A cápák egyszerre tűnnek félelmetesnek és lenyűgözőnek: első képviselőik 400 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki, mielőtt az első kalandvágyó kétéltűek elhagyták volna az óceánt, legtöbb fajuk rendkívül nehezen tanulmányozható, és számos elképesztően hatékony ragadozó akad köztük. Steven Spielberg Cápa című filmje óta a fehér cápák különösen félelmetes hírre tettek szert, amire kinézetükkel is rászolgálnak: az átlagosan 4–5 méteresre megnövő, közel 2 tonnás állatok több centis fogaikkal valóban vérszomjas ragadozóknak tűnnek.

A valóság persze nem egészen ez, a félelmek java cápák kapcsán is többnyire a hiányos ismeretekből ered. Bár a fehér cápák valóban az embert leggyakrabban megtámadó cápafajnak minősülnek, ölni csak nagyon ritkán ölnek, amiben szerepet játszhat az, hogy a jelek szerint nem igazán kedvelik az emberhúst, így ha emberre támadnak, azt többnyire csak véletlenül teszik.

A fehér cápák kapcsán máig rengeteg a rejtély, aminek megfejtésében mostantól nagy segítséget jelenthet, hogy a napokban egy amerikai kutatócsoport közzétette az első ilyen állat teljes genomját. A génkészlet feltérképezése egyrészt nagyon fontos lehet az állatokat a kihalástól megóvni próbáló szakértők számára, másrészt saját fajunk szempontjából is tartogat érdekességeket, mivel a fehér cápák meglepően hosszú ideig élnek és kiemelkedően ellenállóak a daganatos betegségekkel szemben.

Ami a genomot illeti, a fehér cápák genetikai állománya óriási: 41 pár kromoszómával rendelkeznek (az embernek 23 kromoszómapárja van), amelyek összesen 4,63 milliárd bázispárból épülnek fel (az emberi genom 3,23 milliárd bázispárból áll). A genom mérete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szekvenálásra csak most került sor, hiszen egy ekkora állomány feltérképezése még az egyre jobbá és egyre olcsóbbá váló szekvenálókkal sem kis feladat.

A munkának azonban kétségkívül volt értelme, hiszen a fehér cápák számtalan érdekes tulajdonsággal rendelkeznek. Egyrészt elképesztő mértékű regenerációra képesek: a halászok és a tengerbiológusok körében évtizedek óta keringenek történetek olyan állatokról, amelyek súlyos külső sérülések után pár hónappal tökéletesen gyógyultan bukkantak fel, és a vonatkozó kutatások is alátámasztották, hogy a cápák általánosságban nagyon gyorsan gyógyulnak.

Az új genomtérkép miatt pedig már azt is tudjuk, hogy miért van ez így. A gének vizsgálata alapján a fehér cápákban tényleg nagyon felturbózottan működik a sebgyógyulás: mind a véralvadást beindító összetevők, mind a seb regenerálódását megalapozó fehérjék rendkívüli hatékonysággal működnek, ráadásul több van ezekből bennük, mint bármely más gerincesben. A vizsgálatok alapján a fehér cápák gigantikus genomjának egy jelentős darabja csak a sebgyógyulás minél teljesebbé és gyorsabbá tételére szolgál, ami a szakértők szerint azt sugallja, hogy csúcsragadozói státuszuk viszonylag új fejleménynek számít.

A másik nagyon érdekes és emberi szempontból is fontos vonás, hogy a cápák háborítatlan körülmények között 75 évig is elélnek, mégsem jellemzőek rájuk a tumorbetegségek. Óriási méretük és hosszú élettartamuk a rákkal kapcsolatos elméletek egy része szerint azt sugallná, hogy mivel sokkal több sejtből állnak, a tumorok kialakulása is esélyesebb náluk. Az utóbbi évek kutatásai alapján azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagytestű, hosszú életű gerincesek (pl. az elefántok és a bálnák) nem lesznek gyakrabban rákosak, mint az ember. Ezt pedig elsősorban annak köszönhetik, hogy rendelkeznek egy géncsoporttal, amelynek elsődleges feladata a genetikai kód integritásának megóvása.

A fehér cápa genomja szintén tartalmaz egy méretes genomstabilizáló részt, amely DNS javító mechanizmusokat és különféle tumorellenes intézkedéseket foganatosít a sejtek kordában tartására. Ami az emberiség számára azért lehet kiemelten érdekes, mert a cápák evolúciósan meglehetősen távol állnak tőlünk, így tumorellenes eszközeik közt lehetnek olyanok, amelyek teljesen mások, mint a bennünk lévő, vagy a tumorterápiák során kifejlesztett mechanizmusok. Ezek alapján pedig egészen újfajta kezelések lehetnek kidolgozhatók. A szakértők a következő szakaszban éppen ezért tesztelni is akarják a cápagének tumorellenes hatékonyságát: a kiszemelt géneket egerekbe ültetik majd át, aztán az állatokat karcinogén hatásoknak teszik ki, hogy megnézzék, mennyire védenek az új gének a veszélyes mutációktól.