Több ezer évvel ezelőtt a farkasok fekete kutyákkal kereszteződtek. Ennek nemcsak az lett az eredménye, hogy a mai farkasok egy része fekete bundával rendelkezik, hanem egy új tanulmány alapján a módosulás segített túlélni Észak-Amerika azon részein, ahol egy kanyarószerű vírus terjed. A kutatásból kiderült, hogy a szürke farkasok nagyobb valószínűséggel párosodnak fekete bundájú farkasokkal, azokon a területeken, ahol szopornyicavírus jelen van – ritka bizonyítékát nyújtva annak, hogyan befolyásolhatják a kórokozók az evolúciót.
Az élővilágban a kinézet számos fajnál fontos tényező a párválasztásnál. És sok esetben az a döntő tényező, hogy mennyire színpompás a potenciális pár. Ennek szintén nem egyszerűen hiúsági oka van, a látványosabb pigmentek jelenlétét lehetővé tevő gének az immunrendszert működését is fokozzák, vagyis az élénk szín jelzi, hogy megéri ilyen párra idő szánni.
Az ugyanakkor sokáig valószínűtlennek tűnt, hogy a fekete szín is hasonló szerepet játszhat egyes fajoknál. A szakértők éppen ezért értetlenül álltak az előtt, hogy miért van sokkal több fekete farkas Mexikóban, mint Kanadában, vagy miért vannak többen az ilyen állatok a délibb vidékeken és a Sziklás-hegységben.
Tim Coulson és Sarah Cubaynes vizsgálódni kezdett, hogy vajon a géneknek lehet-e ehhez valami köze. Coulson, az Oxfordi Egyetem evolúcióbiológusa 2011-ben sikerrel igazolta, hogy azok a fekete farkasok, amelyek csak egy példányban hordozzák a szőrzetük színét adó génváltozatot, jobban túlélési esélyekkel bírnak azoknál a fekete farkasoknál, amelyeknek két példánya van a génváltozatból, és azoknál a szürke farkasoknál, amelyeknek egy példányban sincs jelen az allél. Közben pedig más kutatásokból az is kiderült, hogy a kérdéses CBD103 génvariáns szerepet játszik a kutyák immunrendszerének működésében is.
Cubaynes, a Montpellier-i Egyetem evolúcióbiológusa 2011-ig bezárólag elemezett a Yellowstone Nemzeti Parkban élő farkasokkal kapcsolatos hosszú távú megfigyelési adatokat. Azt gyanította, hogy a génváltozat segíthet az immunrendszernek a farkasféléknek a szopornyicavírussal szembeni védekezésben. A kutyatulajdonosok számára minden bizonnyal ismerős vírus a farkasok körében is időszakos járványokat okoz, olykor a fiatal állatok felét is elpusztítva. A túlélő felnőtteknek pedig olykor életre szóló szövődményekkel, rohamokkal vagy vaksággal kell megküzdeniük.
Cubaynes, Coulson és társaik a következő évtizedben 12 észak-amerikai farkaspopulációban vizsgálták a szőrzet színét és a betegség előfordulását, több mint 1100 egyedről gyűjtve adatokat. A Yellowstone-i farkasok körében szintén újabb elemzést végeztek a 2020-ig gyűjtött adatok alapján. Az eredményekről beszámoló, most megjelent tanulmányban a szakértők azt írják, hogy minél több szopornyica-antitest van egy populációban, annál több a fekete farkas az adott csoportban. Ez azt sugallja, hogy a fekete színezetű farkasok bizonyos természetes védelmet élveznek a betegséggel szemben.
A szakértők azt is modellezték, hogyan alakulhatott ki a jelenlegi színösszetétel a különböző populációkban, és úgy tűnik, hogy a szopornyicától sújtott vidékeken a farkasok nagyon törekednek a génváltozatok megfelelő párosítására: vagyis nemcsak a szürke farkasok választanak fekete párt, de a fekete farkasok is hajlamosak szürke párt keresni maguknak. Arról is készültek modellek, hogy ha nincs jelen a vírus az élőhelyen, akkor viszont a szürke színű farkasoknak jobbak a túlélési esélyeik, ami megmagyarázza, miért van kevesebb fekete farkas a vírusmentes területeken, illetve a járványmentes időszakokban.
