A GlobalFoundries nem áll túl jól a bérgyártók szegmensében, ugyanis a vállalat nemrégiben kiesett a 10 nm alatti csíkszélességek versenyéből, aminek meg is lett a következménye. Legnagyobb megrendelője, az AMD más bérgyártó után nézett, nemrégiben pedig a két fél közötti szerződést is módosították, hogy az AMD-nek ne kelljen „bírságot” fizetnie, mert máshol gyártatja termékeit, hiszen mást nem tud tenni, ha a GlobalFoundries egyszerűen nem kínál olyan csíkszélességet, amire szükség lenne. A GlobalFoundries térfelén 7 és 5 nm-es csíkszélességgel kapcsolatos tervekről nem igazán hallani, ami összességében komoly érvágás a cég számára, ugyanis a riválisok már a 7 nm-es csíkszélességet használják, a TSMC pedig lassan az 5 nm-es kísérleti gyártást is megkezdi, így a GloblalFoundries 1x nm-es gyártástechnológiája egyre értéktelenebbé válhat.

Jelenleg a GlobalFoundries a világ harmadik legnagyobb félvezető-bérgyártója a TSMC és a Samsung mögött a maga 8,4%-os piaci részesedésével. A vállalat legnagyobb befektetője az Abu Dhabiban található Mubadala Technology, amely 90%-os tulajdonrészt birtokol. Most pont ez a befektető szeretne szabadulni a GlobalFoundries-től, hiszen most már nem látnak benne fantáziát – befektetői szemszögből nézve jelenlegi állapotában nincs benne növekedési potenciál.

Az eladóvá váló GlobalFoundries iránt több piaci szereplő is érdeklődik, hiszen a külföldiek számára vonzó falat az amerikai üzemegységekkel is rendelkező cég. A potenciális felvásárlók között a Samsung mellett az SK Hynix is felsorakozott, de rajtuk kívül kínai cégek is érdeklődhetnek, ám őket valószínűleg nem engedik majd a licitasztalhoz, ismerve a Kína és az Amerikai Egyesült Államok közötti állapotokat. Éppen ezért a dél-koreai vállalatok a legesélyesebbek a versenyben: ha a Samsung lesz a befutó, akkor piaci részesedését 23%-ra növelheti, ami igen figyelemreméltó érték lenne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2019. febr. 19. 20:04
#2

Fel kéne darabolni a céget, és eladni akinek passzol a portfóliójába az adott gyárcsoport és fejlesztőrészleg. Sosem működött túl jól a cég. Nem látom értelmét egyben tartani, vagy ilyen formában beolvasztani egy másik bérgyártóba.

LKaresz
LKaresz
2019. febr. 19. 15:50
#1

És a Samsung mit gyártana14nm-en?

Szefmester
Szefmester
2019. febr. 20. 15:09

Sőt, sok helyre nem is szabad precíz alkatrészt rakni, mert nem bírja a tartós igénybevételt adott körülmények között.

Vissza az oldal tetejére