A CRISPR génszerkesztési technológia az elmúlt évtized talán legígéretesebb módszere a genetikai kórképek kezelésének. A technika laborban növesztett sejteken már bizonyított, az embereken való alkalmazásnak azonban van egy jelentős módszertani nehézsége: el kell juttatni abba a szövetbe molekuláris ollót, ahol a DNS-t szerkeszteni akarják. Ezért volt az, hogy eddig jobbára csak a szem betegségei kapcsán alkalmazták a módszert, hiszen ott könnyen célba juttatható a terápia.

Most először azonban a kutatók a vérbe fecskendezték a génszerkesztő komplexet olyan betegeknél, akiknél egy genetikai probléma halálos kimenetelű ideg- és szívproblémákhoz vezethet. Az új kezelés három érintett betegnél máris eredményesnek látszik, májukban csaknem teljesen leállt annak a toxikus fehérjének a termelődése, ami a problémákat okozza. Bár azt még nem lehet tudni, hogy a terápiával a transztiretin amiloidózis tünetei is mérsékelhetők-e, az előzetes eredmények alapján máris nagy várakozások övezik a gyógymódot. A módszer ugyanis azzal kecsegtet, hogy egyetlen kezeléssel élethosszig megóvhatja az érintetteket az öröklött problémától.

Az eredmények egyúttal az mRNS-alapú kezelések létjogosultságát is alátámasztják, mivel a kezelésben mRNS kódolja a CIRSPR egyik komponensét. A COVID-19 elleni vakcinákkal debütáló módszer ezzel újabb fontos lépést tehet afelé, hogy általánosan elterjedtté váljanak az ilyen jellegű gyógymódok.

A kérdéses, jelenleg is folyó klinikai vizsgálat során a CRISPR-technológiával azt a gént igyekeznek deaktiválni a szakértők, amely a betegekben a transztiretin nevű fehérje rosszul összehajtogatódott verziójának termelődése mögött áll. Ezek a hibás fehérjék aztán felhalmozódnak az idegekben és a szívben, és fájdalmat, érzéketlenséget és szívproblémákat váltanak ki. Az állapot meglehetősen ritka, és egy engedélyezett gyógyszerrel (patisiran) szinten tartható. A Regeneron Pharmaceuticals és az Intellia Therapeutics nevű stratup kutatói azonban alternatív, végleges megoldást keresnek a betegségre.

A tavalyi évben a CRISPR révén már sikerült a sarlósejtes vérszegénység egyik típusának gyógyítása. Ehhez azonban a kutatóknak először el kellett távolítaniuk a betegek véréből a kóros vérsejteket, ezeket a laborban génszerkeszteni, majd újra infundálni a testbe. Más kutatások keretében pedig, ahogy már említettük, a szem különböző betegségeit igyekeznek közvetlen CRISPR-injekciókkal orvosolni.

A legtöbb genetikai probléma esetében azonban ahhoz, hogy a kezelés eljusson a kívánt szövetekbe, azt a vérbe kell juttatni, majd valahogy biztosítani, hogy a megfelelő helyen kössenek ki az összetevők. A máj esetében annyival könnyebb a helyzet, hogy a szerv automatikusan kiszűri az idegennek ítélt részecskéket, vagyis ha a májba szánnak valamit, csak azt kell biztosítani, hogy ez megtörténjen.

A mostani klinikai vizsgálatban négy férfi és két nő vesz részt, akik 46–64 évesek, és mindannyian transztiretin amiloidózisban szenvednek. A kezelés során olyan lipidrészecskéket injektáltak vérükbe, amely két különböző RNS-t tartalmazott: egy mRNS-t, amely a Cas nevű, a DNS-szálat átvágni képes enzimet kódolja, és egy vezető RNS-t, amely a transztiretin génjéhez irányítja a komplexet. Amikor a Cas belevág a DNS-be, a javító mechanizmusok összeillesztik a vágott végeket, de a javítás tökéletlen lesz, így a gén elveszti aktivitását.

28 nap elteltével az a 3 férfi, akik magasabb dózisban kapták meg a kezelést 80–96 százalékkal alacsonyabb transztiretinszinttel rendelkezett, mint előtte. Összevetésképpen a patisiran csak 81 százalékkal csökkenti a kóros fehérje mennyiségét. Az eredmények tehát nagyon ígéretesek, és azzal kecsegtetnek, hogy a kezelés életre szóló megoldást jelenthet a betegek számára.

Hogy a tünetek is mérséklődni fognak-e a kezeléstől, annak feltárása akár hónapokba is beletelhet, ahogy a már felhalmozott hibás fehérjék elkezdenek lebomlani a szervekben, és mivel nem kapnak utánpótlást, az érintett szövetekben is csökkenni kezd a mennyiségük. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a kezelés hatásos, és alkalmazása csak rövid távú mellékhatásokkal jár együtt.

Problémák persze lehetnek, hiszen előfordulhat például, hogy utólag kiderül, hogy a komplex rossz helyen vágott bele a DNS-be, vagy esetleg nem csak a májban fejtette ki hatását. Ez funkciókieséseket, illetve kóros, például rákos folyamatokat is eredményezhet. Az mRNS-es megközelítés ugyanakkor a szakértők szerint biztonságosabbnak tűnik annál, amikor vírusokkal juttatják be a kívánt fehérjék genetikai kódját a sejtekbe. Így ugyanis a folyamat sokkal szabályozhatóbb, hiszen mind az mRNS mennyisége, mind a kezelés ideje meghatározható. A vírusok által bejuttatott gének tartósan is megmaradhatnak a sejtekben, ahol aztán nem kívánt módokon is működni kezdhetnek, az mRNS viszont dolgát elvégezve lebomlik.

A kezelés más olyan májbetegségek mRNS-sel és CRISPR-techonológiával való kezelése előtt is megnyithatja az utat, ahol egy-egy gén módosításával vagy deaktiválásával javítható a betegek állapota. Sőt: a gének módosításával a máj akár arra is rávehető lehet, hogy más, a test egyéb részeiről hiányzó enzimeket is megtermeljen, és így más kóros állapotokon is javítson.