2020, te csodás?

Manapság kevés hálátlanabb feladat létezik egy cyberpunk-tematikájú asztali szerepjátékos kampány meghirdetésénél. Elvégre a fantasy mesés kreatúrákkal, szabadon áramló mágiával, a fizika törvényeinek nagystílű ignorálásával, és tízből kilencszer a zabolázatlan, önbecsülés-növelő hőskultusszal csigázza fel a kíváncsiakat. A horror pedig a megnevezhetetlen-kimondhatatlan félelmekkel való, kockázatmentes találkozással, vagy a lélek legsötétebb bugyrainak dermesztő, de semmiféle valós veszélyt nem rejtő felfedezésével csábítja a sötétebb kedélyállapotúakat.

Míg a poénosabb művek a humorfaktorukkal, a sorozat-adaptációk az imádott univerzummal, és a távoli jövőbe helyezett sci-fik a tudomány csodáival vagy idegen planétákkal csalogatják a bizonytalankodókat. A harminc-negyven éve hallatlan népszerűségnek örvendő műfajt azonban utolérte a legszörnyűbb sors: többé-kevésbé megvalósultak az alapvetései.

Pontosabban fogalmazva, miközben az efféle alkotásokban beharangozott technológia még gyermekcipőben jár, a negatívumok megmutatkoztak. Környezeti katasztrófák rövidítik meg életünk, a totális megfigyelés tény, a középosztály megszűnőben, és halálos vírusok dühöngnek. A többséget dinamittal sem lehet kirobbantani hermetikusan zárt véleménybuborékjából, tapintható az ideológiai blokkok hidegháborúja, és a tömegek a paranoia sajátos megnyilvánulásaként tudományos tételeket tagadnak, vagy konspirációs teóriák bűvöletében tengetik napjaik.

Az üldözési mániás fantaszta vagy a vakcina-chipektől rettegő hóbortos-hangyás pletykagép többé nem egy, az üléseket megfűszerező csodabogár. Hanem a szomszédunk, a kollégánk vagy a tulajdon édesanyánk, és az online hírmagazinok óránként tárnak olvasóik elé olyan botrányokat, amikre az előző évezredben komplett kampányokat lehetett volna felfűzni.

Világkép

Bár a helyszín ezúttal is Night City, 2045-ben szinte rá sem lehet ismerni a szebb napokat is látott városra. A kikötő felett immár nem szürkéllik úgy az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején. Mert egy, az Arasaka központjában felrobbantott atomtöltet vérvörösre színezte a horizontot, és utózöngéi most is érezhetőek – a trösztök marakodásairól, a maffia ármánykodásairól vagy más konfliktusokról nem is beszélve. A főbb érdekcsoportokat tömörítő kormányzat hatalma névleges, hovatovább, a harci zónáknak keresztelt negyedekben a kérlelhetetlen szociáldarwinizmus vegyül a diliházi tébollyal. Nem meglepő hát, hogy egyre többen menekülnek drogokba, vallási őrületbe, vagy pusztulnak el a sziszifuszi robotban – viszont Fortuna ügyes-gátlástalan kegyeltjei egyetlen kurta éjszaka alatt a csúcsra ugorhatnak.

Vagyis ahogy az ennyiből is kikövetkeztethető, a nyomor mellett a tétek is nőttek: nem csoda, hogy régi vágású, neonfényes-bőrkabátos cyberpunkok perifériára szorultak. A jövő a színes-szagos vagányoké, akik szellemi elődjeiknél is vehemensebben pakolják tele magukat króm-beültetésekkel. Egyben hittel vallják, hogy a stílus fontosabb a tartalomnál, a pózolás az első, pengeélen táncolni gyönyörűség, és ha szorul a hurok, ezen szentírásként kezelt tételeket bátran sutba lehet hajítani.

Az első lépések

Az R. Talsorian egyik védjegyévé nemesedett Interlock-rendszer fő erénye, hogy túlbonyolítás nélkül nyújt lehetőséget álmaink hősének, gaztevőjének vagy morálisan nehezen bekategorizálható figurájának aprólékos kidolgozására. Elsőnek a kasztválasztásé a szerep. A rockerek nevükkel ellentétben nem kötelező, hogy hajmetál-balladák danolászásával vagy Rolling Stones emlékkoncertekkel keressék a kenyerüket: a lényeg az, hogy a közönségért élő-haló előadókként tevékenykedjenek. A szólók lételeme a küzdelem: a legprofibb orgyilkosok, katonák és muszklimiskák közéjük tartoznak. A konzolcowboyok a fizikai „húsvilágot” nemritkán nyűgnek tartó hackerek, a technikusok aranykezű barkácsolók, és az orvosok a modern gyógyászat mesterei.

A médiások nem túl meglepő módon az igazság feltárásán vagy eltussolásán ügyködő sajtósok, a cégesek öltönyös-nyakkendős machererek, és a zsaruk a törvény tízből kilencszer egy privát társaságnál robotoló fenntartói. A fixerek lételeme a kereskedés: az, hogy a portéka egy gengsztervezér gyermekkori beceneve, egy rakománnyi, kamionról leesett energiaszelet vagy ideggázzal teli tartály, egy egyre megy. Záróakkordként, a nomádok a gyors verdákért megvesző, kizárólag szűkebben vett családjukhoz hűséges kitaszítottak.

Ahogy az ennyiből is kiókumlálható, alternatívákból nincs hiány, és külön öröm, hogy a stúdió kreatívjai egy, a legmerészebb álmokon is túltevő esemény-generátorral kedveskedtek a játékosoknak. A részletekben bővelkedő segédanyag bámulatos: pár dobás, és egy regénybe illő sors elevenedik meg előttünk. Óriási könnyítés ez a sablonokban gondolkodó bokorugróknak – főleg, mivel az abszolút opcionális táblázatok a származásra, a külcsínre és a személyiségre is adnak tippeket. Dosztojevszkijt idéző bérizom, harminc rokonát istápoló, családcentrikus bombagyáros, pedáns, bélyeggyűjtő zsaroló, a higiéniával hadakozó hekus, vagy egy szójapogácsát gyártó konglomeráció a jutalékért teperő ügynöke: szabad a vásár.

Tulajdonságok

Ha megvan, hogy kinek a bőrébe bújnánk bele, megkezdhetjük emberünk konkretizálását. A statisztikák egyértelműek. A reflex, az ügyesség, az intelligencia, a sebesség az akaraterő és a technikai affinitás aligha igényelnek bővebb kifejtést. A szerencse sajnos most is egy röhejes „előnyt” adó töltelék-semmiség, és a test izomzatunk, szívósságunk, illetve fittségünk takarja. A menőség karizmaként funkcionál, és az empátia annak a fokmérője, hogy mennyire őriztük meg mentális-emocionális stabilitásunk.

Ezeket háromféle módon határozhatjuk meg. A legegyszerűbb az, ha megnézzük hivatásunk sablonját, dobunk egy tízoldalú kockával, és a kijött sorban lévő adatokat használjuk. Ám ha rizikóznánk, akkor egyesével is kidobhatjuk a karakterisztikákat, azt kockáztatva, hogy az adott kaszt legrosszabb elérhető eredményével kell beérnünk. Végül, ha szeretjük a finomhangolást, egy, a KM által megadott keretből is gazdálkodhatunk, azzal a megkötéssel, hogy 2-8 pont között költhetünk egyre, és csak kábítószer-fogyasztással vagy implantokkal emelhetjük őket feljebb.

Képzettségek

A Cyberpunk RED nem tartozik a maréknyi gyűjtő-ismerettel operáló, minimalista RPG-khez. Kilenc főkategória összesen hatvanhat kunsztjából mazsolázhatunk, és ezek, ahogy az várható, jószerivel az összes lehetséges területet lefedik. Ha úgy tartja úri kedvünk, a bürokrácia, a kriminológia, az íjászat vagy a kereskedelem nüanszaiban is elmerülhetünk, a divatot, a hamisítást, a vallatást és a taktikát nem is említve. Ennek hála, ha nem érjük be a séma-elosztással, vagy a kicsit flexibilisebb, de még így is keretek közé szorító metódussal, nincs olyan koncepció, amit ne hozhatnánk tető alá. Ráadásul komoly pozitívum, hogy hiába impozáns a lista, a próba-mechanika fél perc alatt megtanulható.

