Shop menü

EGYSZERRE KÉT HAJTOGATHATÓ MOBILLAL ÁLLT ELŐ A VIVO: ITT AZ X FOLD2 ÉS AZ X FLIP

Mindkét termék kiváló paraméterekkel rendelkezik, és az X Flip meglehetősen nagy külső képernyőt kapott, miközben az ára is egészen tetszetős.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Egyszerre két hajtogatható mobillal állt elő a Vivo: Itt az X Fold2 és az X Flip

A Vivo a várakozásoknak megfelelően két olyan okostelefonnal is előrukkolt, amiknek hajtogatható képernyő biztosítja az alapját. A páros teljesen eltérő, az egyik jegyzetkönyvhöz hasonlóan nyitható, a másik pedig a kagylós készülékeket idézi fel. Az X Foldból ez már a második generáció, míg az X Flip teljesen új eszköz a palettán.

Galéria megnyitása

Az X Fold2 a Vivo kínálatának csúcsragadozója, ez egy 8,03 hüvelykes belső képernyőt kapott 2160 x 1916 képpontos felbontással, kívül pedig egy 6,53 colos megjelenítője van 2520 x 1080 pixelt felsorakoztatva. Mindkét esetben 120 Hz-es, E6 generációs AMOLED panelt használt fel a Vivo a fejlesztés során. A belső képernyő akár az 1800 noites fényerőt is el tudja érni, támogatja a Dolby Visiont és a HDR10+-t is, a társa pedig 1600 nittel képes ragyogni.

Galéria megnyitása

Ezzel szemben az X Flip – melynek fejlesztéséhez az Oppo nyújtott segítséget –, egyszerűbb AMOLED alapokat vonultat el, kisebb fényerővel, kisebb méretben a kompaktság jegyében. A külső kijelző 3 colos, belülre pedig egy 6,74 hüvelykes megoldás került. Ez utóbbi 120 Hz-es működésre is képes lesz, a státuszképernyő viszont csak 60 Hz-es. Mivel ez is egészen nagy lett, így sok információ lesz rajta elérhető, a szoftveres területen figyeltek arra, hogy minél jobban ki lehessen aknázni.

Galéria megnyitása

A szerkezetek egyaránt az Android 13 operációs rendszert alkalmazzák, és az OriginOS grafikus felhasználói felületet használjak Kínában, globálisan pedig a Funtouch OS fogja ennek a helyét átvenni. Mindkét hajtogatható masina tele lesz érdekes szoftveres extrákkal, amik azt a célt szolgálják, hogy a hajtogathatóságot a lehető legjobban ki tudja használni az ember.

Galéria megnyitása

Mindkét telefon 32 MPixelnyi „előlapi” kamerát kapott, az X Flipnél egy 32 megapixeles kamera van a belső képernyőben egy lyukban, az X Fold2-nél pedig kettő 16 MPixeles egységet használtak fel, mindkét képernyőbe került egy-egy képalkotó. Videózni ezekkel 1080p minőségben képesek a készülékek.

Galéria megnyitása

A főkamera 50 MPixeles lett mindkét konstrukciónál, ugyanazt a képalkotót használják az ismert specifikáció alapján. 1 mikronos pixelméret jellemzi a szenzort, Dual Pixel AF támogatással dolgozik, az optika pedig F/1.8-as apertúrájú, mellé pedig még stabilizátoros is (OIS). Mind a kettő szerkezetnek van egy 12 megapixeles társkamerája ultraszéles látószögű lencserendszerrel, makró támogatással – itt egy 1/2,93 colos szenzor található a háttérben. A cég V2 képjavító chipjét is mindkét okostelefon megkapta.

