Az Overwatch 2-t jobb helyeken csak frissítésként promóznák, nem pedig új játékként, a Blizzard viszont tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy úgy érezzük, valami egészen másról van szó, elég csak a játék mögött megbújó üzleti modellre vetni szemünk. 

A Battle Pass rendszert a lehető legrosszabb módon építették a játékba, a megszerezhető javak között pedig nincs „játékpénz”, ami a legtöbb BP esetében pedig alapfelszereltség, és maga a kínálat is gyenge. De vannak más érdekességek is az üzletpolitikát vizsgálva. 

Az egyszerűség kedvéért, dollárban nézve, a Halloween esemény Kiriko skin „csomagja” átszámolva valós pénzre 25 dollár, mindez pedig úgy, hogy a Blizzard szerint leértékelt csomag, holott nem is lehet olcsóbban vagy külön megvenni, csak az értelmetlen csecsebecsékkel együtt, ez pedig egyértelmű megtévesztés. 

Galéria megnyitása

Kétségtelen, hogy nem néz ki rosszul és biztosan volt is vele munka, de elég nehéz elfogadni, hogy ez az egy skin, a fityegő és a kép, ami hozzájár, az valójában többe kellene, hogy kerüljön, mint amennyibe például az AAA fejlesztésű Overwatch (vagyis szinte ugyanez a játék) került 2018 decemberében. 

Galéria megnyitása

A Blizzard ráadásul szándékosan úgy árazza be, hogy a játékpénzből ne lehessen egyszerűen megvenni a skint, mindenképpen többször kell coint vásárolni vagy alapból az 50 dolláros pakkot kell megvenni ahhoz, hogy valaki megszerezze.  

Korábban ezek a skinek az OW 1-ben véletlenszerűen, dobozokból estek, de közel egy havi játék alatt mi magunk is ki tudtuk termelni rá a megfelelő mennyiségű pénzt, csupán azzal, hogy játszottunk. Manapság egy ilyen Kiriko skincsomag megszerzése legalább 44 hetünkbe, vagyis 10 hónapunkba kerülne úgy, hogy minden héten, heti 10+ órát nagyon aktívan játszunk a játékkal és a maximális 60 heti játékpénzt bezsebeljük, és semmi mást nem veszünk.  

Galéria megnyitása

Ugyanez igaz a régi, OW1-ben kapható megjelenésekre is. 20 dollárba, tehát az egykori OW1 árába kerülnek azok a megjelenések, amiket pár héttel ezelőtt még ingyen megszerezhettek a játékosok az előző részben. 

Az árazás problémájára viszont igazán a következő Redditező világított rá elég világosan, egyetlen egy poszttal. Pachimari az OW egyik kabalafigurája, a játékban megvehető a fegyverünkre, ez 7 dollárba kerül. Ha viszont a valóságban is akarunk egy ugyan ilyen kulcstartót rendelni, akkor a Blizzard hivatalos boltjából ezt 5 dollárért tehetjük meg, vagyis 2 dollárral olcsóbban, mint a játék digitális verzióját. 

A digitális változat tehát drágább, mint a darabonként kiöntött, kifestett, összerakott, becsomagolt és kézzel megfogható azonos mása. 

Kétségtelen, hogy a játék több ember számára hozzáférhető és nem lehetne panasz, hiszen a nem fizetős játékosoknak nincs korlátozva a játékélmény... Persze ez akkor lenne igaz, ha nem Battle Pass-ba lennének elrejtve az új karakterek, amik végeredményben mégiscsak Pay to Winné teszik a játékot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lann
Lann
2022. nov. 2. 15:13
#13

Huh, mi lesz itt, ha egyszer meglátod mennyibe kerülnek pl. PoE-ban a skinek/mtx-ek. Üdv az interneten.

uwu
uwu
2022. nov. 1. 13:32
#12

Ha van aki fizet, nem értem miért baj. Nyilván én (és még sokan mások) soha nem vennék ilyesmit, de attól még szerintem nem baj, hogy van ilyen. Mondjuk ütnivaló majomnak tartom, aki csak azért vesz valamit, mert drága, de gratula a Blizzardnak, így kell elvenni az agyaroggyantak pénzét! Hajrá! Sokkal etikusabb, sőt, kifejezetteni igazságos ahhoz képest, mint amikor reményvesztett nyomorultak pénzét veszik el a kuruzslók.