A képzettségek egy tulajdonsághoz kötődnek. Ha megmérettetésre kerül sor, a kettő összegétől, a szituációs módosítóktól és egy D10 dobástól függ, hogy mi lesz velünk. Ha túlszárnyaljuk a megszabott minimum-limitet, vagy nagyobbat dobunk riválisunknál, fáradozásainkat siker koronázza, ám ha nem, elbukunk, és egyenlőség esetén a védekező fél nyer.

Azaz egy példával illusztrálva: egy komplikált titkosírás feltörésének célszáma 17. Ergo egy 6-os intelligenciájú és 5-ös kriptográfiájú elhárítótiszt megszenved vele, mert hatvan százalék, hogy a rejtjeles üzenet kifog rajta. Pláne, ha főnöke sürgető-obszcén noszogatása megviseli az idegeit, és -2-t kap a stressz miatt. Ellenben ha a megfelelő szoftver vagy egy szakkönyv birtokában vág neki a kihívásnak, jár a +2-es bónusz. Lényeges, hogy ha tízes jön ki, újra dobhatunk, és azt is hozzáadhatjuk az értékhez. Az egyesnél pedig kritikus hibát vétünk: ilyenkor a kötelezően kidobandó második számot levonjuk.

Vagyis alapvetően elégedettek lehetünk – igaz, az kissé furcsa, hogy bár papíron az ingyenes anyanyelv-nyelvtudáson felül 84 pontot oszthatunk el, tényszerűen csupán hatvan sorsáról dönthetünk. Ugyanis kötelező felvennünk kettesen az atlétikát, a bunyózást, a koncentrálást, a cseverészést a műveltséget, a kitérést, az elsősegélyt, az emberismeretet, a helyismeretet az utcaszlenget, az észrevételt és a lopakodást. Mivel ezeket nélkülözhetetlen-univerzális ismereteknek tekinti. De, hogy egy Káderdűlő-belsőn felnőtt, irodista zsúrpubi mi a fenének tanulna meg osonni, vagy, egy nomád hogy a búsba, és főként minek sajátítja el a betűvetést, azt balladai homály fedi. Érdemes hát eltekinteni ettől a nehezen védhető marhaságtól. Emellett néha a rendszer belső logikája is megbicsaklik egy kicsit, mert az, hogy a zsebmetszéshez és a rajzoláshoz technikai affinitás szükséges, némileg bizarr. Ám mázlinkra semmiből sem tart korrigálni ezeket az anomáliákat.

Fejlődés és kasztok

A legtöbb asztali szerepjáték a D&D kissé lineáris modellre esküszik. A JK-k és segítőik tapasztalati pontokat szereznek, aztán ha elég gyűlik össze, egy, őket az összes téren hatékonyabbá tevő szintlépés a jutalmuk. A Cyberpunk RED azonban egy realistább irányt preferál: a felhalmozott fejlődési pontokból kizárólag fortélyaink fejleszthetőek. A gyors és fantasztikus előrejutás ezért puszta álom – főleg, mivel akadnak nehezen tanulható, szorzós szakértelmek. Ezek neve mögött a könnyen észrevehető jelzés hirdeti, hogy ha egyiket-másikat fejlesztenénk, akkor az kétszer annyit kóstál, mint a többi. De a kasztbeli előrelépés is drága, ám némi öröm az ürömben, hogy a tízes skála folyományaként egyetlen ugrás is jócskán feljebb visz a táplálékláncban. Ezekből az első egyébiránt automatikusan a negyedikről indul, és két fő vonulatot különíthetünk el.

Az első a befolyásolás-jellegű praktikáké. A rocker rajongóit mozgósíthatja, a média hitelességével elnyerheti az olvasók kegyét, a céges vállalati juttatásokkal sakkozik, a konzolcowboy egyre ügyesebben zsonglőrködik a kódokkal, és a hekust társai fedezik. Náluk nem igazán okoskodhatunk, bónuszaik kőbe vésettek. De a szólónál, a technikusnál, az orvosnál nomádnál kihathatunk arra, hogy miben mélyedjenek el.

Ez a fizetett gyilkosoknál a legkönnyebb. Ők azt alátámasztandó, hogy a küzdelmek terén nincs párjuk, tusáról-tusára szabadon variálhatnak, és egyedül tőlük függ, hogy sebzésüket vagy érzékszerveiket turbózzák fel, az őket ért sérüléseket mérséklik, vagy máshogy erősödnek. A többiek döntése viszont jóval húsba vágóbb. A fixer kontaktokra, cucc-felhajtásra, diplomáciára és alkudozásra szakosodhat. A nomád meglévő járműveit csinosítgathatja, vagy egy másikat szerezhet, és az értelmiségiek szakosodhatnak. A műszerészek feltalálókként, szerelőkként, gyártás-fókuszú mérnökökként vagy kutatás-fejlesztési váteszekként brillírozhatnak, míg a doktorok sebészekként, gyógyszerészekként vagy kriotartály-kezelőkként tehetnek szert hírnévre.

Implantok, testszobrászat

Tekintve, hogy a cyber szócska nem pusztán jó csengésének köszönhetően került be a címbe, pár elemmel megéri kissé behatóbban is foglalkozni. A legfontosabb, hogy szó sincs arról, hogy iszonytató katasztrófákból lábadozó fajunk az 1300-as éveket is aranykorrá szépítő-szelídítő körülmények között vegetálna. A fejlődés kétségbevonhatatlan, csak kevesen részesednek belőle. Ebből következik, hogy a technikai színvonal a sci-fi írók legmerészebb álmait is felülmúlja. A plasztikai műtétek fél délután alatt lezavarható rutinprocedúrák. Ha van rá keret, az egyik héten szende-szűzies diáklányként, majd agyaras orkként parádézhatunk, hogy végül Abraham Lincoln, Lucy Liu, Shrek vagy Mike Tyson külsejénél horgonyozzunk le.

A kiberverenek nevezett implantátumok is soha nem látott lehetőségekkel kecsegtetik a biológiai korlátaikat szűkösnek vélőket. Szintetikus haj, kameraként funkcionáló szem, értő specialisták kezének munkáját dicsérő izomzat-imitáció, vagy a bőrt kevlárszerűvé edző eljárás: a transzhumanizmus nem futurológiai kongresszusok hagymázas-megmosolyogtató jelszava, hanem aktuális trend. Ám súlyos bökkenő, hogy ha egy megveszekedett fanatikus, vagy egy a kínálattól megrészegedő fantaszta túl sok krómot ültet a testébe, akkor borítékolható, hogy előbb-utóbb tébolyult kiberpszichopataként fog tombolni.

Ez azt jelenti, hogy ha beérjük pusztán esztétikai vagy pótlási funkciót betöltő szerkezetekkel és szépészeti beavatkozásokkal, akkor nincs baj. De amennyiben előnyökre éhezünk, azt az empátiánk bánja, mert a komolyabb beültetésekért emberség-pontokkal fizetünk. Így ha teszem azt, kopoltyúkra vágyunk, 2d6, vagy ha karaktergeneráláskor ültetjük be, hét pontot vesztünk, és minden megkezdett tíz után csökkentenünk kell a főjellemzőt eggyel. Hármasig nincs gond, ám utána óhatatlanul is nagyzási hóbortban szenvedő, izgalom-függő adrenalin-junkie-vá, tömeggyilkos vadállattá vagy egy öntöttvas kályha lelkivilágát is alulmúló, katatón szociopatává züllünk.

Elméletileg tehát vannak árnyoldalak, de gyakorlatilag két képzettség kötődik ehhez a tulajdonsághoz, mivel a 2020-ban megszokott szerepét kilencven százalékban átvette a menőség. Azaz egy negédes-szirupos verseivel hódító, alanyi Don Juan is vígan szaladgálhat negyven kiló fémmel a mellkasában, és egy alkusznak sem árt meg, ha egy MÉH-telep vaksi őre összekeveri egy  hűtővel. Fájóan hiányzik a valamit valamiért elvére építő egyensúly-mechanika, mert nettó ostobaság, hogy egy a téboly peremén egyensúlyozó kiborg épp olyan meggyőző, mint egy diplomata.

Életvitel

Bár borítékolható, hogy a többség szíve szerint vagy ilyen-olyan holmikra verné el ebül szerzett euródollárjait, vagy egyetemre juttatná a helyi szintikokó-nepper fiát, a kérlelhetetlen valóság közbeszól. Ha nem veszünk élelmet, viszonylag hamar felfordulunk, és annak dacára, hogy lehet a lakhatással bűvészkedni, ez nem éri meg. Hiszen ha nem tartozunk a nehézségekre fittyet hányó fenegyerekekhez, akkor az utcákon csövezés vagy a vadonban héderelés nagyban rontja a teljesítményünk. Ahogy az sem feltétlen egészséges, ha huszonhat vadidegennel tengődünk egy másfél szobás panelban. Ráadásul jellemzően minél rosszabb a környék, annál nagyobbak a potenciális veszélyforrások. Ergo, ha nem óhajtunk arra kelni, hogy egy két és fél méteres, bohóccá átműtött eszelős a beleinkben kotorászik, ajánlott nem a kéglin spórolnunk.

Azonban ha garzonunk fenntartása és a hűtő feltöltése nem szívja szárazra a pénztárcánk, értelemszerűen vásárolhatunk, ám nem árt tudatosítanunk, hogy ez itt az átlagosnál trükkösebb. A portékák nyolc csoportba oszthatóak: a piramis alján a fogpiszkálóhoz hasonló tucat-semmiségek hevernek, és a csúcson egy légpárnás tank, vagy kísérleti plazmavető található. Az átlagos halandó a negyedik kategóriáig válogathat kedvére, de ha ennél ritkább holmiért epekedik, kénytelen erőfeszítéseket tenni a hőn áhított eszköz megszerzéséért.

Két fő út létezik. Az egyik, hogy az illető mérsékelten legális, alkalmi piacokon kajtat, és bízik benne, hogy összefut egy, az igényeit kielégítő eladóval. A másik az, hogy egy, az árnyakban otthonosan mozgó fixer megrendelésre megszerzi neki álmaink elérhetetlennek tűnő tárgyát, ám ha a kufár nem elég tapasztalt, akkor ő sem segíthet. Magyarán abszolút megéri kapcsolatokat építeni, és az is vitathatatlan, hogy az atmoszférához remekül passzol ez a megközelítés, de ezzel együtt nem ártott volna némi finomítás. Mivel az, hogy egy kőtörő kalapács ára pariban áll egy cső alá szerelhető gránátvetővel, alsó hangon megmosolyogtató, és más, az ökonómia axiómáit felforgató-megrendítő badarságokon is felhorkanhatunk.

Harc

A Cyberpunk 2020 híres arról, hogy a taktika csúcsának a frontális rohamot tekintő kamikazék masszív páncélzatot viselve, és a túlélési esélyeiket nagyban megnövelő implantokkal is igen ritkán érik meg a második ülést. Szó szerint egyetlen pontnyi sebzés is elég lehet ahhoz, hogy a peches delikvens elájuljon, és nincsenek titánokéval vetekedő fizikumú héroszok. Hovatovább, egy kifejezetten a töltények mellel való levevésére gyúró kváziterminátor is belehalhat egyetlen revolvergolyóba, és egy AK-47-esből leadott rövid sorozatnál százból kilencvenkilencszer fölösleges matekozással pazarolni a drága időt. Emellett a gyilokszerszám-kínálat is páratlanul gazdag: markánsan eltérő tűzgyorsaságú, sebzésű és méretű nyalánkságokból csemegézhetünk.

