ELSŐKÉNT AZ INTEL 4 GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁVAL INDULHAT MEG AZ EUV ALAPÚ TÖMEGTERMELÉS AZ INTEL EURÓPAI GYÁRÁBAN

A FAB 34-es üzemben elinduló sorozatgyártás egy rendkívül fontos mérföldkő, ennek megfelelően nagyszabású ceremónia keretén belül kezdődhetett meg a folyamat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. okt. 2. 7:52
Elsőként az Intel 4 gyártástechnológiával indulhat meg az EUV alapú tömegtermelés az Intel európai gyárában

Az Intel vezetője, Pat Gelsinger ma, azaz 2023. szeptember 29-én indította meg az Intel 4 gyártástechnológia köré épülő chipek termelését az írországi FAB 34-es üzemben, ami egy igen komoly mérföldkőnek tekinthető. A vállalat eddig csak az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül és az Oregon állam területén található D1-es üzemben indította el az Intel 4 gyártástechnológiára alapozó, EUV levilágítást használó sorozatgyártást, méghozzá a D1-es üzemben, így az írországi gyár csatasorba állásával most már két helyszínen folyhat a termelés a legmodernebb gyártástechnológia alkalmazása mellett. Az Intel 4 gyártástechnológia használata mellett egyebek mellett processzorok készülnek majd, de egyéb termékek gyártásához is bevetik.

Galéria megnyitása

Mindkét üzemben egyforma feltételek mellett folyik a szilíciumostyák gyártása, ezzel egy időben pedig mindkét helyen folyamatosan fejlesztik a gyártástechnológiát is annak érdekében, hogy a termelékenység növekedjen, illetve a chipek közötti teljesítménykülönbségek csökkenjenek, azaz minél homogénebb és hatékonyabb lehessen a gyártás. Ezt a statisztikai termelés felügyelet keretén belül garantálják, ami az Amerikai Egyesült Államok területén már alkalmazásban áll, és az írországi FAB 34-es üzemben is fontos szerepet kap.

Galéria megnyitása

Az előzőleg 7 nm-es csíkszélességként emlegetett gyártástechnológia, ami a nevezéktan módosítását követően egyszerűen csak Intel 4 név alatt fut, elég komoly előrelépést hoz az Intel 7-hez, azaz a 10 nm-es csíkszélességhez képest. A  hivatalos tájékoztatás szerint az EUV alapú Intel 4 csíkszélességgel készített chipek ugyanazon teljesítménykereten belül 21,5%-kal magasabb órajel elérésére képesek, de ha a fogyasztás csökkentése a fontosabb az adott helyzetben, akkor azonos órajel mellett 40%-kal alacsonyabb fogyasztást tudnak elérni. Az új gyártástechnológia nemcsak az előbbiek miatt fontos, hanem azért is, mert segítségével kétszeresére növelhető a tranzisztor-sűrűség, ami a nagyteljesítményű könyvtáraknak, illetve az EUV levilágításnak és a második generációs COAG (Contact Over Active Gate) technológiának köszönhető.

Az Intel hivatalos közleménye szerint az Írországban, Leixlip város térségében található FAB 34-es üzem egy fontos része lesz az európai gyártásnak, ami a Németországban, Magdeburg térségében található gyárkomplexummal, valamint a Lengyelországban felépülő összeszerelő és tesztelő állomással együtt segít megteremteni a végponttól végpontig terjedő félvezetőgyártó láncot Európa területén.

Galéria megnyitása

Az írországi FAB 34-es üzemben fontosnak tartják, hogy a gyártáshoz felhasznált elektromos áram 100%-ban megújuló energiaforrásból származzon, ennek megfelelően ilyen forrásokat is használnak, valamint a gyártás során felhasznált víz 88%-át visszaforgatják a Liffey folyóba. A gyártó a 2022-es év folyamán mindössze a teljes hulladékának 0,6%-át juttatta el szeméttelepre, ami elég beszédes eredmény. Ezek az erőfeszítések segítenek az Intel számára, hogy elérje a 100%-ban megújuló energiaforrásokból származó energiafelhasználást a globális működés során, de ezzel együtt a vízfelhasználás pozitív mérlegére és a szeméttelepre kerülő hulladék nulla százalékra történő leszorítására is figyelmet fordítanak – ezeket a célokat 2030-ig szeretnék elérni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2023. okt. 2. 21:02
#1

Tipikus intel: intel 7, ami meg mindig 10nm (ez hanyadik +?), aztan intel 4, ami meg 7nm!  :/

Cseppet sem megteveszto, vajon miert !?, (csak nem azert, h megtevesszuk a gyanutlan usert ?!), aztan majd jonnek a magyarazatok, h ez a nm az nem az a nm, blabla

Busterftw
Busterftw
2023. okt. 3. 15:10

@marc23 De jonnek am.
Egyaltalan nem megteveszto.A nevezektan mar vagy 30 eve marketingszam, a tobbiek szaladtak elore, most az Intel korrigalt.
Specben az Intel 7 mar boven ott van a TSMC N7-nel, miert ne hivnak annak?
https://cdn.wccftech.com/wp-content/uploads/2023/09/2023-09-19_21-05-45-1456x819.png
Intel 7 van es Intel 4.

Atlag jozskanak es fortnite petikenek meg aztan tokmindegy, hogy milyen nevezektannal keszult a CPU-ja.

De ha neked vannak az ellenkezojere erveid, cafolataid, linkelheted.

Vissza az oldal tetejére