Amikor egy csillag gázt bocsát ki, az könnyen egy közeli bolygó végét jelentheti. A csillagászok a Nature új számában egy közeli csillagból származó koronakidobódás (CME) észleléséről számolnak be, és ez az első alkalom, hogy ilyen plazmakitörtést a Napon kívüli csillag körül észleltek. Ha a StKM 1-1262 nevű csillag körül lenne egy Földhöz hasonló bolygó az élhető zónában, amelynek légköre és mágneses mezője hasonló a miénkhez, a kutatócsoport becslése szerint a CME közvetlen becsapódása a légkört a bolygó felszínéig nyomhatta volna, így a kozmikus sugárzás gyakorlatilag sterilizálta volna a planétát.
„A légkör és alapvetően maga a bolygó is teljesen ki lenne téve a napszélnek és a CME plazmájának, ami rossz hír lenne” – mondja Julián Alvarado-Gómez asztrofizikus, a Leibniz Intézet munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban.
Az StKM 1-1262 egy halvány, vöröses csillag, amelyet M-törpének neveznek, és amelynek sugara a Nap sugárának körülbelül kétharmada. A csillagászok az M-törpékre összpontosítanak az élhető exobolygók keresése során, amelyek a Nap környékén található összes csillag körülbelül 70%-át teszik ki, és nem csak azért, mert olyan sok van belőlük. Ezek a csillagok könnyű célpontok a csillagászok két fő módszerével történő bolygókereséshez: kis méretük miatt fényességük jobban csökken, amikor egy bolygó elhalad előttük, és alacsony tömegük miatt a nagy, keringő bolygók jobban vonzzák/rángatják őket.
A csillagászok azonban attól tartanak, hogy az M-törpék nem annyira kedvezőek a bolygók számára. Gyakran bocsátanak ki erős röntgen- és ultraibolya sugárzást, amely idővel felmelegítheti és ionizálhatja a közeli bolygók légkörét, ami miatt azok elvesznek az űrben. „Az M-törpéket folyamatosan felvillanások kísérik, és nevetségesen fényesek” – mondja Joseph Callingham, a Holland Rádiócsillagászati Intézet munkatársa. A koronakidobódások szintén aggodalomra adnak okot: ezek olyan töltött anyagokból álló árapályhullámok, amelyek képesek összenyomni a bolygó mágneses terét, és ha elég erősek, elszívják a légkörét.
Azonban a sok kutatás ellenére a csillagászok eddig nem észleltek koronakidobódást a közeli M-törpék esetében. Az ilyen csillagok erős mágneses mezőkkel rendelkeznek, amelyek nagyságrendekkel erősebbek a Napénál, ami miatt felmerült néhány csillagászban, hogy vajon az erős mágneses mezők valamilyen módon gátolják-e a koronakidobódások kialakulását, visszatartva az anyag elszökését.
Callingham csapata úgy döntött, hogy a Low-Frequency Array (LOFAR) segítségével, amely egy több mint 20 ezer antennából álló hatalmas rendszer Hollandiában és más közeli országokban, a rádiókitörések egyik típusára koncentrál. A csapat 86 ezer közeli csillagot vizsgált meg, 8 órán át folyamatosan figyelve az égboltot. Csak egy olyan rádióimpulzust észleltek, amelyet kerestek, ez az StKM 1-1262 felől érkezett, egy koronakidobódás egyételmű jeleként.
A csapat számításai szerint a kidobott plazma sebessége 2400 kilométer/másodperc volt, ami eléggé a felső határ kidobódási sebességek között, mondja Alvarado-Gómez. A megfigyelések alapján a kutatók becslése szerint egy tipikus M-törpe átlagosan 500 évente produkálhat koronakidobódást. Bár ez ritkának tűnik, a bolygókon az élet kialakulása hosszú időt vesz igénybe, és az ilyen ismételt kitörések biztosan nem segítenek benne. A NASA James Webb űrtávcsöve jelenleg az M-törpék körül keringő kőzetbolygók légkörének kutatásának korai szakaszában van, de eddig nem jutott különösebb eredményre. Abel Méndez, a Puerto Ricói Egyetem Arecibo-i campusának bolygók élhetőségével foglalkozó kutatója pedig úgy véli, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy az M-törpékkel kapcsolatos aggályok komolyak és megalapozottak.
