A Kotaku egyszer már novemberben megszólaltatott több Blizzard-alkalmazottat, amiből kiderült, hogy komoly átalakulások mennek végbe a cégnél, és egyre fontosabbá vált 2018 során a költségek csökkentése, főleg az olyan részlegeken, melyek nem közvetlenül a játékfejlesztéssel foglalkoznak, most pedig újabb részletek derültek ki az üggyel és a cég helyzetével kapcsolatban.

A Blizzard az utóbbi években már kínált egy lehetőséget azok számára, akik önként el szeretnék hagyni a vállalatot. Ezt a stúdió Career Crossroadsnak nevezi, és tulajdonképpen arról van szó, hogy akik például amúgy is gondolkodnak azon, hogy esetleg máshova mennének, és önként hajlandóak kilépni a Blizzardtól, annak felajánlanak egy elég szép kis végkielégítési csomagot.

A különbség, hogy ezt korábban leginkább a veterán (több mint 5 éve a cégnél dolgozó) vevőszolgálatos kollégáknak ajánlották fel, tavaly azonban már megadták ezt a lehetőséget a minőségellenőrzéssel és az informatikával foglalkozó munkatársaknak is, ráadásul az 5 éves küszöböt is lejjebb vitték.

A Blizzardnál tehát láthatóan alaposan vissza akarják vágni a "felesleget", ugyanakkor a játékfejlesztéssel foglalkozó csapatokhoz folyamatosan keresik az embereket. Azt ugyanakkor minden részlegnek kiadta a vezetőség, hogy folyamatosan álljanak elő olyan megoldásokkal, melyekkel tovább csökkenthetők a költségek, mindez pedig kissé ellentétesen hangzik azzal a másik fő kijelölt céllal, hogy a jövőben a Blizzardnak jóval több játékot kell kiadnia jóval rendszeresebben, mint korábban.

Most már a pénzügyesek diktálnak

Ezzel párhuzamosan folyamatosan zajlik egy kulturális változás a cégnél. A Kotaku által megkérdezett alkalmazottak egyaránt megerősítették, hogy a Blizzardnál korábban semmilyen beleszólása nem volt a pénzügyi részlegnek a játékfejlesztésbe, tulajdonképpen egy "láthatatlan" háttérrészlegként működtek.

Mostanában azonban már beülnek a megbeszélésekre és beleszólnak a döntésekbe, így folyamatos a harc a stratégiai kérdéseket illetően a különböző részlegek között. A megkérdezettek szerint az üzletemberek most már olyan fontosabb kérdésekbe is beleszólnak, mint például hogy a fejlesztők milyen technológiát használjanak egy-egy új kísérleti projekthez, de még az olyan apróságokkal is foglalkoznak, mint hogy mennyit költ a cég a BlizzConon osztogatott ajándékcsomagokra.

A beszámolók szerint a nagy váltás akkor kezdődött, amikor 2017 végén Armin Zezra először pénzügyi igazgató, majd operatív igazgató lett, és csatlakozott hozzá egy rakás pénzügyi szakember az Activisontől. Emellé Zezra felkérte a McKinsey tanácsadócéget, hogy segítsen a vállalat pénzügyeivel kapcsolatban, ami többnyire nyilvánvalóan ellentétben áll a régóta ott dolgozó fejlesztők érdekeivel.

Egy korszak vége?

A beszámolók szerint a Zezrát váltó új pénzügyi igazgató, Amrita Ahuja gyakorlatilag minden hónapban hangsúlyozza a megbeszéléseken a költségcsökkentés fontosságát

Azt azonban pontosan nem lehet tudni, hogy ez mennyi embert fog érinteni a közeli jövőben. A cégen belül úgy tudják a munkavállalók, hogy a fejlesztőcsapatokat nem fogják leépítések érni, a többiek azonban nincsenek biztonságban. Ezen kívül az Eurogamer arról számolt be, hogy az írországi vevőszolgálati irodában már több mint 100 ember jelezte, hogy önként távoznaa szép kis végkielégítésért cserébe.

