Az igaz szerelem, de legalábbis a szabad párválasztás jobb szülőkké teszi a zebrapintyeket egy új kutatástanúsága szerint, amelynek során a szakértők „párkeresőt” játszottak a madarak mellett. A zebrapintyek az állatvilág azon fajai közé tartoznak, amelyekben az egyedek élethosszig tartó párkapcsolatban élnek, és a hím és a nőstény közösen neveli a kicsinyeket.

A párválasztás módját vizsgáló kutatások többsége arra koncentrál, hogy az állatok milyen minőségi vonásokat vizsgálhatnak potenciális partnerükben. Ez azonban azt feltételezi, hogy egy adott faj minden egyede egyetért abban, hogy mitől lesz kívánatos a másik nem egy tagja. Ezek a vizsgálatok tehát a személyes preferenciákkal nem nagyon foglalkoznak, holott a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek is fontos szerepet játszanak a döntésben. Hogy ez a személyes választás min múlhat, azzal kapcsolatban is akadnak azért elméletek. Egyes szakértők szerint az állatok igyekeznek olyan párt találni, akinek génjei kompatibilisek saját génkészletükkel, míg mások szerint a lényeg a viselkedésen van, vagyis a párválasztás során azokat preferálják az egyes egyedek, akikkel a későbbiekben képesek jól együttműködni.

Ezen kérdés eldöntésére tervezték meg a Max Planck Ornitológiai Intézet kutatói a már említett kísérletet, amelynek során kipróbálták, hogy mi történik akkor, ha az állatokat ők maguk párosítják össze, és nem hagynak szabad választási lehetőséget a vizsgálat alanyainak. Először egy „villámrandit” rendeztek 160 zebrapinty számára, majd a kialakult párok egy részét felbontva olyan hímeket és nőstényeket zártak össze ketrecekbe, akik nem választották ki egymást az előző szakaszban.

A párokat ‒ mind a szakértők által kialakított párokat, mind pedig a villámrandi után békén hagyott kontrollcsoport tagjait ‒ először külön-külön ketrecekben helyezték el néhány hónapra, majd öt hónapra két másik párral költöztették össze őket. A madarak ez idő alatt elkezdtek utódokat létrehozni, és ennek sikerességét vizsgálták a kutatók a különbözőképpen összeállt párokban. A kísérlet végére az egymást szabadon választó madarak 37 százalékkal több élő fiókával rendelkeztek, mint összekényszerített társaik.

Ennek több oka is volt, az elrendezett kapcsolatokban például háromszor annyi tojás maradt megtermékenyítetlenül, mint a kontrollcsoport párjainál, több tojásnak veszett nyoma, és kikelés után is több fióka pusztult el. Jellemzően a hímek bizonyultak gondatlanabb szülőknek az összekényszerített párokban, különösen a fiókák kikelése után. Sokat maradtak távol a fészektől, így magára hagyták a kicsinyeket legsebezhetőbb életszakaszukban.

A nőstények cserébe sokkal kevésbé voltak hajlandóak párosodni a nekik kijelölt hímmel, így a hímek gyakran más nőstény után néztek. A kutatók számára az is kiderült, hogy az embriók halálozási aránya egyforma volt a két csoportban, vagyis a fiókák alacsonyabb túlélési arányának nem genetikai okai voltak, hanem ez a kevésbé intenzív szülői gondoskodás számlájára írható. Ez pedig azt jelzi, hogy az egyéni preferenciák során nem kap kiemelt szerepet a genetikai kompatibilitás, hiszen ebben az esetben a kontrollcsoport tagjai egészségesebb embriókat hoztak volna létre.

Malika Ihle vezető kutató szerint a fiókák körében megfigyelt alacsonyabb túlélési arány inkább pszichológiai tényezőknek tudható be, amelyek az összekényszerített párokban megakadályozták abban, hogy megfelelő szülőkként viselkedjenek. A párkapcsolatok nagyon összetett viselkedésmintákat foglalnak magukba, hívja fel a figyelmet a probléma bonyolultságára Székely Tamás, a Bath-i Egyetem kutatója. A párok egyrészt azért is működhetnek jól, mert jól tudnak együtt dolgozni, másrészt viszont a munkamegosztás, egymás vonásainak kiegészítése is fontos lehet. „Ha a hím hatékonyabb a fészek védelmében, a nőstény pedig ügyesebben táplálja a fiókákat, a pár sikere éppen a munkamegosztási képességen múlhat” ‒ mondja a szakértő.