ELON MUSK PRÓBÁLJA AKADÁLYOZNI AZ APPLE MŰHOLDAS SZOLGÁLTATÁSÁNAK FEJLŐDÉSÉT

Az a hír járja, hogy az Apple lépten-nyomon olyan akadályokba ütközik, amiket a SpaceX vezére igyekszik elé gördíteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. ápr. 2. 11:34
Elon Musk próbálja akadályozni az Apple műholdas szolgáltatásának fejlődését

Már évek óta biztosít az Apple műholdas üzenetküldési szolgáltatást az iPhone-ok keretei között, az elsők között indított el ilyen lehetőséget a vállalat a Globalstar partnerségében. A cég szeretné fejleszteni, bővíteni ezt a funkciót a mobiltelefonjain, viszont nem egyszerű a helyzete ilyen téren, ennek pedig nem a technológia, hanem Elon Musk az akadálya.

A The Wall Street Journal számolt be arról, hogy a SpaceX alapítója nem nézi jó szemmel, hogy az Apple folyamatosan komoly összegeket fektet a rivális vállalat, a Globalstar fejlődésébe. A cupertinóiak már dollármilliárdos összegeket fordított arra, hogy a Globalstart segítse, de van az a helyzet, amikor a pénz nem minden. Elon Musk állítólag már a politikai hatalmát is igyekszik felhasználni, hogy az Apple terveit akadályozza.

Galéria megnyitása

A műholdas rendszerek esetén is megvan, hogy milyen frekvenciatartományokat lehet használni, ezekhez pedig jelentős összegek kifizetésével lehet hozzájutni. A tartományok licenceit a hatóságok kezelik, és megvan annak az útja, hogy ezekhez a vállalatok hozzájuthassanak. A Starlink (SpaceX), a Globalstar, a Viasat, az Iridium és mások azért (is) versengenek, hogy minél nagyobb tartományt tudjanak maguknak megkaparintani.

Lapértesülések szerint a Globalstar az Apple pénzét részben arra használta volna, hogy új tartományokhoz szerezzen hozzáférést. És ezt igyekszik Elon Musk megtorpedózni, hogy a riválisa ne tudjon olyan tempóval bővülni, mint ahogyan azt szerette volna. Musk állítólag a Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz (FCC) fordult, hogy ellehetetlenítse a Globalstar növekedését.

Szeretné azt elérni, hogy az FCC elutasítsa a Globalstar pályázatát, és több érvet is hozott emellett. Állítólag Musk szerint a Globalstar nem is használja ki a jelenleg rendelkezésére álló tartományt, látszólag indokolatlanul nagy szeletet szeretne magának kihasítani az Apple támogatásával.

Nem nehéz összerakni a képet, hogy a SpaceX is pályázhat a kérdéses tartományokra, illetve Elon Musk azt is próbálhatja elérni, hogy az Apple a szolgáltatásának bővítéséhez a SpaceX és a Starlink kegyeit keresse a jövőben. A két vállalat már több alkalommal is tárgyalt elvileg, de arról nem tudni, hogy ezek a megbeszélések miért nem vezettek eredményre. Egyelőre egészen biztos, hogy az Apple a Globalstarral tervezi a jövőt, de a WSJ beszámolója alapján nincs egyszerű helyzetben.

Galéria megnyitása

A műholdas szolgáltatások frontja egyelőre nagyon vadnyugati hangulatot fest. Több érdekes összefonódás is van, és ezek révén egyébként a Starlink részben az iPhone-oknak is szolgáltat műholdas infrastruktúrát, csak nem közvetlenül. Látni kell, hogy a T-Mobile által indított műholdas kommunikációs lehetőséget az Apple is támogatja, és ennek a hátterét a Starlinkkel a SpaceX biztosítja. Nemzetközi szinten pedig már más szolgáltatóknál is kialakult hasonló helyzet.

Musk attól tarthat, hogy a Globalstar nem csupán az Apple saját segélykérő szolgáltatásának a kiszolgálását akarja biztosítani a megszerzett frekvenciasávokkal, hanem tovább terjeszthetne, és erősebb Starlink riválissá válna ezen a területen. De legalább a SpaceX-nek közvetlen bevétele is van abból, ha a Globalstar bővíti a hálózatát új műholdakkal, hiszen ezeknek a felbocsájtását általában Elon Musk űripari vállalata intézi. Persze ez már szomorú vigasz az üzletembernek, neki nem a pénz lenne a fontos, hanem a befolyás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2025. ápr. 2. 22:15
#3

A cikk helyesen : Az Apple által pénzelt Globalstar akadályozza a Starlink fejlődését.
Jelenleg a Globalstar kizárólagosan jogosult a kérdéses frekvenciák használatára, a SpaceX csak közös használatot szeretne.

És az sem mellékes, hogy a GlobalStar-nak 25 műholdja van, a SpaceX-nek 7000 felett (és hetente nő vagy 50-nel), vagyis utóbbi sokkal jobb minőségű szolgáltatást tudna nyújtani a fejhasználóknak.

BiroAndras
BiroAndras
2025. ápr. 7. 20:51

@martinair

  1. És mégtöbb személyeskedés. A vesztesek védjegye.

  2. Ne, te akarod, hogy egy rosszabb minőségű szolgáltatás legyen monopol helyzetben. Továbbra sem erősséged a gondolkodás.
    Idézem az eredeti hozzászólásomból : "Jelenleg a Globalstar kizárólagosan jogosult a kérdéses frekvenciák használatára, a SpaceX csak közös használatot szeretne." - Vagyis a jelen helyzet az, hogy egyetlen szereplő van, a SpaceX pedig versenyt szeretne.

  3. A második bekezdésben pedig azt írtam, hogy ha technikai okokból csak egy szolgáltatás tudja használni a kérdéses frekvenciákat, akkor a közérdek az lenne, ha az a jobb szolgáltatás lenne, vagyis a Starlink.

pdx006
pdx006
2025. ápr. 2. 21:55
#2

Nem kell akadályozni, nincs rá igény. Tanyára villany.

thestock
thestock
2025. ápr. 2. 14:52
#1

Ismét lejáratókampány musk ellen! Mikor fejezik be a lipsik, és törődnek bele, hogy vége van!? A rakétaember megváltja a világot, és amúgy sem érdekli a politika, csak az emberek jóléte!

BiroAndras
BiroAndras
2025. ápr. 4. 22:37

@Busterftw
Továbbra is kamu hír.

Vissza az oldal tetejére