A szakértők régóta tudják, hogy az aszteroidáknak is lehetnek kísérőik, és mostanra már több olyan rendszert is ismernek, amelyben három égitest kering egy közös tömegközéppont körül. A 130 Elektra katalógusjelű égitestről azonban nemrégiben kiderült, hogy három holdja is van, amivel az első ismert négyes aszteroida.
Az Elektra a Mars és a Jupiter között húzódó Kisbolygóövben kering, és meglehetősen régen, 1873-ban fedezték fel. A krumplit formáló égitest 260 × 200 × 164 kilométeres, vagyis meglehetősen nagy méretű ebben a kategóriában. Enyhén elliptikus pályán kering a Nap körül, amely 22 fokkal meg van döntve a Naprendszer fő síkjához képest. Első holdját 2003-ban a Keck távcső segítségével fedezték fel. Ez nagyjából 6 kilométer átmérőjű, és 1300 kilométerre kering az Elektrától. Felfedezését éppen a nagy távolság és a relatíve nagy méret könnyítette meg. A második holdat jóval nehezebb volt detektálni, ez ugyanis mindössze 2 kilométer átmérőjű, és 500 kilométerre kering az aszteroidától. Ezt 2014-ben észlelték először a VLT rendkívüli felbontású SPHERE kamerájával, egy három hetes megfigyelési időszak eredményeként.
A harmadik holdat szintén ezeken a felvételeken találták meg, de csak a tavalyi év végén. A SPHERE rendkívül halvány objektumok észlelésére is képes, az adatok feldolgozása azonban gyakran sok időbe telik, ahogy most is történt. A harmadik kísérőt 2005 előtt lehetetlen lett volna detektálni, ugyanis még nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges feldolgozási módszerek.
Az újabb holdacska eredetileg teljesen eltűnt az Elektra halójában, vagyis az aszteroidáról szóródó fényben, a szakértők azonban egy új módszerrel eltüntették ezt a derengést a képekről, és így detektálni tudták a kisebb égitestet. A holdat, mint kiderült, 2014-ben három napon is észlelte a SPHERE. Az égitestek akkori pozíciója miatt a pontos pályát nem lehet megállapítani, de az objektum a becslések szerint 1,6 kilométer átmérőjű lehet, és 16 óránként kerüli meg az Elektrát, amelytől nagyjából 344 kilométerre kering. A felfedezés nagyon nagy eredmény, hiszen a kis hold fényessége mindössze ezerötszázada az Elektráénak.
A szakértők szerint a holdak valószínűleg nagyobb becsapódások nyomán keletkezhettek az Elektrából kidobódott anyagból, hasonlóan a Föld Holdjához. Az aszteroidák esetében a holdak jelenléte különösen fontos, mivel ha magányosak, nagyon nehéz megállapítani a tömegüket és az összetételüket, kísérők jelenlétében azonban sokkal egyszerűbbé válik a képlet.