Az Activision és a Blizzard hiába működik egy holdingcég alatt, ezidáig a vezérigazgató Bobby Kotick és az Activision vezetősége nem nagyon szólt bele a Blizzard dolgaiba. Mostanra azonban Kotick láthatóan egyre türelmetlenebb, és egy hatékonyabb, termelékenyebb Blizzardot szeretne.

Persze ez nem véletlen: Koticknak a részvényesek érdekeit is kell védenie, és a hírek szerint az Activision Blizzard nem zárt éppen erős évet 2018-ban, és a játékosok is sokat zúgolódnak mostanában a cég döntései miatt. Ennek nyomán nem csak a Blizzardnál történnek átalakulások, de például most elküldték az Activision-Blizzard pénzügyi igazgatóját, Spencer Neumannt is (habár az Activision tagadja, hogy ennek köze lenne a cég eredményeihez, és szerintük más okok állnak a háttérben).

Egy dolog azonban biztos: a Blizzardnál nagy változások történnek, melyek végére könnyen lehet, hogy már nem fogunk ráismerni a világ egyik leghíresebb stúdiójára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2019. jan. 7. 8:28
#9

"Egy dolog azonban biztos: a Blizzardnál nagy változások történnek, melyek végére könnyen lehet, hogy már nem fogunk ráismerni a világ egyik leghíresebb stúdiójára."

Juj juj, mi lesz itt...
jah...
várj...
Aki kicsit régebben benne van a dologban, az már jó pár éve "nem ismer rá" a bli$$ardra, egyszerűen csak most kezdte az agyhalott zombisereg is felismerni, hogy gáz van.
De akinek egy marék rizsnél több esze van, már jó előre megmondta, hogy nem jó irányba mennek...

Ch00ler
Ch00ler
2019. jan. 4. 16:31
#8

Banyek. Meg huzzak mar ki 4-5 evig a wow-val. A gyerekkel meg akartam wow-ozni egy jot :)
A mobilos diablot mindenki leszarta volna, hogy ha odaraknak melle egy rendes PC-s folytatast is. De ez utobbi elmaradt.

A penzugyeseknek azt kellene a Harvard-on megtanitani, hogy az addig rendben van, hogy a szamok azt mondjak, hogy a mobilos diablo joval tobbet hoz a konyhara, mint egy PC-s folytatas. Na de azt hol veszi figyelembe az egyenlet-rendszer, hogy itt egy 20 eves sorozatrol van szo. Ha a nepek nem kapjak meg a megfelelo minoseget, akkor hamar lecseng a tortenet. Erre is volt mar szamtalan pelda, de ugy latszik, hogy ezeket nem nagyon neztek at...

Gerg_19
Gerg_19
2019. jan. 4. 13:45
#7

A kovetkezo jatekuk mar csak egy dildo lesz, amit mindenki feldughat maganak. Season passal pedig havi 5 percet rezegni is fog.
Studiok jonnek-mennek, de azert kar ertuk.

Gerg_19
Gerg_19
2019. jan. 4. 13:45
#6

A kovetkezo jatekuk mar csak egy dildo lesz, amit mindenki feldughat maganak. Season passal pedig havi 5 percet rezegni is fog.
Studiok jonnek-mennek, de azert kar ertuk.

Yodamest
Yodamest
2019. jan. 4. 8:32
#5

A wowot nagyon eltalálták anno, de ahogy az is, úgy a blizz is közeledik a életpályájának vége felé. Úgy gondolom egyszerre fognak meghalni, tehát amikor kialszik a wow még pislákoló fénye kb azzal egy időben fogja a blizz is bezárni kapuit. Ezzel egyébként semmi baj nincs, majd az ottani tehetséges fejlesztők kiválnak új stúdiókba, mint ahogyan pl. a Runic games is alakult ex blizzesekből és olyan játékot készítettek, mint a Torchlight 1-2. Szóval lehet a különválás még jót is tesz majd nekik kreativitás szempontjából, mert jelenleg ha a wowot nem nézzük más játékból nemigazán van bevételük. Az OW is haldoklik már, egyre kevesebben játsszák hónapról hónapra, egynek jó volt amikor kijött, de már mindenki hagyja ott és keres más gémeket.

