A LIGO és a Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok kutatói 2020 januárjában, 10 nap különbséggel detektálták az eseményeket. A hullámokat, amelyek átmenetileg megnyújtották, majd megrövidítették a téridőt, az első esetben kollaboráció két detektora, a louisianai és a pisai lézer interferométer rögzítette, a második esetben pedig mindhárom detektor észlelte..

A fekete lyukak nagyon erős gravitációval rendelkező objektumok, amelyek közvetlen közeléből a fény sem képes elszökni. Csillagok halálával képződnek, amikor az égitest gravitációs összeomláson megy át. A neutroncsillagok keletkezése hasonló, ezek is rendkívül sűrű anyagú, magukba roskadt csillagok, amelyek nagyrészt szorosan egymás mellé pakolt neutronokból állnak.

Susan Scott, az eredményekről beszámoló tanulmány egyik szerzője elmondása szerint a hasonló észlelések azért érdekesek, mert a detektált jelekből egyre többet lehet megtudni az ütközésben résztvevő égitestekről, és arról is, hogyan zajlik egy ilyen összeolvadás ebben a rendkívül furcsa fizikájú környezetben. Az ütközés egyébként ebben az esetben inkább bekebelezés, hiszen a fekete lyuk gyakorlatilag magába szippantja a neutroncsillagot.

Az összeolvadások résztvevőit tömegük alapján azonosítják a szakértők, ha egy bizonyos tömeg fölött van egy égitest, az valószínűleg fekete lyuk, ha alatta, akkor vélhetően neutroncsillag. A LIGO-Virgo kollaboráció korábban két olyan ütközést is észlelte, amelynek a résztevői valószínűleg egy-egy fekete lyuk és neutroncsillag voltak, de ezek esetében nem sikerült megbízhatóan belőni a tömegeket.

A tavalyi év elején, január 5-én és január 10-én detektált hullámok kapcsán azonban a szakértők az észlelt jelek és az elméleti modellek alapján elég pontosan meg tudták határozni az objektumok maximális tömegét. És ezen becslések alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egy-egy neutroncsillag és fekete lyuk vett részt az ütközésekben. Hogy az események pontosan hol zajlottak, azt nem sikerült meghatározni, de az bizonyosnak tűnik, hogy az egyik 900 millió fényévre, a másik 1 milliárd fényévre lehetett tőlünk.

Az események alapján az univerzum átfogóbb működésére is következtettek a kutatók. A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy hasonló összeolvadásokra nagyjából havonta kerül sor a Föld egymilliárd fényéves környezetében. A detektorok következő észlelési szakaszában, amely következő nyáron kezdődik, kifejezetten keresik majd ezeket a jeleket, amelyek új forrást jelentenek az eddigi gravitációshullám-észlelésekhez képest.