Galéria megnyitása

A Vivo az X Fold2-t megtoldotta még egy kétszeres optikai zoomot lehetővé tevő kamerával is a konfigurációt, ami ugyanúgy 1/2,93 colos, 12 MPixeles szenzorra alapoz, mint a mellette található társkamera. A vállalat Zeiss T* bevonallal ellátott lencséket alkalmaz, ennek köszönhetően a becsillanás kisebb problémát jelent majd fényképezéskor, és egyéb Zeiss kötődésű extrák is akadnak majd itt. Az X Flip 4K UHD videózásra alkalmas, az X Fold2 pedig már 8K támogatással szolgál, EIS pedig mindkét esetben biztosított.

Galéria megnyitása

Felsőkategóriás eszközökről beszélhetünk, és ennek megfelelően a Snapdragon 8 széria hajtja a gépeket, az X Fold2 esetében már a Snapdragon 8 Gen 2 került bevetésre, a társa pedig a Snapdragon 8+ Gen 1-et alkalmazza. A tempóra egészen biztos, hogy nem lehet majd panasza a vásárlóknak. Mindkét szerkezet 12 GB RAM-ot használ 256 vagy 512 GB tárkapacitás mellett, ebből a szempontból nincs különbség a készülékek között.

Galéria megnyitása

A kapcsolati lehetőségeket tekintve is többnyire ugyanazt nyújtják a vasak, kezdve az 5G mobil hálózati modemmel, ami a Sub-6 tartományt támogatja NSA és SA környezetben egyaránt. Bluetooth 5.3 modullal és NFC chippel is ugyanúgy rendelkeznek a hajtogatható mobilok, továbbá a fejlett A-GPS vevő is többnyire ugyanazt tudja. Ami ezen a téren eltérés, hogy az X Flip csak Wi-Fi 6 támogatással szolgál, miközben az X Fold2 már Wi-Fi 7 opcióval is rendelkezik. Dual-SIM-es a páros, és Dual Standby módban kezelik a rájuk bízott kártyákat.

Galéria megnyitása

A Vivo az X Fold2-t bőrhatású burkolattal látta el, és a fekete mellett vörös és kék változatban fogja kiadni a gépet, az X Flipnél pedig lila, arany és fekete lehetőségek vannak, üveges borítás mellett, és különböző felületi mintákkal. A készülékek tömege általánosan elég nagy lett, a kagylós készülék 198 grammot nyom, míg a testvére 279 grammos. Jó hír viszont, hogy az X Fold2 csak 12,9 milliméter vastag összehajtva, az X Flip viszont kicsit tömzsibb, ez 16,6 milliméteres.

Galéria megnyitása

Az X Fold2 esetében a sztereó hangzást is megvalósította a Vivo, és érdekes módon ez a mobil képernyő alatti ujjlenyomat olvasót kapott, és mivel kettő képernyője van, így mind a kettőnél van egy-egy ilyen szenzor, ami ráadásul nem is optikai, hanem ultrahangos. Az X Flip ehhez képest egy egyszerű oldalsó ujjlenyomat-olvasóval lett ellátva, mint a legtöbb hajtogatható mobil. Csak USB-C csatlakozót kaptak a szerkezetek, de ezen aligha lehet meglepődni.

Galéria megnyitása

Az akkumulátor elhelyezése nagyon nehéz a hajtogatható gépekben, általában két különálló telepet használnak a tervezők a burkolat alatt, és itt sincs ez másként. Az X Flip 4400 milliamperórányi tartalékkal rendelkezik összesen, és ezt a mobil 44 wattal lehet majd tölteni, így aránylag rövid idő alatt újult erőre fog kapni. Az X Fold2 viszont már villámgyorsan tölt, 120 wattot támogat, de nem sokkal lett nagyobb a kapacitása, csak 4800 mAh-rel szolgál.

Galéria megnyitása

A Vivo X Fold2 9000 jüanba (450 ezer forint) fog kerülni alapkivitelben és 10 ezer jüant (500 ezer forint) kóstál majd a 12/512 GB-os változatában. Az X Flipnél pedig 6000, illetve 6700 jüanos árral (300 és 335 ezer forint) lehet számolni a 256, valamint 512 GB-os kiviteleknél.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére