Shop menü

ELHUNYT A SZÁMÍTÓGÉPES EGÉR TÁRSFELTALÁLÓJA, WILLIAM ENGLISH

A feltaláló 91 éves volt, halálát légzési elégtelenség okozta. Gyakorlatilag ő volt az a mérnök, aki megalkotta az első számítógépes egeret Douglas Engelbart víziója alapján.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Elhunyt a számítógépes egér társfeltalálója, William English

Napjainkban teljesen természetes, hogy az asztali számítógépeket többnyire egérrel is kezeljük a billentyűzet mellett, ez pedig két kiváló szakembernek köszönhető, akik közül az egyik Douglas Engelbart még 2013 folyamán, 88 éves korában hunyt el, míg a másik, William English a napokban, 91 éves korában hunyta le végleg a szemeit.

Kettőjük közül Douglas Engelbart volt az, aki látnokként működött, azaz kiváló ötletekkel rendelkezett, ám ezeket nem igazán értették a korabeli mérnökök, kivéve William English-t, aki kiváló szakemberként és problémamegoldóként mindig talált megoldást azokra a kérésekre, amelyeket kollégáik megfogalmaztak – a számítógépes egér is így születhetett meg.

Galéria megnyitása

A két mérnök a Stanford Research Institute kötelékében dolgozott, amikor megismerték egymást, akkoriban azonban teljesen más volt a számítógéphasználat, mind manapság. A számítógépeket még csak a specialisták használták, ezekhez pedig speciális tudásra volt szükség, nem volt olyan felhasználóbarát a környezet, mint manapság. Douglas Engelbart fejében akkoriban megfogant egy gondolat, amely akkoriban érdekes és érthetetlen víziónak tűnt a többség számára.

Szeretett volna egy olyan újfajta számítógépet készíteni, amely bárki által használható, és amelynél a képeket, illetve egyéb dolgokat egyszerűen és gyorsan lehet kezelni. Lényegében egy olyan eszközt álmodott meg, amivel a kijelzőn megjelenő kurzort irányítani lehet. Ezt a víziót William English kézzel fogható termékké alakította, azaz lényegében elkészítette az első számítógépes egeret, ami minden eddigi eszköznél gyorsabb navigációt tett lehetővé a képernyőn.

Az egér később szerepet kapott az általuk kifejlesztett sokoldalú konfiguráción, ami az oNLIne System, vagyis NLS nevet kapta. A rendszert 1968. december 9-én mutatták be egy érdekes rendezvényen, San Fracisco városában, ez a bemutató pedig a „The Mother of all Demos” néven került be a számítástechnika történelemkönyvébe. Az alábbi videón meg is lehet tekinteni a történelmi előadás minden fontos részletét.

A demó alkalmával Douglas Engelbart egy Volkswagen Beetle méretű projektor segítségével vetítette ki az általa használt PC képét a közönség számára, ám a PC 30 mérföldnél is messzebb volt, a Menlo Parkban.

Galéria megnyitása
A két helyszín között vezeték nélküli kapcsolat biztosította a videójel átvitelét, valamint mikrofonokat és egyéb eszközöket is használtak a siker érdekében. A show alkalmával ízelítőt kapott a közönség az online szövegszerkesztés, a videó konferencia és a hypertext korai változatának működéséből, amelyek később nem csak az asztali számítógépek, de később az okostelefonok és táblák szempontjából is fontosnak bizonyultak.

Három évvel az emlékezetes show után William English távozott az S.R.I. csapatából, majd egy új Xerox fejlesztőközpontnál tűnt fel újra, amely a PARC (Palo Alto Research Center) nevet viselte. Ott az NLS ötletek közül nagyon sokat felhasznált arra, hogy létrejöhessen egy új konfiguráció, ami az Alto nevet viselte. Ez a rendszer aztán meghatározó szerepet töltött be, ugyanis sablonként funkcionált mind az Apple Macintosh, mind pedig az első Microsoft Windows alapú asztali számítógépek számára, valamint egyéb internetre kapcsolódó eszközök készítői is merítettek az ötletekből a későbbiekben.

William English halálát légzési elégtelenség okozta 2020. július 26-án, az értesülést pedig felesége, Roberta English is megerősítette.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére