A NASA űrszondája a történelmi randevút követően kelet-európai idő szerint hajnali 3 előtt néhány perccel telefonált haza 22 óra (előre eltervezett) hallgatás után. Gyors állapotjelentéséből kiderült, hogy rendben átvészelte a Pluto mindeddig nagyrészt ismeretlennek számító rendszerén való áthaladást. A New Horizons pontosan ott van, ahol lennie kell, kiváló egészségnek örvend, és adathordozói tele vannak új információkkal. A következő napok során lassan elkezdi ezek hazajuttatását, addig pedig következzen néhány érdekesség, amelyre az elmúlt napokban derült fény a törpebolygóval kapcsolatban.
A New Horizons július 13-án küldte vissza Földre az utolsó fotókat a Pluto legnagyobb megközelítése előtt. Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az űrszonda a törpebolygó rendszerén való áthaladás óráiban nem kommunikált a Földdel, egyrészt mivel a randevúra 5 milliárd kilométerre otthonunktól került sor, és az üzeneteknek 4,5 órára van szükségük ennek áthidalásához, másrészt pedig a kapcsolatfelvételhez a szondának bolygónk felé kellett volna fordítania antennáját, amivel értékes időt veszített volna a Pluto és kísérői tanulmányozása közepette. A legnagyobb megközelítés idején, kelet-európai idő szerint kedd délután háromnegyed kettő tájban tehát senki semmit nem tudott a szondáról, mindössze azt követhették nyomon a szakértők és az érdeklődők, hogy szimulációk alapján hol tart a szonda, amennyiben minden a tervek szerint alakul.
A várakozás ennek ellenére nem volt eseménytelen, mivel a NASA szakértői közzétették a 9 és fél éve úton levő szonda utoljára hazaküldött fotóit, illetve néhány friss mérési eredményt is, amelyekből többek közt kiderült, hogy mekkora is az egykor a Naprendszer 9. bolygójaként számon tartott égitest. Ahogy Alan Stern, a projekt vezető kutatója elmondta, a Pluto átmérője a rendelkezésre álló adatok alapján 2370 ± 20 kilométer, ami azt jelenti, hogy a törpebolygó hivatalosan is a Kuiper-öv legnagyobb ismert objektumává lépett elő, megelőzve a mostanáig méretesebbnek tartott Erist. Ez utóbbi törpebolygó átmérőjét (2336 ± 12 km) a megfigyelt csillagfedésekből már korábban is pontosan meg tudták állapítani a szakértők, mivel a Plutóval ellentétben az Eris nem rendelkezik légkörrel.
A Pluto azonban csak átmérőjében nagyobb az Erisnél, amely cserébe 27 százalékkal nehezebb a New Horizons által felkeresett égitestnél. Ez azt is jelenti, hogy a Pluto jelentősen kisebb sűrűségű, mint törpebolygó társa, vagyis vélhetően több jég és kevesebb kőzet alkotja anyagát. A vártnál nagyobb átmérő miatt a Pluto légköre ugyanakkor jóval vékonyabb a korábbi modelleken ábrázoltnál. Hogy mindez pontosan mit jelent a Pluto múltjával és jelenével, illetve a légkör összetételével kapcsolatban, arra majd csak a következő hónapok és évek során, a teljes adatmennyiség elemzését követően tudnak választ adni a szakértők.
A törpebolygó átmérőjével kapcsolatos adatok a következő napok során még pontosabbá válnak, ahogy beérkeznek a legnagyobb felbontású felvételek az égitestről. Stern azt is elmondta nyilatkozatában, hogy a Plutónál használt módszerekkel annak legnagyobb holdja, a Charon átmérőjét is megerősítették, amely a csillagfedések alapján 602,4 ± 1,6 kilométernek adódott. A hold méretei szintén rövidesen pontosításra kerülnek a részletesebb adatok és képek tükrében.
Ami a legnagyobb megközelítés előtti utolsó hazasugárzott fotót illeti, azon egy rendkívül változatos világ bontakozik ki, amely messze meghaladja az előzetes várakozásokat. Az alacsonyabb felbontású felvételeken észlelt„szív” ezen a 766 ezer kilométeres távolságból készült képen már két jól elkülöníthető régióra bomlik fel, egy nagyon sima bal oldali, és egy jóval göcsörtösebb jobb oldali területre. A bal oldali részről a földi spektroszkópos mérések alapján már korábban is tudták a szakértők, hogy azt nagyrészt fagyott szén-monoxid borítja, de mindenképpen érdekes, hogy ez a régió milyen élesen elkülönül a látható fényben készült felvételeken is. Ez a világos folt egyébként már a Hubble felvételein is látszott, és pontosan ezért vették célba az említett régiót a szakértők a Pluto amikor a legnagyobb felbontású felvételek helyét kijelölték.
Az egyenlítő környékének sötét anyaga ugyanakkor a Szaturnusz kétarcú holdja, a Iapetus sötétebb oldalára emlékeztet, amelynek eredete máig vita tárgyát képezi. A felvételen több egyértelmű és sok valószínűsíthető becsapódási kráter is látszik, amelyek jellegét majd a nagyobb felbontású felvételek, illetve a különböző nézőpontokból készült képek alapján összeállított háromdimenziós modellek alapján lehet megállapítani. Ami a Pluto színét illeti, a vöröses árnyalat a kutatók elmondása szerint az úgynevezett tholinok (heteropolimer szerkezetű, vöröses-sárgás massza) jelenlétének köszönhető, amelyek nitrogénból és metánból keletkeznek a Nap ultraibolya fényének hatására. A friss színadatok szerint a Charon északi pólusát borító folt is vöröses színű, vélhetően hasonló okokból.
A Charonról készült legfrissebb fotókkal összehasonlítva ugyanakkor még nyilvánvalóbb, ami már a távolabbról készült felvételeken is látszott, vagyis hogy a Pluto és a Charon szoros közelségük ellenére nagyon eltérő égitestek. Alan Stern úgy fogalmazott, hogy a Pluto felszíne sokkal fiatalabb benyomást kelt, mint a Charoné, ami több dologgal is megmagyarázható. Ha a törpebolygó a múltban geológiailag aktív volt, jóval frissebb keletkezésű kéreggel rendelkezik, mint holdja. A „fiatalos” külsőhöz ugyanakkor a légkör jelenléte is hozzájárulhat, hiszen ez egyrészt csökkentheti a becsapódások gyakoriságát, másrészt az atmoszférán belüli időjárás a földihez hasonlóan erodálhatja a krátereket.