Ennek tükrében a RED drasztikusan átalakított szisztémájának egyes húzásait nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen nem drámai-megbocsáthatatlan-kínos devolúciónak tekinteni. Ám szerencsére  egyes erényei megmaradtak. Az összecsapások komplexek, de nem túlbonyolítottak: test-test elleni viadalnál ellenpróbák döntenek, és tűzharcnál általában egy, a kezünkben szorongatott készségtől függő összeget kell megdobni. Ugyanakkor a villámgyors Neo-klónok megkísérelhetik akrobatikus pörgésekkel és vetődésekkel elkerülni, hogy adósságba verjék temetésüket-torukat szervező komáikat. Ahogy az is tagadhatatlan, hogy a szabályok részletesek és könnyen megtanulhatóak. Pajzsként hasznosított túsz, ősi karatefogás, vagy célzott támadás: pofonegyszerű értelmezni az ezeket a kunsztokat taglaló paragrafusokat.

Ám sajnos ezzel vége is az egyértelmű pozitívumoknak. A legfőbb, érthetetlen probléma, hogy a távolsági célszámokat jóformán biztos, hogy részegen vagy begombázva ötölték ki a készítők. Mert más válasz nincs arra a talányra, hogy egy átokverte távcsöves karabéllyal miért harminc a limit, ha leszednénk egy hat méterre császkáló hullajelöltet. Hasonlóképpen egy Stolbovoy St-5 rohampuskát szorongató baka is kénytelen megkérni az előtte tébláboló ellenséget, hogy hátráljon egy keveset.  De az is furcsa, hogy az életpontokat a test és az akaraterő tulajdonságok adják meg, mivel ez könnyen paródiává züllesztheti a tusákat.

Mert annak dacára, hogy a károsodások rontják a teljesítményt, egy átlagos, ötös statokkal császkáló, önjelölt vagány is harmincöt pontnyi sérülést bír ki. Ezt követően körönként dobunk arra, hogy fűbe harap-e, mielőtt valahogy stabilizálnák. Persze, nyilvánvaló, hogy egy normális mesélőnél nem feltétlenül tartanak halálig a küzdelmek: benne van a pakliban, hogy a játékosok vagy a rosszarcúak menekülőre fogják, netán irgalomért esedeznek.

Ám ettől a tény tény marad: a korábban említett, kiemelkedőnek sehogy sem nevezhető, pitiáner martalóc legfeljebb kacag, ha egy közepes pisztolyt fognak rá. Mivel az itt az uniformizálódás miatt márkától-gyártótól függetlenül egységesen 2d6-ot sebez, vagyis az átlaggal kalkulálva öt skulló küldi padlóra. Ha pedig felölti a rendszer második leggyengébb, hét pontot semlegesítő páncélját, akkor legfeljebb kellemes csiklandozást érez, és egy 4d6-ot sebző nehézpisztoly vagy egy 5d6-os gépkarabély is jóval kevésbé fenyegető, mint az illendő lenne.

Pláne, mert a sorozatlövésre alkalmas fegyvereknél egy lenyűgözően idióta megoldást vagyunk kénytelenek alkalmazni: megadott érték ellen dobunk, és amennyivel e fölé mentünk, annyival megszorzunk 2d6-ot: ez a sebzés. Magyarul ha 15-re 19 jön ki, akkor néggyel szorzunk, és ha összesen hatot dobunk, akkor huszonnégy pontot von le ellenfelünk – azaz simán megeshet, hogy rosszabbul járunk, mintha simán gyomron durrantottuk volna. Megjegyzendő, hogy felmerülhet bennünk, hogy páncéltörő lőszerrel pufogtassunk. De ez azon kívül, hogy siker esetén kettővel csökkenti az SFÉ-t, sokat nem ér, és más területeken sem jobb a helyzet.

