Ekkora a szórás a „K” és „KF” jelölésű Comet Lake-S processzorok tuning-képességeinél

Az MSI egy érdekes belsős tesztet készített, amelynek során több processzort is megvizsgáltak, így nagyjából látszik, mekkora különbségek vannak az egyes modellek között, már ami a tuningolhatóságot illeti.

Ekkora a szórás a „K” és „KF” jelölésű Comet Lake-S processzorok tuning-képességeinél

Az MSI időről-időre, jellemzően hetente-kéthetente szokott jelentkezni az „MSI Insider” élő közvetítéssel, amelynek keretén belül mindig valami érdekességgel rukkolnak elő a házigazdák. Eric Van Burden és Michiel Berkhout ezúttal főként az új, Z490-es sorozatú MSI alaplapok bemutatásának szentelték a több, mint kétórás közvetítést, amelynek elején egy érdekes belsős teszt eredményéről számoltak be. Ez lényegében arról ad képet, mekkora a szórás az egyes Intel Comet Lake-S processzorok között, már ami a tuning-képességeket illeti.

Az Intel rendszerint meg szokott adni az új processzorok esetében egy tuning-tartományt, amelyre a az alaplapgyártó partnerek és az OEM partnerek számíthatnak, vagyis ebből látszik, nagy általánosságban mire képesek az egyes modellek. Az MSI ezúttal a Core i5-10600 K/KF, a Core i7-10700K/KF, illetve a Core i9-10900K/KF modelleket helyezte górcső alá, hogy kiderüljön, az Intel előrejelzéséhez képest mekkora különbségek vannak az egyes példányok között. Ezek a különbségek a gyártási szórásból adódnak, vagyis lapkaminőségtől függően vannak olyan processzorok, amelyek kivételesen jól tuningolhatóak, de olyanok is, amelyek ezen a téren elmaradnak az előrejelzésektől.

Galéria megnyitása

Az MSI a kapott példányokat három kategóriára osztotta. A „Level A” az elsőosztályú példányokat takarja, amelyek magasabb tuning órajelek elérésére képesek, mint amiről az Intel tájékoztatást adott. A „Level B” kategória lényében az Intel állításainak megfelelő tuningot hozza, míg a „Level C” kategóriába kerülő processzorok tuning terén elmaradnak a várakozásoktól. Ez a kategorizálás szigorúan csak a tuning képességekre terjed ki, a gyárilag érvényben lévő alap- és boost órajelekre nem, vagyis azokat mindegyik modell gond nélkül teljesíti, különben nem mennének át az Intel ide vonatkozó tesztjein.

Ahogy az a fenti diagramokon is látszik, a Core i5-10600K/KF processzorok esetében a „Level A” szintet csak mindössze 2% érte el, vagyis kevés olyan modellel találkoztak, amelyek tuningolhatóság terén túlteljesítették az Intel által kommunikált számokat. A Core i7-10700K/KF sorozatban ehhez képest már a processzorok 5%-a bizonyult jobban tuningolhatónak a vártnál, ami azért jobb arány, de még mindig elég kicsi az esély arra, hogy kivételesen jó példányra bukkanjunk. A Core i9-10900K/KF modelleknél lényegesen több, mintegy 27%-nyi olyan processzort találtak, amelyek bőven túlteljesítik a várakozásokat.

A „Level B” osztályba tartozik a processzorok többsége, vagyis az Intel által meghatározott tuning-képességekkel rendelkeznek. A Core i5-10600K/KF modellek esetében ez a szám 52%, míg a Core i7-10700K/KF sorozatnál 58%, a Core i9-10900K/KF-nél pedig csak 35%. A harmadik kategória, azaz a „Level C” is elég sok példányt tartalmaz – ezek alulmúlják az Intel által kommunikált szintet, már ami a tuning-képességeket illeti. Ide tartozik a processzorok nagyjából egyharmada: a Core i5-10500K/KF-nél ez 31%, a Core i7-10700K/KF-nél 32%, míg a Core i9-10900K/KF-nél 27%.

A fentiek alapján a Core i9-10900K/KF modellek eloszlása eléggé egyenletes, vagyis minden kategóriát nagyjából a processzorok harmada képvisel, ami azt is jelenti, hogy ezeknél a processzoroknál van a legnagyobb esély arra is, hogy kivételesen jól tuningolható példányt fogjunk ki. Ez persze nem is túl meglepő, hiszen a Core i9-es sorozat tetején kaphatnak helyet a Comet Lake-S kínálat legjobb minőségű lapkái, ugyanis itt a legmagasabbak a Boost órajelek, amelyeket csak a stabil, jó minőségű lapkák bírnak hosszú távon megbízhatóan tartani. Ettől persze a tuning-képességek még lehetnének gyengébbek, de szerencsére ilyesmiről szó sincs.

Galéria megnyitása

A teszt során az átlagos magfeszültség és a teljes lapka fogyasztásának kapcsolatáról is készült egy diagram, ami gyönyörűen megmutatja a „Level A” és a „Level C” szint közötti különbségeket – ugyanazt az órajelet egy „Level A” szintű processzor alacsonyabb magfeszültség és fogyasztás mellett tudja elérni és tartani, mint egy „Level C” szintű.

A teljes közvetítés az alábbiakban tekinthető meg:

A Comet Lake-S család első tagjai rövidesen megjelennek kereskedelmi forgalomban. Az Intel tervei szerint első körben a „K” és a „KF” jelölésű processzorok válhatnak elérhetővé, de később az összes többi változat is megjelenhet a boltok polcain.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap