A Garmin a belépőszinttől a csúcsig leplezett le friss viselhető kiegészítőket a sportolók számára, így igazán változatos az újdonságok kínálata. A friss szerkezetek sorát a Forerunner 45 és a Forerunner 45S nyitja, ezek az eszközök főleg azoknak fognak kedvezni, akik sportos társat keresnek, és nem tartanak igényt a különlegesebb extra lehetőségekre. A Forerunner 245 és a 245 Music szinte teljesen azonos masina, csak egyetlen plusz funkcióval szolgál az utóbbi. A Forerunner 945 pedig már szinte mindent magában foglal, amit a Garmin bele tud sűríteni egy sportórába, és a csomagolása kiegészítőkkel is meg lehet majd fűszerezve.
Érdekes módon az összes termék, ami most reflektorfénybe került, ugyanolyan felépítéssel rendelkezik nagyvonalakban. Bár a burkolat eltér a különböző Forerunnerek esetében, de mindegyiknél kettő fizikai gomb került a tok jobb oldalára, és három a bal oldalra. Ezekkel lehet majd a legbiztosabban kezelni a készülékeket, és gyorsan elérhetőek velük a legfontosabb funkciók. Kiemelten fontos, hogy egyaránt olyan megjelenítővel rendelkeznek a termékek, mely folyamatosan aktív lehet, így mindig leolvashatóak róla a szükséges információk, nem kell ehhez a gombokkal babrálni menet közben. Az is lényeges közös pont a Forerunnerek sokaságában, hogy mindegyikben található pulzusmérő, és képesek átadni a kapcsolódó okostelefonra beérkező értesítéseknek a jelentős részét.
Garmin Forerunner 45 és 45S
Az új Forerunnerek körében a 45 és a 45S lesz a legolcsóbban hozzáférhető. Ezeket a modelleket azoknak kínálja majd a Garmin, akiknek lényegében csak az a fontos, hogy egy megfelelő társat találjanak a futás, biciklizés vagy más testmozgások nyomon követéséhez. Ezeknél a készülékeknél nincsenek komolyabb extrák azon túl, amire az edzések monitorozásánál szükség van. A Forerunner 45 egy olyan szerkezet lett, ami éppen 45 milliméteres méretű, így az uraknak áll majd jól, a Forerunner 45S pedig a hölgyek csuklójára lett szabva a 39 milliméteres tokozással. Ezek már rendelkeznek GPS-szel, így akár egészen pontosan is képesek feljegyezni, hogy merre járt a felhasználó, mekkora távot, valamint szintkülönbséget tett meg.
A szerkezetek automatikusan el tudják majd indítani az edzési ciklusoknak a mérését, és a főbb mozgásformákat is pontosan felismerik. A Garmin Coach segíteni is tudja az embereket abban, hogy sikeresebbek lehessenek, tanácsokat ad az eredmények javítása érdekében, és a szoftver magában foglalja az esés detektáló képességet is. A Garmin általában híve a testre szabhatóságnak, gyorsan cserélhető a legtöbb óráján a szíj, de a Forerunner 45 és a 45S esetében nem lehet egyszerűen variálni ezen a téren, csak komolyabb beavatkozással oldható meg a szíjcsere, és kizárólag a gyártó által biztosított pántok mennek rá – nincs nagy mozgástér. A merülés nem okoz problémát, mivel 5 ATM nyomást tudnak elviselni az órák. Az üzemidő pedig elérheti normál használatban a 7 napot, folyamatos GPS-szel pedig 13 órát tud, szóval még a hosszabb kerékpáros túrákat is végig bírhatják.
A Garmin Forerunner 35 nagyon népszerű volt, és valószínűleg arra számít a Garmin, hogy a Forerunner 45 párosnál is ugyanez lesz a helyzet. Ezekért a termékekért 200 dollárt kell kifizetni kiviteltől függetlenül, és a forgalmazás ebben a hónapban fog elindulni.
Garmin Forerunner 245 és 245 Music
Egy szinttel fentebb lépve a Forerunner 245 és a 245 Music párosa várja az érdeklődőket. Ezek az órák már jobb funkciókat tudnak biztosítani például a futók számára, és a Garmin itt azokat célozza, akik már nem hobbiszinten sportolnak, hanem versenyszerűen teszik ezt. A vásárlók ezeknél a termékeknél már kapnak VO2 Max becslést, a szenzorokkal meg tudják állapítani az eszközök az edzettségi állapotot különböző iránymutató mérésekkel, és a Forerunner 245-ös modelleknél már a pulzoximéter is biztosítva van. A középkategóriásnak szánt megoldások között a névben mindössze a Music jelző jelenti a különbséget, és a képességekben tényleg csak az eltérés a két óra esetében, hogy az egyiken lehet zenét hallgatni, van daloknak nyitott tárhelye, a másiknak viszont nincs ilyen opciója.