A designer-biotoxin 3d6-nyival viszi közelebb a peches mandrót a sírhoz, a fojtogatást meg hazardírozássá silányítja, hogy mindenki testnyi percig tudja visszatartani a lélegzetét. Természetesen fel lehet fogni ezt az egészet egy, a feléjük lejtő pályához szokott D&D 5E generációnak tett, vásárlóközönség-gyarapító gesztusként. Viszont ennek az olvasatnak az élét tompítja, hogy a gyógyulás ha sokkal gyorsabb is, mint a 2020-ban, itt is meglehetősen nyögvenyelős, és nem hiányoznak a kritikus találatok sem. Ha legalább két sebzéskocka hatos, akkor egy, a lábleszakadástól kezdve a koponyarepedésen át a tüdő-összeesésig terjedő, katasztrofális traumát szenved el a vérében fuldokló nyomoronc.

Night City és mesélői irányelvek

A fénykorán túllévő metropoliszt kiveséző fejezet egyértelműen a legjobb, profi és oktatandó szekciója a könyvnek. Elvetélt novellacsírák, statisztikai adatok és töltelék-információk nélküli, világos-izgalmas leírást kapunk a városról. A dicstelen múlttal, illetve a sanyarú jelennel foglalkozó bekezdések hemzsegnek a kalandötletektől, és a negyedeket kiveséző leírások pont elég részletesek ahhoz, hogy fogalmat alkothassunk azok atmoszférájáról. Ám eközben bőséges teret hagynak a képzeletnek. Szinte látjuk a tévésorozatok hírességeit utánzó pózer-bandák, posztapokaliptikus kultuszok, ármánykodó megacégek, önjelölt igazságosztók, elegáns-öltönyös vámpír-imitátorok, hagymázas neoludditák, agresszív rohamosztagosok, kispályás netcelebek, és izgalomra vágyó egyetemisták kaotikus-megunhatatlan örvényét.

A hidegvérű orgyilkosokról, az okoskodó műmájerekről, a paranoid hackerekről, a saját pecsenyéjüket sütő politikusokról, a sarkon stand-upolva a befutásról reménykedő komédiásokról és a hasonszőrű alakokról nem is beszélve. Közbiztonság, nagyobb halak, jelentősebb csoportosulások, csomópontok, épületek vagy egyedi jellegzetességek: nincs olyan kérdés, amire ne kapnánk feleletet. A hangulatos-lendületes leírás előbb lebilincsel, aztán nem ereszt, és a főként a laikusokat megszólító kalandmesteri tanácsokat is a minőségfókuszú praktikum jegyében vetették papírra. Példa-NJK-k, a gyakorlatban is kamatoztatható RPG-elméleti fejtegetések, tanácsok, illetve egy véletlen-esemény generátor könnyítik meg a KM-i feladatokkal ismerkedők dolgát. 

Verdikt

Összességében a Cyberpunk RED legfőbb hátránya, hogy anno a 2005-ben kiadott, totálisan tévútra  ment Cyberpunk V3.0 a lőtéri kutyát sem hozta lázba. Ezért a műfaj a Shadowrun-tól hideglelést kapó rajongói az 1990-ben kiadott etalonnál maradtak. Ergo egy harminc éven át csiszolt, kismillió kiegészítővel felturbózott etalonnal kéne felvennie a versenyt, és ez annak ellenére sem könnyű, hogy alig egy-két területen figyelhetünk meg drámai változást. A veteránok tehát sanszosan nem, vagy roppant kevesen fognak új vizekre evezni.

Azonban a Cyberpunk 2077 körüli hírverés garantálja, hogy a műfajt eddig kerülők tekintélyes hányada kipróbálja majd, tisztes lendületet adva a hobbinak. Így ha eddig kimaradt, vagy csak alkalmilag ütöttük el időnk Mike Pondsmith magnum opusával, akkor a hibák és hiányosságok ellenére szavazzunk bizalmat ennek a kiadásnak. De a régi vágású csumbák maradjanak a bőrkabátnál, a téglafonnál, a halálos küzdelmeknél és a tükröződő napszemüvegnél.