FELULET
FELULET
2019. jan. 7. 8:37

"tehetséges fejlesztők" LMAO
A """""tehetséges""""" fejlesztők már lassan egy évtizede leléptek a blizzardtól... néhány alakított is stúdiót, de egy fecske nem csinál nyarat...

Mosdatlan:
De, még mindig a bevételük ~felét egyedül a wow adja. Nem azért, mert annyira jó... hanem azért, mert az összes többi mmo kivétel nélkül szar.
Ez tipikusan a lol effektus. Nem "az a team nyer amelyik jobb", hanem "az a team veszít, amelyik szarabb".

Amúgy igazad van abban, hogy a HS a legstabilabb helyen lévő játékuk, de nem hoz annyit, mint a wow.
Egyébként meg ne féltsd őket. A szerverek fenntartása elhanyagolható költség a bevételekhez képest, az indiai biorobotok meg elég olcsók.
lol swtor pár száz (szó szerint) playerrel rendelkezik, mégis fenntartják a szervereket még mindig :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. jan. 4. 0:04
#4

Hát igen, a tőke előbb vagy utóbb megöli a kreativitást. Szerencsére a nagy Activisionos összeborulás előtti játékaik semmit sem vesztettek értékükből és a mai napig játszhatóak - mindenféle "remaster" és "HD edition" nélkül.
Személy szerint köszönöm a sok-sok játékórát, amit a Diabloval, Warcrafttal és Starcrafttal tölthettem és fogok még tölteni, a továbbiakban viszont nem érdekelnek a játékaik.

FELULET
FELULET
2019. jan. 7. 9:02

Öntelt és inkompetens fejlesztők.
Ez az ami miatt idáig süllyedtek. Nem csak szartak magasról a playerek véleményére, de még - akár csak egy óvodás - ha valamivel felsültek, akkor inkább átírták a fél gamet, minthogy beismerjék a tévedésüket.

Kicsit sem kell őket sajnálni.. ha szerencsénk van kirúgják az emberek jó részét, azt majd a többi leesik a magas lóról és megtanulják, hol a helyük... azt, hogy ők vannak a playerekért, és nem fordítva...

jk, bli$$ard sose tanul, egyértelműen látszik, hogy fogalmuk sincs hol a probléma.

cheatergs
cheatergs
2019. jan. 3. 20:41
#3

Mivel ez a Blizz nem az ezredfordulós Blizzard, így felőlem meg is szűnhetnek.=)

Am is előbb hiszem el, h a franchise-aik - okkal - nem hozzák az elvárt számokat, miközben költekezésben v tíz évvel ezelőtt ragadtak le, így aztán jól megérdemelten az Acti a nyakukba ugrasztotta a kasszásait, akik minden téren egyenlőek a kaszással.=D

Meteorhead
Meteorhead
2019. jan. 3. 20:37
#2

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy a Diablo: Immortal ennek az új pénzügyi gárdának volt az agyszüleménye (merthogy a mobilban van a piac), vagy a Blizzardosoké? Ennyire még sosem nyúltam mellé. Kis híján kifütyülték őket a bejelentésen.

FELULET
FELULET
2019. jan. 7. 8:53

Igazából a diablo immortál logikus lépés volt, hisz a diablo univerzum gyakorlatilag halott, nem érte volna meg egy d4 vagy kieg, így gazdaságosabb volt eladni külsős cégnek a jogokat. Biztos pénz semmi rizikó.

Csak be nem kellett volna jelenteni a blizzconon... Miután az ezelőtti években sem volt semmi a diabloval, nem lett volna túl nagy lázongás ha most sem lett volna semmi.

De hát mit vár az ember... olyan embereket a döntő pozícióba, akik tudják hogy gondolkoznak a playerek? lol! inkább ültessünk oda valami random faszit, aki életében nem látott videójátékot, na majd ő sikkere viszi a céget :D

errorcode06
errorcode06
2019. jan. 3. 20:34
#1

Már most sem lehet rájuk ismerni. Egy kalap .... lett az egész stúdió ezalatt a pár év alatt...

peti19870621
peti19870621
2019. jan. 4. 3:46

RiP.. egy újabb legendary díva cég megy süllyesztőbe a westwood mellé..

Vissza az oldal tetejére