Életem fénye – Emberarcú apokalipszis

Árnyakban megbúvó, karmos-agyaras szörnyekkel és vérben forgó szemű, hitvány kannibálokkal megküzdeni egy dolog. Viszont mit tehetünk, ha a másik oldalon nem lelki üdvüket egy falat húsért, egy pakli cigarettáért vagy egy pofa sörért önként és dalolva eladó sátánfattyak, hanem átlagpolgárok állnak?

Életem fénye – Emberarcú apokalipszis

64 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
64
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Aranycsinálók

Bár Zószimosz nemritkán rút-nyomorult véget érő követői szentül hitték, hogy misztikummal átszőtt alkímiai kísérleteikkel előállíthatják a bölcsek kövét, Diane Eskenazi más véleményen volt. A rafinált üzletasszony elvetette azt a maradi elképzelést, hogy a gazdagsághoz a vegytanon keresztül vezetne az út. Inkább amellett kardoskodott, hogy a siker kulcsa az időzítés és a szerzői jogok kiskapuinak sajátos, merész-meghökkentő keverékében rejlik. A Golden Films alapítójaként és vezetőjeként ezért gyakran a Disney kasszasikereihez igazítva dobta piacra a maga azokra kísértetiesen hajazó portékáját.

Ez persze hamar felkeltette a médiakonglomerátum vérebekével vetekedő vadászösztönű ügyvédjeinek figyelmét, de kisvártatva kisült, hogy riválisuk egy huncut peták kártérítést sem köteles fizetni. Elvégre technikailag nem a vállalatóriást másolta: védekezése szerint pusztán ugyanazokat a nemritkán szabadon felhasználható történeteket adaptálta, mint a szórakoztatóipari gigász kreatívjai, és ezt nem tiltja a törvény. A trükk tehát bevált: stúdiója kismillió, az Aladdinhoz, a Csipkerózsikához, és a Pocahontas-hoz hasonló, gyanúsan ismerős, ám saját kútfőből merítkező cselekményű alkotást dobott piacra. A ravasz fortélyt később a brazil Vídeo Brinquedo illetékesei is átvették. Ők a Picinyke verdák: A nagy versennyel, a Ratatoinggal, a Mi van fent? – Lufis mentőcsapattal és más, klasszikusnak a szó megengedő értelmezésével sem nevezhető örvendeztették meg a legkisebbeket. Továbbá a némi kémiai tudatmódosítás előtt, alatt és után felszabadult-zabolázatlan röhögésre vágyó felnőtteket.

Déjà vu

Egy első, felszínes pillantásra könnyen arra juthatunk, hogy Casey Affleck szerelemprojektje, az Életem fénye is egy efféle mások zsírján élősködő, prókátorok tucatjainak megélhetéséhez hozzájáruló próbálkozás. Hiszen feltűnően emlékeztet Cormac McCarthy Pulitzer-díjas regényére, az Az útra és John Hillcoat abból forgatott 2010-es művére. Az egyezés valóban szembeötlő: mindkét film egy irtóztató kataklizma utóhatásait nyögő, posztapokaliptikus átokföldjére repít el, illetve egy apa-gyermek duó hányattatásaira fókuszál.

Alapos okunk van hát gyanakodni, és az sem sokat segít, hogy ha alaposabban is elmélyedünk a sajátos hangvételű drámában, akkor sejtelmünk villámgyorsan bizonyossággá érik. Nem vitás, hogy az amerikai irodalom egyik utolsó bölényének remeke finoman fogalmazva is megtermékenyítően hatott a direktori munkálatokon túl a sztorit is jegyző, és a főszereplőt is megformáló színész fantáziájára. De ezzel együtt botorság volna holmi megvetésre méltó, ocsmány-szellemtelen, koppintásnak minősíteni fáradozásai gyümölcsét. Mivel miközben az tagadhatatlan, hogy a nyolcvanhatodik évét taposó különc okkal érezheti a magáénak a végeredményt, az is vitathatatlan, hogy Affleck nem a szolgai másolásra törekedett.

Galéria megnyitása

Ennek legékesebb példája, hogy miközben McCarthy titokzatos katasztrófája a pusztulás kitátott pofájába lökte a planétát, és a szociális érintkezés legáltalánosabb formája a lincseléssel egybekötött kannibál gyilokparti, itt nem dühöng a téboly. „Csupán” a nőket irtotta ki egy vírusfertőzés szinte nyom nélkül a Föld felszínéről, és ha csak a mikroközösségek szintjén is, ám megmaradt a civilizáció. Ergo, az egyszeri vándornak igen kevés esélye van arra, hogy egy városba betévedve fűszerekbe hempergetik és nyársa húzzák. Hovatovább, annak dacára, hogy természetesen portyáznak gátlástalan haramiák, él a szolidaritás szelleme.

