nyomkövetésére használ, hanem más személyeknek a megfigyelésére, azzal sem bukik le egykönnyen. Mivel az AirTag nagyon apró, egy több szebbel rendelkező táskában borzasztó egyszerű úgy eldugni, hogy azt napokig ne találja meg a kiegészítő tulajdonosa. És bár az Apple ezekre az esetekre is gondolt, nem túl körültekintően oldotta meg a védelmet.
Ha egy AirTag huzamosabb ideig van folyamatosan egy iPhone mellett, és az okostelefon számára az eszköz ismeretlen, akkor ezt jelzi. Viszont ehhez némi időnek el kell telnie. Az igazán komoly gond pedig abban az esetben van, ha nem iOS-t futtató készülékkel rendelkezik az érintett, mert ilyenkor legfeljebb hangjelzéssel szól a kiegészítő arról, hogy elveszett, és így lehet róla tudomást szeretni. Viszont a jelzést csak 3 nap múltán adja le, szóval háromnapos nyomkövetés teljesen észrevétlenül hajtható végre a kütyüvel.
Tisztában van a cég annak a veszélyével, hogy visszaélhetnek a kütyüvel, viszont tenni nem egyszerű a visszaélések megakadályozása vagy adott esetben ezek felgöngyölítése érdekében.
Az Apple minden AirTag esetében biztosít leolvasási opciót, ezt egy megfelelő androidos mobillal is meg lehet oldani, de csak minimális információt ad a vállalat arról, hogy pontosan mi is ez az eszköz, és hogyan lehet „hatástalanítani”. Az Apple a saját weboldalán gondoskodik leírásról és ott jelzi azt is, hogy miként tudja az energiaellátásról gondoskodó elemet eltávolítani.
Kideríthető, hogy egy kémkedésre használt AirTag kinek a tulajdonában áll(t), így amennyiben nem elég ügyes a kémkedő fél, könnyen lebukhat. Vagyis lebukhatna, ha az Apple egyszerűen közölné ezt az adatot, de ez nem így megy. Minden AirTag rendelkezik egy saját szériaszámmal, ami teljesen egyedi. Viszont erről az Apple csak bírósági végzésre szolgáltat adatokat. Tehát amennyiben valaki addig megy, hogy feljelentést tesz a rendőrségnél, legfeljebb akkor derültet fény arra, hogy ki próbált utána nyomozni.
Viszont amennyiben nem telik el a három nap anélkül, hogy a felhasználó mobilja ne kerülne a nyomkövetésre használt AirTag közelébe, akkor a lebukás veszélye minimális. Szakértők szerint a családon belüli problémásabb kapcsolatoknál például óriási gondot okozhat egy nem megfelelően használt nyomkövető, de akár a munkatársa után is szinte észrevétlenül tud az ember nyomozni így.
A The Washington Post ki is próbálta a dolgot, amiből egyértelműen kiderült, hogy működik. Az egyik újságíró a másik holmijába rejtette az AirTaget, és szinte minden lépését figyelemmel tudta kísérni. Az apró kütyü még a lakhelyét is címre pontosan behatárolta az „áldozatnak”, aki persze ebben az esetben nem áldozat volt, mert be volt avatva a tesztelésbe.
