Bár testünk jelenleg is képes a törött csontok összeforrasztására, ahogy öregszünk, ez a regenerációs képesség egyre rosszabbul működik. Még rosszabb a helyzet a porcokkal, amelyek ha egyszer elkoptak, egyáltalán nem nőnek újra. A Stanford kutatóinak felfedezése azonban megváltoztathatja mindezt, a szakértők ugyanis végre nyomára akadtak a csontokat és a porcokat képző őssejteknek.
Az emberi őssejtek sokfélék: embrionális változataikból a test gyakorlatilag bármely sejttípusa létrejöhet, a felnőtt szöveti őssejtek ugyanakkor jóval specializálódottabbak. Általában belőlük is kialakulhat többféle sejttípus, a lehetséges „végtermékek” rendszerint egy-egy szövet sejtjeire korlátozódnak. Bár a mesenchymális őssejteket, amelyekből csont, porc, zsír és izom is kialakulhat, már régóta ismerik a kutatók, a csontképződés utolsó előtti állomásának főszereplőit, a kifejezetten csontok és porcokat képző őssejteket mindeddig nem sikerült megtalálni.
2015-ben aztán Michael Longaker, a Stanford kutatója és kollégái áttörést értek el, amikor egerekben sikerült azonosítaniuk a kérdéses sejteket. Erre úgy voltak képesek, hogy a rágcsálókat genetikailag olyan módon módosították, hogy azok különböző irányokba elkötelezett őssejtjei más-más színnel jelentek meg a mesenchymális „keverékben”. A színkódolás révén a kutatók aztán követni tudták, hogyan lesznek ezekből specializálódott őssejtek, majd érett testi sejtek.
Amikor ilyen módon sikeresen azonosították a csont- és porcsejtekhez vezető sejtvonalat, a kutatók megvizsgálták, hogy milyen fehérjék találhatók az egerek csont őssejtjeinek felszínén, majd az emberekben is elkezdtek hasonló mintázatú sejteket keresni. Sajnos azonban nem találtak ilyeneket, így új stratégia után kellett nézni.
Longaker és csapata ezt követően magzati maradványokat kezdtek vizsgálni, különös tekintettel ezek fejlődésben lévő csontvégeire. Mivel úgy tűnt, hogy a sejtfelszíni fehérjék nem jelentenek jó alapot az azonosításra, a sejtek génkifejeződésére koncentráltak, és ez alapján igyekeztek az egerekben azonosított sejtekhez hasonlókat találni az emberi szövetekben.
Ez a megközelítés pedig már sikeresnek bizonyult: találtak hasonló génműködésű sejteket, és amikor ezeket laborkörülmények között tenyészteni kezdték, azokból csont, porc és a csont belső szivacsos állománya kezdett kialakulni. Később a szakértők csípőprotézis-műtétek során eltávolított felnőtt csontokban is megtalálták ugyanezen sejteket, és ezekből szintén sikerült Petri-csészében érett vázszöveteket növeszteni.
Longaker reményei szerint a felfedezés egy évtizeden belül klinikai szinten is hasznosíthatóvá válhat. Az elöregedő nyugati társadalmakban egyre fontosabb, hogy az idős lakosság minél tovább mozgásképes maradjon, amihez elengedhetetlen a csontok megfelelő ütemű gyógyulása. Az őssejtek azonosításával pedig ez a folyamat remélhetőleg felgyorsítható lehet, például azok beültetése révén.