A GPS és a Bluetooth modulok minden esetben megvannak, és a Forerunner 245 még Wi-Fi-vel is rendelkezik már. Összesen 500 átlagos méretű zenét lehet hordozni a muzikálisabb sportolóknak szánt órán, és ez támogatja a Spotify és a Deezer szolgáltatásokat, de persze helyben tárolt zenéket is lehet PC-ről rápakolni. A Garmin Coach alkalmazás itt is biztosított, a készülékek akár úszás közben is tudnak sportteljesítményt mérni, és sok egyéb funkcióval is szolgálnak még a tulajdonosok számára. A Forerunner 245 már egy komolyabb megjelenésű óra, így több helyzetben lehet feltűnés nélkül viselni. A szíját ennek már egyszerűen lehet cserélni, így bármikor az öltözetéhez igazíthatja a pántot a viselője. A Forerunner 245 duó már egy kicsivel jobb üzemidőt tud, mint a Forerunner 45 páros. Ezek az órák is hét napig mehetnek normál használat mellett, viszont GPS használata közben már 24 órát, tehát egy teljes napot bírnak, és a Forerunner 245 Music pedig 6 órán át képes a GPS-ről és a zenelejátszásról is gondoskodni.
A Garmin Forerunner 245 és a Forerunner 245 Music értékesítése már elindult, az előbbiért 300 dollárt kell leszurkolnia a vásárlóknak, az utóbbi pedig 350 dolláros összegért cserébe vehető birtokba.
Garmin Forerunner 945
A Garmin Forerunner 945 már magában foglal mindent, amit az eddigi karórák, és egy még masszívabb tokba van foglalva. Ez a karóra már egyebek mellett támogatja a térkép megjelenítését is menet közben, és akár útvonalakat is tud tervezni futások alkalmára. Van benne zenelejátszó funkció is annak ellenére, hogy ez a nevében nem lett külön kiemelve, sőt mi több, ez már olyan adattárolót biztosít, ami kb. 1000 zene hordozására nyújt lehetőséget. Az óra szenzorainak a sorába már bekerült a barométer is, és a giroszkópnak sincs híján, szemben a fenti olcsóbb órákkal. Ez szolgál a teljesítménnyel kapcsolatban a legtöbb információval a mostani újdonságok közül, és még arra is lehetőséget nyújt, hogy a különböző edzéseket automatikusan kategorizálja az intenzitás vagy a struktúra alapján – ez egy viszonylag új funkció a Garminnál. A Forerunner képes önállóan a helyén kezelni a síelést, a mászást, a golfozást és még sok változatos mozgásformát.
A Forerunner 945 már rendelkezik NFC chippel is, és így támogatja a Garmin Pay fizetési szolgáltatás használatát is, és a Bluetooth, valamint a GPS párosán felül biztosított benne a WLAN is. Az elődjéhez mérten (Forerunner 935) ez az óra olyan dolgokkal tud többet, mint például a pulzoximérés, a balesetérzékelés, valamint a VO2 max megállapítása a hőmérsékletet és a magasságot is figyelembe véve. Az óra is viselhető akár úszás közben is, és biztosított a viszonylag könnyű szíjcserélési lehetőség. Az üzemidő ennél az modellnél a leghosszabb, egy töltéssel két hetet is elfuthat, a GPS bekapcsolását követően 36 órás teljesítményt biztosíthat, ha pedig a pontos nyomkövetés/navigálás még zenehallgatással is párosul, akkor 10 órát bírhat ki. És a Forerunner 945 már a kiegészítőkkel is jobban el van látva, megvásárolható lesz szükséges kiegészítőkkel együtt is, így a HRM-Tri és a HRM-Swim mellkaspántokkal, amikkel még pontosabb mérési adatok rögzítésére képes.
A Garmin Forerunner 945 600 dollártól indul, a kiegészítőkkel megtoldott csomaggal pedig 750 dollárt kóstál. Ez már megvásárolható néhány piacon.