Központi csillagunk tevékenysége 11 éves ciklust követ, amely során fokozatosan egyre növekszik, majd lecsökken a mágneses aktivitás mértéke, és az ezzel járó látható jelenségek – napfoltok, napkitörések, koronakidobódások és egyebek – előfordulása. A legújabb napciklus tavaly év végén kezdődött el, a maui Haleakalā vulkánon található DKIST pedig pontosan ekkor, 2019 decemberében kezdett üzemelni.

A mellékelt felvétel 2020. január 28-án készült egy frissen megjelent napfoltról. Rajta csillagunk felszínének egy nagyjából 16 ezer kilométer szélességű részlete látható. (Összevetésképpen a Föld átmérője 13 ezer kilométer.) A felbontás egészen lenyűgöző, a képen 20 kilométeres részletek is megkülönböztethetők.

Mivel a folyamatosan változó, áramló földi légkör apró részecskéi ide-oda szórják a beeső fényt, a Napot a felszínről nem lehet ilyen részletességgel hosszú expozícióval fotózni, mivel az elmosódott részleteket eredményezne. Ennek kiküszöbölésére szolgálnak az úgynevezett adaptív optikai rendszerek, amelyek sok-sok rövid záridejű fotót készítenek, hogy kiküszöböljék a légköri zavarok hatását. Ha elegendően nagy számú kép készül rövid idő (egy másodperc) alatt, azokból összeollózható egy olyan verzió, amelynek minden részlete éles.

Így jött létre a mellékelt kép, amelyen világosan kirajzolódnak a napfolt jellegzetes részei. A napfoltok a környezetüknél sötétebb régiók a Nap fotoszférájában. Ezek a kurrens elméletek szerint a mélyről feláramlott plazmacsomók, amelyek a magukkal hozott erős mágneses tér miatt megrekednek a felszínen, azon a környezetüknél hidegebb foltot képezve. A napfolt ennek megfelelően két területre különíthető, a sötét umbrára, és az ezt övező, világosabb penumbrára (félárnyékra). Ezeken belül egyéb szerkezeti részletek is fellelhetők, amelyeket a felszíni távcsövekkel eddig nem nagyon sikerült megjeleníteni, de a DKIST révén mostantól ez is lehetséges.

Az egy éve kezdődött új napciklus várhatóan 2025 közepén érheti el maximumát, de a naptevékenység fokozódása máris észlelhető, a múlt héten például egy, a januárinál sokkal nagyobb napfolt bukkant fel. Ez Phil Plait alábbi videóján is kiválóan látszik, amelyben egy januári hét és a múlt heti naptevékenység vethető össze a NASA SDO űrtávcsövének ultraibolya felvételei alapján.