A Messier 16, más néven a Sas-köd a Földtől nagyjából 6000 fényévre található. Nagyon aktív csillagkeletkezési helyszínről van szó, a gáz- és porfelhő anyagából sok ezer új csillag keletkezik. A nyári hónapokban a régió amatőrcsillagászok kedvelt célpontja, mert fényes és nagyon könnyű megtalálni, és a köd derengése még kis távcsövekkel látványos.
Nagyobb távcsövekkel nézve pedig a látvány még lenyűgözőbb. A Sas-köd akkor vált világszerte igazán ismertté, amikor a csillagászok 1995-ben közzétették a Hubble űrtávcső róla készült képét, amelyen a köd közepén található hosszú porstruktúrák is láthatók. Ezeket a Teremtés Oszlopainak keresztelték el, és róluk 2005-ben is közzétettek egy látványos felvételt a közeli infravörös tartományban.
A napokban pedig megérkezett a legújabb felvétel, amely még döbbenetesebb: a Sas-ködről ezúttal a James Webb készített képet, amely nemcsak gyönyörű, de tele van új tudományos eredményekkel is.
A JWST az infravörös tartományban vizsgálódik, vagyis hosszabb hullámhosszakat lát, mint amit a szemünk érzékelni képes. Az infravörös fény és a látható fény között csillagászati szempontból két fontos különbség van. Egyrészt az objektum által kibocsátott fény függ annak hőmérsékletétől: a hűvösebb objektumok hosszabb hullámhosszon, az infravörös tartományban sugároznak. A még kialakulóban lévő csillagok, miközben egyre inkább maguk köré gyűjtik a környékbeli szabad anyagot, fel is melegítik azt. Ez az anyag az infravörös tartományban sugároz, és pontosan ez a sugárzás látszik a JWST képein.
A második különbség hasonlóan fontos: az infravörös fény a látható fénynél jobban át tud hatolni az olyan anyagokon, mint a por. Vagyis a JWST a porfelhők mélyén rejtőző, infravörös fényben sugárzó objektumokat, például újszülött csillagokat is képes elcsípni. Ezek a különbségek látványosak, ha összevetjük a JWST és a Hubble felvételét a Sas-ködről. A Hubble látható fényben készült képén a hidrogént, oxigént és nitrogént tartalmazó gáz zöld, vörös és kék színekben világít. Ez az átlátszatlan por azonban eltakarja a mögötte lévő anyagot és csillagokat, rajta csak néhány rendkívül vörös fiatal csillag látszik át.
A JWST képén azonban sokkal több olyan csillag látszik, amely a porfelhők belsejében található. Ami a felvételen kéknek látszik, az atomi hidrogénből, a sárga részek a policiklusos aromás szénhidrogénekből, a vörös részek pedig a molekuláris hidrogénből állnak. Az intenzív, lávaszerűen vörös részeken (például a tornyok csúcsainak közelében) fiatal protocsillagok rejtőznek, vastag hidrogénburkokba zárva.
Az is feltűnő, hogy a JWST képén sokkal több háttérbeli csillag látszik, mint a Hubble képén. Ez részben a két távcső méretétől (a Hubble 2,4 méteres tükörrel rendelkezik, míg a JWST tükre 6,5 méter átmérőjű), a használt szűrőkből és az expozíciós időből adódik, de ebben az esetben a legfontosabb tényező, hogy a csillagok infravörös fénye átjut a köztünk és a csillagok között lévő porfelhőkön, így a JWST képén láthatjuk ezeket.
Ami a tornyok kialakulási hátterét illeti, ezekért a HD 168076 nevű, gigantikus kettőscsillag felelős. A két objektum együtt több mint egymilliószor akkora fényt bocsát ki, mint a Nap, és ennek nagy része ultraibolya ugárzás. Ez a heves sugárzás felemészti a környékbeli molekuláris hidrogént és a port. A tornyok tetején szokatlanul sűrű anyagrészek vannak, amelyek ellenállnak ennek az eróziónak, így ahogy telt az idő, a megmaradt anyagból tornyok formálódtak, amelyek pontosan a fény forrása felé mutatnak.