Egy, az egykorvolt szép napoknak örökre búcsút intő, keserédes, de viszonylag emberséges, groteszk disztópia tárul fel előttünk. Egy olyan komoly-komor világ, ahol az átlagpolgár nem lépi át a közmegegyezés szentesítette határokat, mert pislákol az újrakezdés reménysugara. Ráadásul lakói azt is tudják, hogy ha nem őrzik meg a társadalom békét szavatoló kulisszáit, akkor valóban egymásra zsigereit marcangoló fenevadakká fognak zülleni, és ezt a javuk el akarja kerülni.

Élni vagy túlélni?

Ám ez nem változtat azon, hogy a szebbik nem ivarérett túlélői döntően bunkerekben őrzött, szülőgép-szerepre kárhoztatott páriákként tengetik napjaikat. A folyamatos mozgásban maradásra esküvő, pacifista atya így erőnek erejével biztosítani igyekszik, hogy fiúnak álcázott, tizenegy esztendős leányát ne ragadják el tőle a nagyobb jó, vagy az undorító-frusztrált kéjvágy jegyében. De míg az ihletforrásban szereplő páros kapcsolatát a néha elviselhetetlenül merev-rideg, rigorózus szabálybetartás, a totális paranoia és a szerető szigor határozzák meg, itt érdekes csavarként ilyesmiről szó sincs. A filozofikus hajlamú vagabund nem terheli csemetéjét rémmesékkel, és egy percig sem titkolja előle, hogy fölösleges éjjel-nappal a potenciális kéjgyilkosoktól rettegniük.

Persze, óvatosnak kell lenniük, és létszükséglet, hogy legyen tervük, viszont ez nem jelenti azt, hogy mások kizárólag az egyetemes-megmásíthatatlan gonosz gyárilag szadista pribékjei. Azaz a névtelen őrangyal nem éri be a legócskább, fekete-fehér válaszokkal, és azt vallja, hogy a szeretet az áthidalhatatlannak tűnő akadályokat is legyőzi. Objektivitása és az, hogy krédójának köszönhetően nem túlélés genetikailag kódolt, öncélú kényszere hajtja, messze a sablon-gondviselők fölé emeli. Ennek hála, a megszokott toposzokkal operáló, obszcén-sokkoló szenvedéspornó helyett egy összetett jellemeket felvonultató fejlődéstörténetet kapunk a pénzünkért.

Galéria megnyitása

Szerelmed amilyen mulattató / Kettesben, oly izetlen harmadiknak?

Látszólag tehát elégedettebbek nem is lehetnénk, és tény, hogy messze többet-jobbat kapunk az előzmények tükrében várhatónál. Ám ahogy peregnek a képkockák, óhatatlanul ráébredünk, hogy Affleck profitól méltatlan hibát vétett, jelesül személyes, szívből szóló ügyként kezelte harmadik rendezését, és ez elhomályosította ítélőképességét. Emiatt, bár totális szétesésről szerencsére nem beszélhetünk, az ildomosnál lényegesen gyakoribbak a belső arányokat szétziláló, túl hosszú, sőt, alkalmasint kifejezetten nyögvenyelősen elnyújtott jelenetek. Bő húszpercnyi töltelék-epizódnak a vágóasztalon kellett volna végeznie ahhoz, hogy a lassú tempó hébe-hóba ne üssön vissza, és nullázza le a csúcspontok gerjesztette feszültséget.

Verdikt

Annak ellenére, hogy az Életem fényét esküdt ellenségei sem vádolhatják azzal, hogy egy friss-eredeti ötletre épülne, témája újszerű megközelítésével mégis egyedi színfoltként fog bevonulni az ágazat krónikáiba. Vagyis ha vérre, bélre esetleg totális, örvénylő-hömpölygő, bestiális káoszra vágyunk, vagy nehezen toleráljuk a meg-megdöccenő tempót, rossz felé keresgélünk. De ha fogékonyak vagyunk egy lírai, a zsáner unalomig ismert receptjét sajátosan ízekkel megfűszerező kuriózumra, két kellemes, igaz, nem megismételhetetlen vagy kiemelkedő óra elé nézünk.

Összefoglalás

Életem fénye – Emberarcú apokalipszis

Életem fénye – Emberarcú apokalipszis

Életem fénye – Emberarcú apokalipszis
Szerzői értékelés
64
%
Casey Affleck sajátos hangvételű, posztapokaliptikus drámája.
Megkavarja a műfaj kliséit.
Egyedinek bajosan nevezhető és bőven lett volna belőle mit vágni.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap