Első alkalommal detektáltáka szakértők ahogy egy távoli csillag fénye annak bolygójáról visszaverődik. Az észlelést túlságosan kis távcsővel hajtották végre ahhoz, hogy a tükröződő csillagfény alapján túl sok új információkat derítsenek ki az exobolygóról, de a módszer a kutatók szerint nagyobb műszerekkel alkalmazva arra is alkalmas lehet, hogy a Földhöz hasonló bolygókat azonosítsanak a segítségével.
Az extraszoláris bolygók közvetlen észlelése a legtöbb esetben lehetetlen feladat, mivel az égitestek elvesznek központi csillaguk fényében. A korábbi évek során a kutatók ennek ellenére információkat tudtak kideríteni a csillaga előtt áthaladó bolygó méreteiről, és akár légkörének minőségéről is, pusztán az alapján, hogy hogy az atmoszféra mennyit nyel el a központi objektum fényéből.
Jorge Martins, a portói Asztrofizikai és Űrtudományi Intézet kutatója és kollégái azonban más megoldást alkalmaztak a Földtől mindössze 50 fényévnyire található 51 Pegasi btanulmányozására. Az exobolygó 20 évvel ezelőtt az első olyan planéta volt, amelyet egy fősorozatbeli, Naphoz hasonló csillag körül detektáltak a csillagászok. A kutatók ez alkalommal az Európai Déli Obszervatórium 3,6 méteres távcsövét, és egy erre rászerelt radiális sebességmérő műszert (HARPS) használtak az észleléshez. A radiális sebességmérés során a bolygókat az alapján azonosítják, hogy gravitációjuk milyen mértékű imbolygást okoz központi csillaguk mozgásában. A metódussal főleg a csillagukhoz nagyon közel keringő, nagytömegű bolygók, vagyis a forró jupiterek észlelhetők, és ebbe kategóriába esik az 51 Pegasi b is.
Jelen esetben a metódust új formában alkalmazták, és az imbolygást a csillag spektrumának apró változásain keresztül figyelték meg. Amikor a spektrum a vörös felé mozdul el, az azt jelenti, hogy a csillag éppen távolodik tőlünk, ha pedig a kék felé tolódnak el a korábban mért színképvonalak, az közeledést jelent. Ismételt mérések révén megállapítható az imbolygás mértéke és periódusa, ebből pedig kikövetkeztethetők a mozgást kiváltó bolygó legfontosabb ismertetőjegyei.
A portói csapat a spektrumot vizsgálva az elsődleges eltolódások mellett felfigyeltegy második, jóval gyengébb, de hangsúlyosabban a vörösbe és a kékbe tolódó periodikus jelsorra is. Magyarázatuk szerint ez utóbbi abból adódhat, hogy a csillagfény egy része nem egyenesen a csillagból érkezik a Földre, hanem visszaverődik az 51 Pegasi b nevű bolygóról, és csak ezt követően kezdi meg útját otthonunk felé. Mivel a bolygó mozgása sokkal gyorsabb, mint a központi csillag imbolygása, a jelsor „kilengései” is nagyobbak lesznek.
Az új megfigyelési adatok alapján sikerült pontosítani az exobolygó tömegét, ami fele a Jupiterének, és pályasíkjának dőlésszögét is, ez 9 fokkal tér el a Földéhez képest. Az új információkból a bolygó fényvisszaverő képességére vonatkozólag is következtetéseket tudtak levonni a csillagászok, ami azért érdekes, mert az albedó értéke árulkodhat arról, ha a bolygót a Vénuszhoz hasonlóan vastag felhőréteg veszi-e a körül, vagy hogy milyen anyagú a felszíne.
Az ilyen részletekbe menő eredményekre azonban még egy darabig várni kell, pontosabban addig, amíg az obszervatórium legnagyobb távcsöve, a 8,2 méteres VLT is egy pillantást vethet a bolygóra és csillagára. 2016-ban ez a teleszkóp egy új, minden eddiginél precízebb spektroszkópot is kap, amellyel még pontosabb mérések végezhetők a hasonló égitestekkel kapcsolatban.
