A japán SoftBank még 2016 folyamán tett szert az ARM-re, amiért akkoriban 32 milliárd dollárnak megfelelő összeget kellett „letennie az asztalra”. Ahogy az elmúlt hetek szivárgásai alapján kiderült, a japán vállalat éppen pénzügyi helyzetének áttekintésével és javításával foglalkozik, amelynek részeként felmerült az ARM eladásának lehetősége is. A pletykák alapján az egyik legesélyesebb vásárló az Apple lehetne, ám a cupertinóiak nem érdeklődtek a lehetőség iránt – pedig az Apple éppen most kezd áttérni ARM alapokra a Mac termékcsalád esetében. Van persze egy másik, komolyabb szándékokkal rendelkező érdeklődő is, aki a pletykák alapján nem más, mint az Nvidia.

Galéria megnyitása
A gyár nélküli vállalat portfóliójába remekül illene az ARM, hiszen segítségével új szegmensekbe törhetne be a cég, ám a tényleges felvásárlás elé akadályok is gördülhetnek majd – no de ne szaladjunk ennyire előre. Az üggyel kapcsolatban jól informált források azt állítják, az ARM és az Nvidia illetékesei között már előrehaladott tárgyalások folynak, ami arra engedhet következtetni, hogy puszta érdeklődésnél jóval többről van szó.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, heteken belül megszülethet a megállapodás is. Érdekesség, hogy jelenleg az Nvidián kívül nincs senki versenyben az ARM megszerzéséért folytatott küzdelemben, ami a potenciális vásárló számára kedvező helyzetet teremthet.

Az ARM 2016 folyamán 32 milliárd dollárért cserélt gazdát, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, a vállalat is értékesebbé vált, így az elemzők szerint 44 és 55 milliárd dollár közötti összegben állapodhatnak meg a felek, amennyiben tényleg sor kerül az eladásra. A végleges tranzakció előtt persze a hatóságoknak is rá kell bólintaniuk az ügyletre, valamint az ARM ügyfelei is kérhetnek biztosítékokat azzal kapcsolatban, hogy az új tulajdonos vezetése alatt is elérhetőek maradjanak a licencelt technológiák, valamint az eddigi üzleti kapcsolatok se kerüljenek a süllyesztőbe.

A fenti pletykák alapján heteken belül megállapodhatnak a felek, de az sincs kizárva, hogy elhúzódnak a tárgyalások, végül is óriási üzletről van szó – akkoráról, amekkorára az IT szektorban nem igazán volt példa az elmúlt évek során, már ami a felvásárolandó vállalat értékét illeti.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2020. aug. 3. 16:00
#1

Jó hír, hogy nem kínai a vásárló. Rossz hír, hogy az NV nem éppen az aki bármilyen technológiákkal jól bánik. Már annyi mindent küldött a sírba, hogy az borzalom. Tény, hogy az ARMot talán ők sem lennének képesek kinyírni, illetve ennél azért nehezen játszhatnák be már ezen a ponton, hogy csak exkluzívan az ő eszközeikkel működik. Max annyira fel viszik a licensz árakat, hogy elkezd mindenki x86 os telefonokat gyártani inkább x)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. aug. 5. 9:59

@Meteoreso  és adna licenszt az android oldalnak meg az ms cuccainak?

Gyakorlatilag kivegezne magat vele hosszutavon.

Vissza az oldal tetejére