Kedden éjjel, 88 éves korában elhunyt Doug Engelbart, aki a számítástechnika területén úttörő amerikai feltalálónak számított. A feltaláló nevéhez fűződik - egyebek mellett - a számítógépes egér feltalálása, amit az 1960-as években fejlesztett ki. A sors fura fintora, hogy a Doug Engelbart által levédett szabadalom 1987-ben lejárt, mielőtt az egér megkezdte volna globális pályafutását, így a feltaláló az innovatív találmányából nem gazdagodott meg. Más kérdés, hogy az egér feltalálásával igen komolyan hozzájárult a számítástechnika későbbi fejlődéséhez.
Douglas Engelbart (Forrás: SRI)Douglas Engelbart 1925. január 30-án látta meg a napvilágot az Oregonban található Portlandben. Német, svéd és norvég felmenőkkel rendelkező szülei, Carl Lous Engelbart és Gladys Charlotte Amelia Munson Engelbart három testvérével, a 3 évvel idősebb Dorianne-val és a 14 hónappal fiatalabb David-del együtt nevelték. Douglas Engelbart a portlandi Franklin High School elvégzése után az Oregoni Állami Egyetem elektromérnöki karán folytatta tanulmányait. Egyetemi évei alatt az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél is szolgált, méghozzá elektronikai és radartechnikai szakemberként, a Fülöp-szigetek térségében.
Nem sokkal ezután elektromérnökként kezdett dolgozni a NASA elődjénél, a NACA-nál. Itt pályafutása 1948-tól 1951-ig tartott. Ekkor Douglas Engelbart komolyabb célokat kezdett keresni és elkezdett gondolkodni a világ nagy problémáin, illetve azon, hogy ezeket miként tudná megoldani - természetesen a számítástechnika területét nézve.
Douglas Engelbart életének legproduktívabb része 1959-ben kezdődött, amikor a Stanford Kutatóintézet Augmentation Research Center (ARC) névre hallgató részlegének igazgatójává nevezték ki. Itt felgyorsultak az események. A feltaláló 1961-ben kezdte meg az egér kifejlesztését, amivel eredeti célja az volt, hogy az akkoriban használatos fényceruza helyett egy hatékonyabb, pontosabb vezérlőeszközt készítsen. A munka gyümölcseként elkészült a fa házzal rendelkező, két fém keréken gördülő egér, ami az első tesztek alapján meglepően pontosnak bizonyult.
Az egér (Forrás: SRI)A projekten a feltaláló hatodmagával dolgozott, azt viszont nem tudta megmondani, a csapatból ki volt az, aki az újszerű eszköznek az egér nevet adta. A találmány egyébként elsőként egy 1968-as San Franciscó-i eseményen mutatkozott be, amelyen nem neki szánták a főszerepet.
Ez az esemény több szempontból is fontos volt, hiszen ennek köszönhetően nevezték el Douglas Engelbart-ot minden bemutatók atyjaként. A prezentáció igen hosszúra sikeredett és fontos is volt, ugyanis itt mutatkozott be az élő videó konferencia, a hiperlinkkel bővíthető szöveg és a közös munkát lehetővé tevő szövegszerkesztő is.
A feltaláló az ARPANET-en is dolgozott, ami a világ első elektronikus számítógépes hálózata volt, és egyben az internet létrejöttében is komoly szerepet játszott. A feltaláló félreértések és balszerencsés helyzetek sorozataként 1976 után kvázi feledésbe merült. Legjobb kutatásait elidegenítették tőle, nézeteit pedig nem osztották a fiatal programozók, akik az együttműködésen alapuló, hálózatba kapcsolt, szerver-kliens felállásban működő rendszerek helyett inkább a személyi számítógépben látták a jövőt.
Douglas Engelbart és találmánya 2008-ban (Forrás: SRI)Douglas Engelbart a kilencvenes években tűnt fel újra, amikor ötleteit ismét felfedezte magának a számítástechnika. 1997 folyamán Lemelson-MIT-díjjal jutalmazták, majd munkáját Bill Clinton is elismerte, így 2000-ben Nemzeti Technológiai Éremmel lett gazdagabb.