PalMajor
PalMajor
2022. okt. 31. 22:01
#11

Ha megveszik, akkor jól van beárazva, ha meg nem akkor majd csökkentik. Minden ingyenes játékban ez van, ha meg mégse sikerül eladni a skineket akkor meg majd bejelentik hogy lekapcsolják a szervereket és ennyi.

takos81
takos81
2022. okt. 31. 21:12
#10

Aki skineket vesz, az meg is érdemli. Skin annak kell, akinek a játékbeli tudása nem túl nagy és/vagy olyan szinten feltűnési viszketegségben szenved, hogy muszáj ilyen hülyeségekkel megmutatnia a világnak, hogy ő valaki. Rongyrázás ez, semmi más.

ájPon
ájPon
2022. okt. 31. 12:45
#9

Ki a fenét érdekel? Ingyen játszol a játékkal, ki a redvás francot érdekel, hogy egy teljesen opcionális, nulla gameplay jelentőséggel járó értelmetlen luxuscikket mennyiért LEHET megvenni?

A kozmetikai elemeket annyira árazzák be, amennyire csak akarják, 100 dollár is lehet, 200, tökmindegy, légbőlkapott, mesterséges értéke van, értelmetlen és egyáltalán nem érint semmilyen játékost. Ha a játék ingyen van és nem zárnak el semmi játékelemet, akkor finanszírozzák nyugodtan ebből, legyen még több és még drágább kozmetikai elem, hajrá.

Most már költeni se kell minőségi online játékokért, akkora a TÉNYLEG ingyenes választék (nem p2w) hogy egy forintot se kell költeni és nem unatkozol soha, erre ilyenen ugrálunk? First world problem.

A digitális és a fizikai elem összehasonlítása meg aztán tényleg tök hülyeség, nem alternatíva a kettő nyilván

patrik2991
patrik2991
2022. okt. 31. 10:48
#8

$25 egy skin és ezen vagy kiakadva? Nézz körül más játékokban... simán van ahol $60 egy nyomorult skin. Manapság már ez van... szavazz a tárcáddal.

Whysper
Whysper
2022. okt. 31. 16:36

@patrik2991  nézd meg a Diablo immortalt. Lol

vmiki88
vmiki88
2022. okt. 30. 22:18
#7

Bizony ez a kuclstartós nagyon kiverte biztositekot.

jkedzs
jkedzs
2022. okt. 30. 21:17
#6

én is ilyesmiből csinálnék pénzt, ha teherném. 
szinte nulla munkával előállítani valamit, 0 energia befektetésével "sokszorozni", és lehúzni a társadalom felsőbb rétegeit vele. mindenki jól jár! ők kapnak szkinecsként, pénzt leszharják, a bliznél pedig profit képződik. 
csak a csórók hőbörögnek emiatt. mindenki másnak jó ez így. GG

KikiGames
KikiGames
2022. nov. 2. 21:04

@fekpat Ez nem feltétlenül igaz mindenkire. Nem attól lesz gazdag valaki mert minden szir-szarra elkölti a pénzét. Igen is megnézik az okosabb gazdagok hogy mikor és mire költenek pénzt hogy gazdagok maradhassanak.

axe
axe
2022. okt. 30. 19:12
#5

miért áll úgy a lába, mint a selejtes lábúaknak?

pepeno1
pepeno1
2022. nov. 2. 8:30

@axe lehet, hogy épp pisilnie kell? :D

gombabacsi
gombabacsi
2022. okt. 30. 17:22
#4

a 22 éves kisgyerek cuki ruhácskát vásárol a játékocskában

vmiki88
vmiki88
2022. okt. 30. 22:21

@gombabacsi Hello? Elmegyogy?

fekpat
fekpat
2022. okt. 30. 16:32
#3

TLDR: Mocskos, rohadt blizzard úgy árazza be, az értéktelen szarjait, mint a többi játék a piacon. Hogy merészelik?!

tomchee
tomchee
2022. okt. 30. 15:50
#2

Ez csak egy skin. Kitérdekel mennyibe kerül?

DioImo pay walljai. Na azok a valódi problémák nem ez.

Egy újabb abysan féle bolhából elefántot cikk

wildstorm
wildstorm
2022. nov. 1. 18:20

@tomchee Engem is érdekelne, hogy mi az a Diolmo. Google se nagyon talált rá semmit.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. okt. 30. 15:19
#1

A minoseget meg kell fizetni

weri
weri
2022. okt. 31. 10:23

@PARASZT  Nekem inkább Star Wars Battlefront II dezsavűm van QQ

Vissza az oldal tetejére