A gyors rádiókitörések a másodperc tizedénél rövidebb ideig tartó felvillanások, amelyek során a Nap energiájának akár 100 milliószorosa is kisugárzódhat. Ilyen jelenségeket először 2007-ben észleltek a csillagászok, és azóta kiderült, hogy a kitörések a kozmosz minden irányából érkeznek felénk. Forrásuk ugyanakkor bizonytalan volt, mivel a legtöbb eddigi esetben a kitörések túl messziről eredtek ahhoz, hogy fel lehessen tárni, milyen égitesthez köthetők.

Egy amerikai-kanadai kutatócsoport azonban a napokban arról számolt be, hogy most először saját galaxisunkból származó gyors rádiókitörést észleltek, és ennek forrását is sikeresen azonosították. Az erős rádiójel a rendelkezésre álló információk szerint egy magnetárhoz köthetők. Ezekről az égitestekről a szakértők egy ideje már gyanítják, hogy közük lehet a hasonló kitörésekhez, és az első követlen megfigyelés, amely során sikerült egy kitörést egy konkrét objektumhoz kötni, megerősíti ezt a teóriát.

Az első észleléseket a kanadai CHIME rádiótávcsővel végezték a szakértők, amely 2020 áprilisában szokatlan aktivitásra lett figyelmes egy nagyjából 30 ezer fényévre, a Tejútrendszer centruma felé eső magnetár felől. A kérdéses égitest a galaxisunkban ismert maroknyi olyan neutroncsillag közé tartozik, amely különösen erős mágneses térrel bír. A kutatócsoport tagjait előzőleg más szakértők figyelmeztették, hogy a magnetár aktív lett a röntgentartományban, így érdemes lehet rá odafigyelni.

És valóban így lett: röviddel a röntgenaktivitás fokozódása után a CHIME egy gyors rádiókitörést észlelt a kérdéses égitest irányából, amelyet sikerült visszakövetni ehhez az égitesthez. Ráadásul a mérések szerint a kitörés idején a magnetár 3000-szer fényesebb volt a rádiótartományban, mint bármelyik eddig megfigyelt hasonló égitest.

Az tehát már tudjuk, hogy a magnetárok képesek gyors rádiókitöréseket produkálni, de az továbbra is kérdés, hogy ezt hogyan teszik. A világegyetemben a rádiósugárzás a legtöbbször úgynevezett szinkrotronsugárzás nyomán jön létre: ennek során nagy energiájú elektronok véletlenszerűen mágneses terekben mozognak, és közben a rádiótartományban sugároznak. A szupernehéz fekete lyukak, a szupernóvamaradványok és a galaxisokban található forró gáz esetében általában ez a rádióhullámok forrása.

A fizikusok azonban úgy sejtik, hogy a magnetárok esetében egy teljesen más folyamat állhat a rádiókitörések mögött. Ennek során az elektronok nem véletlenszerűen kerülnek interakcióba a mágneses térrel, hanem ezt tömegével, koherensen teszi, hasonlóan ahhoz, mint amikor a Földön generálunk rádióhullámokat, elektronokat egyirányú áramlását valósítva meg egy dróton keresztül. Hogy ez a magnetár kapcsán hogyan valósul meg, az azonban továbbra is rejtély.

Az első kitörés óta más műszereket is a magnetárra irányítottak a csillagászok, és azóta több újabb, bár az elsőknél jóval gyengébb rádiókitörést detektáltak. A szakértők azt remélik, hogy az égitest viselkedésének monitorozása révén közelebb juthatnak ahhoz, hogy pontosan hogyan képződnek a kitörések.